– Miért változtatta meg a nevét  Tóth Lászlóról, és miért éppen Toroczkaira? Volt ilyen nevű őse?
– A leggyakoribb magyar vezetéknevek a Nagy, a Kovács és a Tóth. Csak a telefonkönyvben mintegy 60 ezer Tóth nevű magyar ember található. A leggyakoribb férfi keresztnév pedig a László (2012-ben csak csonka-Magyarországon 377 570 fő viselte, korábban még több). Ebből elég könnyű kitalálni, hogy a Tóth László az egyik leggyakoribb magyar név. Sokszor származott ebből félreértés, például a sorozáson, ahol többen is Tóth László névre hallgattunk, vagy 1998-ban, amikor a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje voltam, s ugyanabban a körzetben elindult egy másik Tóth László, aki elég sok szavazatot vitt el tőlem, mert a választók összezavarodtak. Egyébként ez volt az utolsó csepp a pohárban, akkor, 20 évesen döntöttem el, hogy hivatalosan is fölveszem a Toroczkai nevet, amelyet már 14 éves korom óta használtam írói névként. Egyébként, amikor az egyetemre kerültem, az újságíró iskolában a tanárunk azokat, akik tucatneveket viseltek, külön is felszólította arra, hogy vegyenek fel írói nevet, mert ilyen gyakori nevekkel nem lehet a szakmában dolgozni. Nekem erre már nem volt szükségem, az első lapoknál, ahol dolgozni kezdtem (Új Magyarország, Magyar Fórum), már Toroczkaiként ismertek. A kérdés második részére a válaszom, hogy 14 éves koromban olvastam az egyik ősöm könyvét, amely édesanyám felmenőinek egy részéről szólt, akik az erdélyi Torockóról származtak. Nagy hatást gyakorolt rám akkor ez a könyv, s ettől kezdve használtam a Toroczkai nevet, amelyet – amikor hivatalosan is felvettem – szándékosan i-vel kértem, hogy ne vádolhassanak azzal, hogy nemesíteni szerettem volna magamat. A nevem tehát elsősorban Torockó településre utal, mindazonáltal a családi legendárium szerint a torockói őseimnek volt családi kapcsolata a híres Toroczkay családdal, de ezt soha nem ellenőriztem le. Amennyire tudom, voltak ugyan főnemesi őseim is, de ugyanúgy katonák, bírók, földművesek, s talán valamennyi társadalmi réteget képviselték. Számomra ma már semmi jelentősége sincs annak, hogy ki hány kutyabőrt tud fölmutatni, hiszen az elmúlt évszázadokban már pénzért is lehetett ilyet vásárolni. Ma ugyanúgy, mint valamikor a középkorban, tettekkel kellene kiemelkedni a sorból. Vicces egyébként, hogy vannak, akik rosszindulatúan úgy állítják be ezt a névváltoztatást, mintha ez valami titokzatos dolog lenne, holott mindig is ezzel kezdtem az önéletrajzaimat. Mellesleg a történelem tele van olyanokkal, akik nem a születési nevükön váltak ismertté. Ott van például Petőfi Sándor, vagy éppen Gárdonyi Géza. A középkorban pedig inkább ez volt az általános, Hunyadi János apja például még a havasalföldi Sorba fia Vajk volt, a Zrínyi család pedig eredetileg a Subics nevet viselte.
– Egyik dédapja Tutsek Gusztáv Vazul, az 1956 utáni perek hírhedt bírája, aki többek között Wittner Máriát is elítélte. Hogyan vélekedik róla?
– Én magam írtam arról a 2005-ben megjelent könyvemben, hogy kb. 18 éves koromban tudtam meg, hogy ki volt az egyik dédapám, de az őszinteségemért nem elismerést, hanem a lehető legaljasabb támadásokat kaptam, különösen a tévéostrom utáni időszakban. A jobb- és a baloldal is megpróbált ezzel lejáratni, természetesen azzal a rosszindulatú csúsztatással, hogy a nagyapám volt, pedig a rágalmazók is tudják, hogy a dédnagyapám. No, de akkor elég világos lenne ugyebár, hogy nem is ismerhettem, kb. egy évtizeddel azelőtt meghalt, mielőtt én egyáltalán a világra jöttem. Ráadásul Tutsek Gusztáv Vazul még a Horthy-rendszerben, a harmincas években elhagyta a nagymamám családját, és Budapestre költözött, ahol új családot alapított. Nem volt tehát hozzá a vérségen kívül semmi köze még a nagyanyámnak sem, Tutsek Gusztáv Vazul még a gyerektartási díjat sem fizette, szegény dédnagyanyámnak be is kellett ezért perelnie. Rendkívül igazságtalan engem a dédnagyapám tettei miatt támadni, és nagyon unalmas is ezredszerre magyarázkodnom emiatt, de akkor sem tagadom le, hiszen valóban a dédnagyapám volt. Egyébként rajta kívül kiváló emberekből állt az ő családja is. Édesapja függetlenségpárti országgyűlési képviselő volt a XIX. században, édesanyja pedig a történelemben dicső szerepet játszó Szilágyi család sarja volt. Tutsek Gusztáv Vazul egyébként nem volt kommunista, a nyilas számvevőszék tagjaként is tevékenykedett, ezt éppen Wittner Máriától tudtam meg. A 2005-ös könyvemben egyébként Wittner Máriával egy interjú keretén belül közöltem, hogy ki volt a dédnagyapám, s ő akkor azt mondta, hogy „oldozd fel magad”, nem vállalhatok felelősséget a tetteiért. Egyfajta keresztként cipelem a dédnagyapám emlékét, szeretném lemosni a családunk becsületén általa ejtett foltot.
