A kormánypárti képviselők rendre gyalázták az előző, szocialista városvezetést, miközben egymásra licitálva hálálkodtak a jelenleginek, illetve a fideszes országgyűlési képviselőknek a miskolci önkormányzat márciusi közgyűlésén, csütörtökön, a tavalyi költségvetés módosításáról, illetve az idei megalkotásáról szóló összevont közgyűlési napirend vitája során.

 

Takács Gábor, Martin-Kertváros és Szirma tavaly áprilisban megválasztott fideszes képviselője például nyomban azután, hogy kijelentette: „hagyjuk a múltat!”, elkezdett elmultnyolcévezni, s a szocialisták gazdálkodását bírálta a város adósságállományának növekedése miatt. Szerencsére – mondta – az Orbán-kormány az adóság nagyobb részének átvállalásával „visszarángatta a szakadék széléről” Miskolcot. Az átvállaláshoz azonban Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselők, illetve dr. Kriza Ákos polgármester is kellettek, Takács Gábor meg is köszönte nekik, hogy mindezt „eredményes lobbitevékenységükkel elérték”.

Hasonló módon hálálkodott még Seresné Horváth Zsuzsanna és dr. Kovács László. eszakonline.hu