Bírságözönnel zaklatják a rendőrök a cigándi cigányokat. Az elszaporodott betörések miatt vezényeltek rendőröket a kisvárosba, az eredmény a romák bírságolása lett. Volt, akit azért büntettek meg, mert nem a járdán közlekedett. Csak épp járda nincs.
A rendőrök rászálltak a romákra, az utcára se merünk kimenni. Ahogy kilépünk a kapun, már büntetnek. Nem bírjuk tovább! Munka nincs, majdnem mindenki szociális segélyből él. És ezt a rendőrök is nagyon jól tudják. Nincs miből fizetni, éhen döglünk! Vagy mehetünk a börtönbe… – sorolja Sándor Zoltán, amíg csak szusszal bírja.
Aztán egy fiatal nő folytatja: – Engem azért büntettek meg, mert nem a járdán közlekedtem. Nézze csak meg! Nincs is járda!
Cigándon vagyunk, Borsod és Szabolcs határán, a Tisza partján. Sárospatakon túl, Kisvárdán innen. A város Paptagnak nevezett fertályán főleg romák élnek. A külszéli házban alig pislákol valami fény, félhomályban beszélgetünk. A hátsó szobában nők, előrébb főleg férfiak ülnek. Komor tekintetű, elcsigázott és elszánt cigányok.
Néhány hónapja sátoraljaújhelyi rendőröket vezényeltek Cigándra. A romák nem vitatják, hogy szükség volt erősítésre: egy idő óta elképesztő módon – ahogyan mondják – „elhatalmasodtak” a betörések. A rendőrök azt akarták, hogy a cigányok „adják ki maguk közül” a tetteseket.
– Miért vesznek egy kalap alá bennünket? Engem is kiraboltak, pedig cigány vagyok! – háborog egy idősebb, fejkendős asszony. Vittek mindent, ami mozdítható: számítógépet, tyúkot, kacsát, kávéfőzőt, háztartási eszközöket.
A rendőrök, miután nem jártak eredménnyel, bekeményítettek. A romák elmondása szerint valóságos kijárási tilalmat vezettek be. Bírságoltak, ha a biciklin kopottnak találták a gumit, bírságoltak, ha valaki nem viselt láthatósági mellényt, bírságoltak, ha néhány roma a kertkapu előtt összegyűlt beszélgetni. – Ha az út jobb oldalán mentünk, akkor azért büntettek, ha a bal oldalán, akkor azért, ha kikerültünk egy pocsolyát, akkor meg azért – foglalja össze Sándor Zoltán. Közben – panaszolják többen – a rendőrök minősíthetetlen hangon ordibáltak velük.
Buliska György a párjával sétált, amikor megállították. Tízezer forintra akarták megbüntetni, amiért nem libasorban, hanem egymás mellett mentek az úttesten. A férfi nem ismerte el, hogy szabálysértést követett volna el: – Mondtam, hogy jelentsenek fel, én nem fizetek. Azon a részen van egy kamera, visszanézhetik, hogy elkövettünk-e bármit is. Tízezer forint a semmiért? Uram, nekem ennyiből két hétig kell megélnem: egész hónapra kapok huszonkétezer-valahányszáz forintot.
Felhívtuk Muhi Erikát, a NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) vezetőjét, aki szerint a férfi az egyetlen helyes megoldást választotta. A jogtalanul kiszabott büntetést nem szabad elfogadni. A rendőrök, ha mondvacsinált ürüggyel akarnak bírságolni, általában csak fenyegetőznek a feljelentéssel, az azzal járó papírmunkát és procedúrát – amelyből akár rosszul is kijöhetnek – nem szívesen vállalják. Ha viszont az illető elismeri a vétséget, sokkal nehezebb bármit is tenni.