– Felesége moldvai román származású. Önnek a HVIM vezetőjeként nem illett volna inkább magyar lányt feleségül vennie, akár csak a vármegyések egy részének elvárása, a mozgalom egységének megőrzése érdekében?
– A mozgalmunk sohasem volt olyan egységes, mint az elmúlt 8 évben, amióta a feleségemet megismertem. A HVIM közel másfél évtizedes története során mindössze egyszer nem volt egységes, 2003 őszén történt egy – a titkosszolgálatok által is bizonyíthatóan gerjesztett – szakadási kísérlet, de akkor még nem ismertem a feleségemet. Sohasem szégyelltem, és nem is titkoltam, hogy moldvai román származású (felmenői nevei alapján egyébként jász vér is csörgedezik az ereiben). A székely vármegyések éppen most jártak Moldovában, ahol testvérszervezeti megállapodást kötöttek az egységes Moldova függetlenségéért küzdő helyi nemzeti mozgalommal, akik évek óta támogatják a székelyek önrendelkezését, sőt még Erdély Romániától való elszakadását is. Vannak tehát elég sokan ilyen román nyelvet beszélő moldvaiak is. Tulajdonképpen örülök a kérdésnek, mert így legalább tisztázhatjuk, hogy én mit vallok, miben hiszek, ugyanis az emberek többsége nem érti vagy félreértelmezi, hogy miért harcolok. Elsősorban a hazámért küzdök, számomra ez az elsődleges. Emellett a középkori magyar nacionalizmus híve vagyok, ahogy a középkori Magyar Királyság (egyúttal a Szent Korona) alattvalójának tekintem magam. A középkori magyar nacionalizmus ismerte a hungarus tudatot, amely szerint a származástól függetlenül a magyar nemzet tagja lehet az, aki a Magyar Szent Korona fensőbbségét elfogadja. Nos, az én feleségem, annak ellenére, hogy Moldvában született és román származású, miután engem megismert, mindössze 1-2 év alatt megtanult magyarul, ma pedig már anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet, úgy, hogy aki hallja, meg sem tudná mondani, hogy nem ez volt az anyanyelve a születésekor. Kíváncsi vagyok, ezt hányan csinálnák utána. Jobban ismeri a magyar történelmet, mint sok született magyarországi magyar, és ő sohasem románozna le egy erdélyi magyart vagy székelyt. Mindazonáltal vegyes házassággal csak az a magyar próbálkozzon, akinek nagyon erős a nemzeti tudata, és ehhez kellő diplomáciai érzék is párosul. Eredendően ugyanis 50-50% az esély, hogy a magyarságnak haszna vagy kára származik egy ilyen vegyes házasságból. S, ha már ez a kérdés fölmerült, szeretnék leszögezni egy dolgot: én nem politizálok a feleségemmel, hanem családot nevelünk. Sohasem szólna és nem is szólhatna bele az általam vezetett mozgalom ügyeibe. Innentől kezdve senkinek semmi köze hozzá, hogy ki főz nekem vacsorát, vagy ki mossa ki a ruháimat. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy egy brutálisan kemény, patriarchális világban nevelkedett nőt választottam feleségül, akit nem fertőzött meg a feminizmus. S ha már itt tartunk: én sokkal nagyon problémának tartom, hogy a nemzeti oldal számos vezetőjének politikai döntéseit az egyébként magyar származású feleségek, szeretők befolyásolták az érzelmeik vagy sokkal inkább az anyagi érdekeik szerint. Ebbe bukott bele a MIÉP is.
– Mi az anyanyelve a két gyermekének?
