A települések adósságátvállalásával  a kormány Miskolcot ideiglenesen megmentette a csődtől, a miskolciakat azonban nem, hangzott el a Jobbik keddi sajtótájékoztatóján.

 

Pakusza Zoltán a párt helyi elnöke elmondta, Kriza Ákos polgármester Csöbör Katalinnal együtt óriási dicsőségként jelentette be, hogy az állam átvállalja Miskolc adósságának egy részét. Az igazi dicsőség azonban Pakusza szerint az lett volna, ha azt jelentik be, hogy a bankok elengedik ezt az összeget.

A Jobbik önkormányzati képviselője szerint nem állja meg a helyét Csöbör Katalin azon megállapítása sem, miszerint a miskolciaknak könnyebb lesz ezután. Mint mondta, a települések adósságának részleges átvállalása az államadósságon keresztül továbbra is terhelni fogja az adófizetőket. Hozzátette, a városnak is csak akkor lenne könnyebb, ha két és fél év után a Fidesz végre megfogadná a Jobbik tanácsát, és hozzálátna a forrásteremtő városgazdálkodás kialakításához. Ennek hiányában az adósság újra fog termelődni, amit jelez az is, hogy a 2013-as költségvetésben újabb 1,4 milliárd forint hitelfelvételt javasol a kormánypárt.

Pakusza bírálta Kriza Ákos polgármester kijelentését is a város csökkenő munkanélküliségéről. A jobbikos politikus szerint ugyanis a város első embere elfelejtette megemlíteni, hogy 2010 óta a város lakossága is jelentősen, mintegy 3500 fővel csökkent.

„Úgy tűnik, a Fidesz a munkahelyteremtés problémáját a munkaképes lakosság elüldözésével akarja megoldani” – fogalmazott a radikális képviselő.