Márpedig a paptagiak többsége megijedt a rendőröktől, aláírta az elé rakott papírt, és átvette a csekket. A hihetetlennek tetsző történetek tárgyiasult formát öltenek: a romák tucatszámra mutatják a helyszíni bírságokról szóló, befizetetlen sárga csekkeket. Nagy részükön ötezer forint szerepel, de akadnak tízezres tételek is. Az ennél is nagyobb összegről – akár több tízezer forintról – szóló csekkeket összetépték, vagy pánikszerűen bevitték a „hivatalba”. Sok segítségre nem számíthatnak. Némelyik szülő csak utólag tudta meg, hogy gyerekét is megbüntették.
Jóni Emilt majd szétveti az indulat: – A fiam hetekig nem merte elmondani otthon, mi történt. Kidobta a csekket a szemétbe. Az asszonyok már attól is félnek, hogy elmenjenek kenyeret venni. Egy négyéves kislány, amikor édesanyjával boltba indultak, azt kérdezte: „Anyu, megint megbüntetnek a rendőrök?” Milyen világ ez? A romák megbecsülni sem tudják, hogy a rendőrök hány meg hány embert bírságoltak meg. Állítólag olyanok is vannak, akik százezres nagyságrendű büntetést halmoztak fel. Nem elképzelhetetlen. Horváth Andrást – ahogyan a szabálysértési ügyében hozott határozatban olvasható – azért sújtották 20 ezer forintos bírsággal, mert „négy személy társaságában az úttest menetirány szerinti jobb oldalán egymás mellett haladva közlekedett”.
Ifjabb Sándor Zoltán szintén többoldalas, részletes esetleírást tartalmazó papírt kapott. Tavaly október 27-én úgy ült kerékpárra, hogy előzőleg három sört is megivott a kocsmában. A rendőrök lecsaptak rá, és vérvételre elvitték Sátoraljaújhelyre. Közigazgatási bírságként, mivel a „járművezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott”, 60 ezer forintos büntetést szabtak ki rá. Ehhez jön az „eljárási költség”, ami egész pontosan 21 070 forint. Összesen több mint 80 ezret kellene befizetnie. Bár ebben az esetben a büntetés nem alaptalan, mértéke igencsak eltúlzottnak tűnik. A romák szerint a rendőrök nem mindig ilyen szigorúak. A „magyarok” akár holtrészegen is kacsázhatnak a biciklijükkel az úton, legfeljebb csak figyelmeztetik őket.
A nagyobbacska falu látványát keltő Cigánd 2004-ban nyerte el a városi rangot, ma már járási székhely. Mintegy 3200 lakosának becsülhetően a harmada roma. A kisváros utcáin találomra szólítunk meg helybélieket. Lélekben felkészülünk rá, hogy egyesek vad cigányozásban fognak kitörni, de – talán szerencsénk van – semmi ilyesmivel nem találkozunk. Az emberek nemcsak az ijesztően sok betörés miatt dühösek, hanem azért is, mert a rendőrök úton-útfélen büntetnek, olyanokat, akik nyilvánvalóan nem követtek el bűncselekményeket. Igaz, az utóbbi időben nagy hirtelen megszűnt a bírságolás. A paptagi romák ezt egyértelműen annak tulajdonítják, hogy elterjedt a hír: újságírók jönnek a városba. A magunk részéről valószínűbbnek tartjuk: a változás inkább azzal függ össze, hogy nemrégiben új vezetőt kapott a cigándi rendőrőrs. Csakhogy ő nem nyilatkozhat, a borsodi rendőr-főkapitánysághoz irányít.
A rendőrség természetesen nem vezethet etnikai nyilvántartást, ezért általánosságban azt tudakoljuk, hogy tavaly év közepe óta – havi bontásban – hány büntetést szabtak ki Cigándon, milyen esetekben és mekkora összegben. A megyei főkapitányságtól kérdéseinkre nem kapunk érdemi választ. (Azzal az esetszámot nélkülöző információval, hogy a múlt hónapban kiszabott helyszíni bírságok összegének átlaga 11 300 forint volt, nehéz lenne mit kezdeni.)
