Az ELTE BTK HÖK-elnöke nemcsak a diákok megmozdulását ellenzi, de egy levélben a rektornál jelenti fel azokat az egyetemi oktatókat, akik szimpatizálnak az akcióval. Garbai Ádám, a bölcsészkar HÖK-elnöke a levélben ezt írja a rektornak:

Mint a Hallgatói Önkormányzat felelős vezetője nem hagyhatom ugyanakkor szó nélkül a kialakult események azon fejezetét sem, hogy bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nemcsak bölcsész oktatók, hanem más karok tanárai is jelen vannak az illegális egyetemfoglaláson, megsértve és semmibe véve ezzel az egyetemi szabályzatokat és Dezső Tamás dékán úr mint a BTK felelős vezetője és a foglalás helyszínéül szolgáló terem felelős ingatlangazdája utasításait.

A HÖK-elnök szerint az ELTE-s oktatók jelenlétükkel és hozzászólásaikkal tovább bátorítják a jogsértőket, ezáltal tovább rombolják az ELTE BTK törvényes rendjét. A HÖK-elnök ezért a levélben azt kérdezi a rektortól, hogy ennek milyen munkajogi következményei lesznek, és a rektor miért nem ítéli el és akadályozza meg a jogsértéseket.

A HÖK-elnök leveléről szóló információinkat a tüntetőknek is felolvasták a Közraktár utcában, amit a jelenlévők hangos fújolással fogadtak.

Az egyetemfoglalók közleményben reagáltak a HÖK-elnök levelére.index.hu