Másolt elemekből készült Barkai László rektori pályázata Miskolcon

Barkai László korábban azt nyilatkozta az eszakhirnok.com-nak, hogy nem tudd róla, hogy valakik megkérdőjelezik a pályázatát. Az eszakhirnok.com megkeresésére Bódis József az üzente, hogy nem nyilatkozik, Patkó Gyula a szokásainak megfelelően semmit nem mondott, de az index.hu-nak már nyilatkozott, de azon sem volt áldás…Lásd lejjebb.
Itt az index.hu cikke.
Barkai Lászlónak 2012 december 9-én a Miskolci Egyetem (ME) rektori pozíciójára beadott pályázata több helyen tartalmaz olyan elemeket, melyek már Bódis József 2010-ben, a Pécsi Tudományegyetemre beadott rektori pályázatában is megjelentek. Konkrétan átemelt mondatok mellett számos kissé átfogalmazott bekezdés is van a Miskolci Egyetemre beadott pályázatban. Barkai jelenleg a ME Egészségügyi Karának dékánja, a Magyar Diabetesz Társaság elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 

 

 Jól szemlélteti a különbséget, ha a két pályázat bevezetőjének első bekezdéseit egymás után olvassuk:

Bódis József rektori pályázatának 8-ik oldala:

Véleményem szerint az egyetem legfontosabb feladata, hogy különböző tudomány- és szakterületeken képezzen önálló gondolkodásra képes, művelt embereket, akik az ország és a nemzet jövőjét cselekvően irányítani és befolyásolni tudják, önmagukat folyamatosan továbbképzik, tudásukat fejlesztik. Az egyetemek igazi küldetése, hogy értelmiségi váljon az egyetemistából, aki a szakmai tudás mellett a környező világról önálló, felelős véleményt képes alkotni, akinek véleményére környezete odafigyel, s ezen keresztül formálja azt.
Míg a Barkai László pályázatának 22-ik oldala:

Az egyetem elsőrendű feladata, hogy az egyes tudomány- és szakterületeken önálló gondolkodásra képes, művelt embereket képezzen, akik a nemzet jövőjét cselekvően irányítani és befolyásolni tudják, önmagukat folyamatosan továbbképzik, tudásukat fejlesztik. Az egyetemek legfontosabb küldetése, hogy elősegítsék hallgatóik értelmiségivé válását, akik a szakmai tudás mellett természeti és társadalmi környezetünkről felelős véleményt képesek alkotni, akiknek véleményére az emberi közösség odafigyel, s ezen keresztül formálják társadalmunkat.
A hasonló egyezések az általános, a konkrét helyi működéstől független részek szinte mindegyikét kísérik. Rögtön a következő bekezdésben például mindkét szöveg az Európai Bizottság egy közleményének ugyanazt a mondatát idézi. Vannak szinte szó szerint megegyező elemek, például Bódis pályázatának 25-ik oldalán az áll, hogy „Ugyancsak rendszeres időközönként az egyes karok hallgatói számára „Kávézás a rektorral” című programot szervezek, ahol a hallgatóknak közvetlenül nyílik lehetősége arra, hogy egyrészt tájékozódjanak az aktuális egyetemi dolgokról, másrészt visszajelzéseket adjanak a rektornak a problémáikról.” Ez a mondat két szó megcserélését leszámítva egy az egyben jelenik meg a Barkai pályázatának 46-ik oldalán.

 

Más forrásokból arról értesültünk, hogy az egyetem vezetőségéhez már korábban is érkezett bejelentés arról, hogy Barkai pályázata plágiumgyanús lehet. Ezért az egyezések mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy folytattak-e már vizsgálatot az ügyben. Patkó hivatalától hétfőn feltett kérdéseinkre kedd reggelre kaptunk válaszokat. Azonban a délután folyamán a rektor visszavonta azokat. Kedd késő este pedig megérkezett a korábbitól lényegesen eltérő új tájékoztatás, amiből kiderült, hogy az egyetem korábban valóban kapott két névtelen levelet, amiben Barkai László pályázatával kapcsolatos kifogásokat fogalmazott meg valaki, de mostanra mindent sikerült mindent tisztázni. index.hu