Oláh Krisztián független polgármester – joviális, mosolygós ember – díszes tárgyakkal és fényképekkel zsúfolt dolgozószobájában fogad. Azzal kezdi, hogy az elmúlt évben egymást érték a betörések és a lopások. Az önkormányzat felfogadott három településőrt, bekamerázott tíz utcát. Hiába.
Disznóvágás után eltűnt a füstölőbe kitett hús, máskor egy idős néni tyúkjait vitték el a kertből. Az esetek jelentős részében azonban jóval nagyobb kár esett, az elkövetés módja pedig profi bűnözőkre vallott. Az egyik házbetörés után miskolci rendőrök helyszíneltek, és elámultak attól, amit láttak. A drága, bonyolult lakatot az ismeretlenek úgy szerelték le, ahogyan arra csak kevesen képesek az országban. Nagyon is indokolt volt tehát, hogy erősítést küldjenek Cigándra – állapítja meg a polgármester. A rendőröknél akkor szakadt el a cérna, amikor egy önkormányzati épületet is kiraboltak – közvetlenül a rendőrség mellett.
Némi unszolásra Oláh Krisztián elmondja, hogy sejteni lehet az elkövetők kilétét. Két helybéli férfi a börtönben „kitanulta a szakmát”, és amikor kiszabadultak, másokkal is megosztották tudásukat. A két férfit már elkapták, de feltehetően vannak társaik, akik ellen egyelőre nincs elegendő bizonyíték. A polgármester hangsúlyozza, hogy a település vezetőjeként neki minden embert, így a megbírságolt romákat is képviselnie kell. A rendőrség eljárását viszont nem szeretné minősíteni. És hogy mi lesz az ártatlanul megbüntetett emberekkel? Széttárja a kezét: – Nézze, nem akarom védeni a rendőrséget. Biztosan előfordultak igazságtalanságok, de azóta, hogy a sátoraljaújhelyi rendőröket ide vezényelték, egyetlen betörés sem történt.
Kíváncsiak vagyunk, mit szól mindehhez a cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke. Dancs Oláh József szintén romák lakta városrészben él, de nem a Paptagban, hanem a töltés mellett, közel a Tiszához. Nincs se vonalas telefonja, se mobilja, amiből rögtön következtethetünk arra, milyen erős a roma érdekképviselet Cigándon. Zavarban van, megbüntették őt is. Elment egy kidőlt fáért („nem kellett az senkinek, ott rohadt volna meg a földben”), előtte szólt a jegyzőnek, nehogy probléma legyen. A rendőrt ez sem hatotta meg: tizenötezer forint. Még szerencséje is volt. Régóta ismeri azt a rendőrt, különben aligha úszta volna meg ennyivel. Dancs Oláh József két malomkerék között őrlődik. Mert az is igaz, hogy vannak lopások, és a cigányok néha tiszteletlenül viselkednek. De az sem járja, amit a rendőrök művelnek.
Büntetnek okkal, ok nélkül. A bírságokat meg be kell fizetni. Miből? – teszi fel a sokat hallott kérdést. A roma politikus hosszas fejtegetésekbe bocsátkozik arról, hogy mennyire tehetetlen. Magában van, az önkormányzatban nincs egyetlen cigány se. Nem jutunk egyről a kettőre. Dancs Oláh József kikísér a kocsihoz. Megtanulta elviselni a hideget, az aszfalt nélküli utcán papucsban, mezítláb próbálja kerülgetni a saras-latyakos kátyúkat. Kérdezgeti, hogy mit beszélnek róla a paptagi romák. Mondták-e, hogy eladta magát az önkormányzatnak? Megnyugtatjuk, hogy nem, ilyet nem mondtak. Felderül az arca: akkor jó. A kertkapuból még utánunk kiált: – Én nem adom el magam senkinek! nol.hu