A szociológus-történész nem a neve miatt menekült külföldre, hanem a munkanélküliség elől. Különleges nevű résztvevője van a Baranyaiak külföldön-sorozatunknak.

 

Mik ezek?

– Ezzel a névvel nem egyszerű az élet.

– Nem ő, hanem én vagyok Orbán Viktor, hangoztatnám a bolondok házában. Komolyra fordítva a szót, ezzel a névvel ma itthon vagy mindig mosolyog és szerepel az ember, vagy próbál állandóan poénkodni. Külföldre mindemellett azért mentem, mert nyelvvizsga kellett a diplomámhoz.

– Miért nem hozta össze a középiskolás évek alatt?

– Én még ahhoz a generációhoz tartozom, akik oroszt kezdtek tanulni, aztán hirtelen angol lett belőle, olyan egykori orosz tanárok közreműködésével, akik többnyire egy leckével jártak előttünk. Az egyetem végére aztán rádöbbentem, nem fogok diplomát kapni nyelvvizsga nélkül. Pár barátom már kint dolgozott au-pairként, elhatároztam, hogy én is kipróbálom, így kerültem az észak-angliai Leedsbe.

– Mivel jár ez a bébiszitterkedés?

– Először is a bébiszitter pár órás gyermekfelügyeletet vállal fizetésért, az au-pair viszont teljes ellátásért és zsebpénzért együtt él a családdal. Ahová én kerültem, ott három gyerek volt és az apuka, meg persze a tipikus golden retriever kutya. Kifizették az angol nyelvtanfolyamomat és adtak egy autót, hogy elhozzam a gyerekeket az iskolából. Továbbá minden nap kutyát sétáltattam, vacsorát főztem és hétfőnként mostam, kitakarítottam. Hétvégén pedig segítettem a ház körül a papának, s ezért a heti járandóságom 80 font volt, ami forintra átszámítva havi 120 ezer nettó. Ehhez képest itthon egy egész éjszakát kellett a Tescóban polcokat feltölteni, hogy kifizethessem a magántanár dupla angol óráját.

– Meddig bírta?

– Egy év után hazamentem, megcsináltam a felsőfokú nyelvvizsgát és befejeztem az egyetemet. De jött az újabb feketeleves, hiába jelentkeztem az álláshirdetésekre, többnyire nem is válaszoltak. Írtam Leedsbe, kellettem még, kijöttem újra. Pár év után mégis elegem lett, hiányzott a magánélet. Kerestem más munkát, egy könyvesboltban kaptam állást.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Angliában mint a cukrot, viszik a könyveket?

– Nagy volt az üzlet, sokan voltunk, s mindenki fiatal. Ugyanakkor hamar kiderült, így szinte lehetetlen karriert csinálni. Továbbra is könyvekkel akartam foglalkozni, s találtam egy húzósabb manageri állást. Ezt csinálom már hat éve. Van hatvan önkéntesem és valóban sok könyvet adunk el, mert az egyetemi városrész közepén áll a boltunk.

– Ez már teljesebb élet?

– Megtanultam spanyolul és elvégeztem egy angol nyelvtanári tanfolyamot is. Tavaly pedig vettem egy házat 25 éves hitelre.

– Vagyis marad angol középpolgár?

– Fogalmam sincs, hogy hosszú távon mit fogok csinálni. Szeretnék egy másik országban is élni, például ahol spanyolul beszélnek. De nem hiszem, hogy visszaköltöznék, bár nagyon szeretem a hazámat és hiányzik a család, a barátok is. Mert minél tovább lakom külföldön, annál nehezebb hazamenni.

– Elégedett a sorsával?

– Nem tudom, hogy jó döntés volt-e, mert kérdés, milyen lett volna otthon. Viszont megtanultam nem ragaszkodni semmihez, se helyekhez, se tárgyakhoz, így bármikor tovább tudok lépni.

– Mi tartja kint?

– Hogy ez a rendszer működik. Egyszerű az élet, nem kell ügyeskedni, az emberek őszinték és nem keresik állandóan a kiskapukat. bama.hu