A kampányelemek hatásának tulajdonítja  az Ipsos, hogy legfrissebb felmérése szerint az elmúlt hetekben számos változás történt a pártok támogatottságában. A Fidesz 18, az MSZP 13 százalékos az összes választópolgár körében, erősödött a Jobbik és bővült a pártnélküliek csoportja – állapították meg.
Csak a Jobbik erősödött 
A cég február első felében, 1500 – az ország felnőtt lakosságát reprezentáló – ember körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják, hogy negyedévi stagnálás után az MSZP-nek 3, a Fidesznek 1 százalékponttal csökkent a támogatottsága, így az összes választópolgár körében a kormánypárt 18 százalékon áll, az ellenzéki erőnek pedig 13 százalékos a tábora.

 

Tartós visszaesése után javított a Jobbik, 6-ról 8 százalékra bővítve támogatói körét. A szervezeti változások nem érintették az LMP táborát, ahogy legutóbb, most is 3 százalékot szerzett a párt. A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is 1 százalékot ér el a választókorú népességen belül. Növekedett a pártoktól távolságot tartók csoportja, a múlt havi 52-ről 55 százalékra – állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében az Ipsos.
A biztos pártválasztók körében a Fidesz 43 százalékos, az MSZP-t 28, a Jobbikot 16, az LMP-t 6 százalék támogatja, a DK 2 százalékot kapna.
Már látszik a kampány hatása
Ha az Együtt 2014 választói mozgalmat is a pártlistára helyezzük, akkor az első, decemberi méréshez képest csökkenést tapasztalunk: a teljes népességen belül 6-ról 3 százalékra, míg a biztos pártválasztók csoportján belül 10-ről 6 százalékra módosult a támogatottságuk – olvasható az összegzésben.
Az Ipsos szerint január közepén még kevéssé volt hatásuk a pártok által elkezdett pozitív és negatív kampányoknak, mára azonban már kimutatható a népszerűséguk változása. A Fideszé a legkevésbé, a kormánypárt tábora statisztikailag minimális mértékben, 1 százalékponttal csökkent. A szocialisták nagyobb veszteséget szenvedtek el, februárra 3 százalékponttal kisebb lett a táboruk, mint a korábbi hónapokban volt.
MSZP le, Jobbik fel
Az MSZP-től az Ipsos szerint olyan szavazópolgárok távolodtak el, akik a 2010-es választáson a Fideszre voksoltak. A tavalyi év második félévének kutatásai ugyanis azt mutatták, hogy a szocialisták táborán belül nagyjából 200-250 ezer (a népesség 3 százalékát kitevő) ex-kormánypárti támogató van.
A mostani felmérésben viszont nincsenek olyan MSZP-hívek, akik három éve a Fideszre adták volna a szavazatukat. Vissza nem pártoltak át a kormányoldalhoz, hanem a pártpreferenciával nem rendelkező népes csoportot gyarapították. A szocialistáktól most távozók az Ipsos szerint alacsony iskolai végzettségű, rossz anyagi helyzetben lévő, kis településeken élő emberek, elsősorban az ország Dunától keletre lévő részeiből.
A Jobbik hosszú ideje tartó visszaeső, stagnáló folyamatot fordított meg azzal, hogy 6-ról 8 százalékra bővítette a táborát – állapította meg a cég, amely szerint különösképpen vidéken, és ott is a városokban erősödött a nemzeti radikális párt. A változások eredményeképpen – mutat rá az Ipsos – már olyan országrész is akad, ahol a Jobbik nagyon közel került a listavezető Fideszhez: Észak-Magyarországon a kormánypárt 16, a Jobbik 13 százaléknyi támogatót tudott magához vonzani.
Sokan titkolóznak
Ebben a hónapban minden korábbinál magasabb a titkolózók aránya, jelenleg 10 százaléknyian hallgatják el a pártszimpátiájukat. Fele részük ráadásul minden olyan kérdésben hallgatag marad, amellyel politikai orientációjukhoz lehetne közelebb jutni – áll az Ipsos friss elemzésében.
A felmérés szerint az ellenzékkel való nagyobb azonosulásra utalnak a jövő évi választások eredményére vonatkozó várakozásaik: 37 százalékuk azt szeretné, ha kormányváltás lenne, míg a jelenlegi kormány maradását 9 százalékuk szeretné. Többségük, 64 százalékuk elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, míg 22 százalékuk pozitívan értékeli azt.