Átlagos arcú lány, ha nem ez a póló lenne rajta, akár kedvelhetnénk. Gimnazistának néznénk, lehet, az is valahol. Orvosnak készül, mások bajait enyhíteni. Tanárnak, varrónőnek, kozmetikusnak.
Vagy nem készül még semmire – ebben a korban az ember többnyire nem tudja, hogy mi lesz vele.
Auschwitz üdülőtábor – ezt hirdeti a pólóján a lány, és ettől kezdve már nem is érdekel, hogy felnőttként mi lesz majd belőle. Jobb országokban az ilyen lányhoz odamegy valaki, ad neki két pofont, és elküldi az anyjába.
Mert anyja biztosan van neki, az ilyeneket is anya szülte.
Milyen lehet az anyja? Ugyanolyan gonosz lelkű, mint ez az átlagos arcú, ám sötét agyú lány?
Miközben belebújt az Auschwitz üdülőtábor feliratú pólójába, átvillant-e az agyán, hogy annak idején hány hozzá hasonló gyereket öltek meg a gázkamrákban? Elmesélte neki valaki, hogy miként választották ketté a családokat – akit erre küldtek, azt a biztos halál várta, akit arra, élhetett még valameddig.
Ezt a pólót valaki elkészítette. Hirdeti a vállalkozását, szájról szájra jár a cím. Üdülőtáborosat kérek, nagy betűkkel, mondja a vásárló.
Diákoknak 15 százalék kedvezmény, bankkártyát elfogadunk.
Lehet, hogy az anyja is ilyen ennek a lánynak. Sötét az agya, gonosz a lelke. Vagy, egyszerűen csak nem ért rá soha a gyerekével foglalkozni. Hogy meséljen neki, beszélgessen vele.
Munka után kajtatott, megélhetésért. Ha volt munka, a melót hajtotta reggeltől estig. Ha nem volt, várta, hogy legyen. Utóbb már azt sem, belefáradt a hiábavalóságba. A felismerésbe, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Az átlagos arcú lányt az utca nevelte. Ki tudja honnan szalajtott barátok, aljas felnőttek. Akik elhitették vele, hogy nem történt meg, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Rávették, hogy ne annak higgyen, ami volt, hanem annak, amit a nála okosabbak mondanak neki.
A nála okosabbak pedig érdekes dolgokat mondanak mostanában. Fehérnek mondják, ami fekete, kicsinek, ami nagy, még a múltat is megváltoztatják, hogy passzoljon a nézeteikhez.
Kutyája is van otthon. Szereti, simogatja, beszél hozzá, enni ad neki. A szomszéd néninek előre köszön, segít felvinni a harmadikra a táskáját. A virágokat meglocsolja.
A tanára azért beszélhetne vele. Megkérdezhetné tőle, hogy ezt hogyan gondolja.
Most már persze mindegy ez is: az Auschwitz üdülőtábor pólót viselő lány valószínűleg menthetetlen.
Ha látjuk az utcán, a Teve utcai rendőrszékház előtt, ahol a mellékelt fotó készült, vagy bárhol máshol, mert most már mindenhol számíthatunk az ilyen pólót viselő élőlények felbukkanására, menjünk oda hozzá, és adjunk neki két nagy pofont.