Nagy Júlia, a miskolci TDM ügyvezetője elmondta, a TDM tavaly szeptemberi megalakulása óta a szervezet nagy utat tett meg. Átalakult a Tourinform szolgáltatási köre, elindult a www.hellomiskolc.hu oldal, ahol immár több mint 270 miskolci élményelem található meg, nagyközönségi és szakmai Facebook oldalak, hírlevelek indultak és a 2013-as Utazás kiállításra megjelent a TDM első önálló nyomtatott kiadványa is, amelyet március végén további kiadványok követnek majd.

 

„Sikeresen indultunk a TDM szervezetek számára kiírt pályázaton, amelynek célja elsősorban a turisztikai információszolgáltatás bővítése Miskolcon és környékén. Olyan mobiltelefonos applikációt fejlesztünk, amely nemcsak a turisztikai szolgáltatásokat listázza, hanem önálló városnéző sétákat és bükki túrákat is kínál a vendégeknek. Sőt, az alkalmazás segítségével rögzített fotók a közösségi médiában is megjelenhetnek. Az év folyamán új, célcsoportokra koncentráló kiadvány-csomaggal is előrukkol a szervezet. Szintén új elem, hogy a 2013-ban induló turisztikai kampányban Miskolcon élő, és Miskolcról származó hírességek is megjelennek majd” – mondta Nagy Júlia TDM menedzser.

Pfliegler Péter alpolgármester a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Miskolc mára kibújt abból a skatulyából, amibe a várost egyébként sikeres ipari múltja kényszerítette. Sok munka van amögött, hogy mára Miskolcot a fesztiválokkal, gasztronómiai érdekességekkel és a csodálatos természeti látnivalókkal azonosítják itthon és külföldön egyaránt.

Pfliegler Péter a „fesztiválvárosságról” büszkén mondta el, hogy a kínálat nagyon színes, és jól tudják már ezt a mozi, az opera, a sport szerelmesei is. A téli hidegben a Kocsonyafesztivál színesítette Miskolcot, de a régiségek után kutatók is böngészhetnek a belvárosban minden hónap első vasárnapján, aki pedig remek zenék mellett különleges csapolt söröket szeretne kóstolni a kora őszi estéken, azokat a Sörfesztivál-hétvége várja szeptember elején.
http://www.turizmusonline.hu/