Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) és a sárospataki főiskolai kar egybehangzó szándéka az, hogy szeptember 1-jétől az egri intézmény keretein belül folytassa működését a sárospataki tanítóképző – közölte az EKF rektora szerdán.

 

A sárospataki intézmény tanácsülésén kedden döntöttek arról, hogy a jövőben inkább az egri Eszterházy Károly Főiskolához tartozzon a jelenleg a Miskolci Egyetem részét képező kar.

Hauser Zoltán rektor szerint az EKF Sárospatakkal együtt hatékonyabban tudja érvényesíteni a pedagógusképzés és továbbképzés terén Észak-Magyarországon kivívott vezető szerepét. Hozzátette, a két főiskola szakmai együttműködése az egész 20. századra kiterjed, azt a 2000-ben végrehajtott felsőoktatási integráció törte ketté; ekkor csatlakozott ugyanis a Comenius a Miskolci Egyetemhez.

Ugyanakkor az elmúlt 2-3 évben újra felerősödött a párbeszéd, ennek nyomán az EKF az oktatásért felelős tárcához benyújtott középtávú fejlesztési tervében is rögzítette a Comeniussal történő egyesülés szándékát. Ezt megkönnyíti az a jogszabály is, amely szerint január 1-jétől egy kar saját hatáskörben dönthet arról, hogy kiválik egy intézményből; ezt tette most meg a sárospataki főiskola.

A rektor közölte, ebben a helyzetben szándékuk a főiskolai kar befogadása, az erről szóló döntést várhatóan március 6-i ülésén hozza meg az EKF szenátusa. Hangsúlyozta, hogy Sárospatak a magyar kultúra és művelődéstörténet bástyája, amely nem képzelhető el felsőoktatás nélkül.

Ebben a helyzetben elképzelésük szerint erőforrásaikat kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják. Vagyis Egerben újraindul a tanítóképzés, Sárospatakon pedig olyan kurzusokkal bővül a képzési kínálat, amelynek elvégzése nyomán 5-6. évfolyamon is oktathatnak a tanítók.

Ezen kívül tervezik Sárospatakon a meglévő tanító- és óvónőképzés mellett szociálpedagógia, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok indítását, a mesterképzés bevezetését a kulturális örökségvédelmi és a könyvtáros szakterületeken, továbbá felsőfokú szakképzések és turisztikai képzések elindítását – mondta Hauser Zoltán.