– Nem lett igaza azoknak, akik rosszindulatúan azt jósolták, hogy a gyermekeim anyanyelve a román lesz. A feleségem ugyanis kizárólag magyarul beszél velük, így az 5 éves kislányom, aki már szavalóversenyt nyert Szegeden (a döntőről csak azért maradt le, mert akkor hurcoltak el mellőle a rendőrök a tavaly március 15-i IMF-látogatás után), kizárólag magyarul beszél, nem is akárhogyan. Igaz, ezt nem én kértem, mert hasznosnak tartom, ha több nyelvet beszél az ember, ennél fogva nem bánnám, ha a gyermekeim románul is tudnának. Mindkét gyermekem magyar (bár a kisebb még csak 9 hónapos, tehát még csak babanyelven beszél), ezzel az 5 éves kislányom már most tisztában van. Magyar népmeséken nőnek fel, ugyanis esténként én olvasok nekik. Nevük, amelyen szólítjuk őket, szintén magyar: Csillag és Hajna.
– Miből él, hogyan tartja el a családját?
– Megyei képviselő vagyok a Csongrád Megyei Önkormányzatban, ezzel természetesen jár fizetés is, de ez egyébként töredéke a parlamenti képviselők javadalmazásának. A feleségem gyermekeket nevel és háztartást vezet, én annak a híve vagyok, hogy a legszebb hivatás egy nő életében az anyaság. Tudvalévő, hogy 10 éve egy országos lapot adok ki, a Magyar Jelent, amely valamikor még kenyeret is tett nekem és egy-két munkatársamnak az asztalára, de 2010 óta sajnos egyre nehezebb körülmények között vergődik, úgy tűnik, hogy meg vannak számlálva a napjai. Egyébként ez a legtöbb nyomtatott sajtótermékről elmondható. 19 éves koromban a szüleim vettek egy lakást Budapesten a nyolcadik kerületi Szigony utcában, így fedél mindig volt a fejem fölött. Laktam később a Mátyás térnél egy gangos házban, ahol szinte minden szomszédom cigány volt, és 8 évvel ezelőtt visszaköltöztem a szülővárosomba, Szegedre, ahol ugyanazon a lakótelepen élek egy panellakásban, ahol kisgyermekként nevelkedtem. Dolgoztam annak idején a Magyar Fórum című lapnál, voltam a MIÉP mellett parlamenti tudósító, dolgoztam az állami és kereskedelmi rádióban, volt ruhaboltom, dolgoztam építkezésen vagy éppen ügyvédi irodában, tizenévesen a szabadkai ócskapiacon, Koszovóban pedig a háborús életet fotóztam. Most az önellátó gazdálkodás érdekel, azt tanulgatom pár éve, és a szülőföldemen, a szegedi tanyavilágban képzelem el a családom jövőjét. Szerencsére a mi vidékünkön egy panellakás áráért összkomfortos tanyát lehet kapni egy kis földdel. Egyébként az én helyzetem különleges, mert én egy olyan mozgalmat vezetek, amely valójában egy több száz fős családként is funkcionál. Így, ha bármikor anyagi gondom volt, elég volt írnom egy e-mailt, vagy megeresztenem egy telefont, és máris volt mit ennem. Ezt csak egy vármegyés értheti, aki nincs közöttünk, annak fogalma sincs erről. Önző világban élünk, ahol mindenki csak magára számíthat. Nálunk ez egészen másként van.
– Most töltötte be a 35. életévét. Meddig marad ifjúsági vezető? Átadja a stafétát, vagy átkeresztelik esetleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevét?
– Jó a kérdés, ugyanis a mozgalom alapításakor tettem magamnak egy fogadalmat, miszerint legfeljebb 35 éves koromig vezetem az ifjúsági szervezetet. Emiatt az idei évi közgyűlésen felajánlom a lemondásomat, illetve – amennyiben ilyen igény érkezik a mozgalom részéről – a lehetőséget, hogy hagyjuk el az „ifjúsági” jelzőt. A vármegyések fognak dönteni. Egyébként a Fidesz névben a mai napig szerepel a „fiatal” szó, ahogy a Jobbik is a Jobboldali Ifjúsági Közösséget jelenti. Én azonban nem szeretnék 35 éves korom után egy nevében ifjúsági szervezetet vezetni, viszont továbbra is elsősorban a fiatalokra kívánjuk építeni a mozgalmunkat. Mellesleg már évekkel ezelőtt fölemeltük a korhatárt, s ma is vannak negyvenes éveikben járó tagjaink is. Szerencsére azonban számos olyan elkötelezett, tehetséges, bátor és már bizonyított fiatal van a soraink között, akiket már 14-15 éves koruk óta mi nevelünk, így bízom abban, hogy lesz, aki majd tovább viszi a stafétabotot. Nem magamnak alapítottam ezt a mozgalmat, szeretném, ha még legalább pár száz évig lennének vármegyések.