Tulajdonképpen a privatizáció első lépcsőjében bizonyos Kálmán úr, pesti villamosmérnök privatizálta 6 Kft. konzorciumaként a gyár területét, a bányát, a szállítószalagot, külön a mészüzemet. Mindössze 6 1 milliós törzstőkéjű céggel, illetve az akkor szokásos, kárpótlási jeggyel és E-hitellel. Ahhoz, hogy a gyár működése meginduljon, a piaci tevékenység bővüljön, saját maga kereste meg a Holderbank nevű, svájci településen bejegyzett multinacionális céget, és részvényessé tette. A multi látva a magyar vállalkozó „bagatell ” erőforrásait, igaz csalárd módon, a magyar tulaj helyett az államnak megfizetett vételár ellenértékeként, beleszólást kért az üzletmenetbe, tehát nem kölcsön adott pénzt, mint az Kálmán úr feltételezte a privatizációs „üzlethez”. Kálmán urat tehát „elszakították” attól a vagyontól (a cementgyártól”, amit a haverokon keresztül (akár Zuchmann, akár a postabankos vm. Gábor) próbált ugyancsak szarért-hugyért megszerezni. A Holcim Zrt, mint multi cég, a globalizált piacgazdaság törvényei szerint működtette a gyárat. Hol beleinvesztált, technológiai korszerűsítéseket végzett, hol környezetvédelmi kvótát értékesített, gyógyszer, gumit és barnaszenet égetett a minél nagyobb profitszerzés érdekében. Azt azért ne feltételezzük, hogy a Kálmán úr tulajdonába, vezetésével ugyanilyen, vagy jobb színvonalon működhetett volna a cementgyár, jól fizetett dolgozókkal, jól fizetett menedzsmenttel. Láthatjuk a magyar nagyvállalkozók portréit: mit csinált az Ikaruszból Széles, vagy a Lira Könyv Zrt-ből Kolosi. A piacon csak azok tudtak eredményesek lenni, akik a terméket Nyugat-Európa, vagy Amerikába, a kiteljesedett fogyasztói piacon tudták értékesíteni. Attól, hogy még Hejőcsabán cement „gyártódik” nem fog építkezni a magyar. A magyar keresletet -sajnos- könnyen ki lehet elégíteni Vácról, Beremendről, Romániából, Szlovákiából. Való igaz, ezt a gyárat körbe nőtte az „infrastruktúra”, és további perspektívája csak az emberek közvetlen élőhelyének elfoglalásával lenne. Lásd agyagbánya terjeszkedése, tapolcai tájsebek, tárolókból való közvetlen kiporzás, stb. Ami miatt fájhat a szívünk, hogy egy magas minőségű ipari kultúra működött itt, a gyártörténet az ipari korszak zászlóshajója volt Miskolcon. De ma más a trendi, az informatikai korszak zászlóshajója a Jabil, ahol ugyancsak kizsákmányolják a szalag mellett dolgozókat, de Ők a mai kormány stratégiai partnerei(( Miskolc pedig sirathat 200-250 munkahelyet, kb. 150 millió forint iparűzési adót, kb ugyanennyi építményadót, 10-20 millió forintnyi szponzori támogatást. A legszomorúbb, hogy Nagy Kálmánnak, és a kisveréb Csöbör Katikának, még egy sajtókommunikációra sem futotta, meg sem próbálták elsiratni a 100 éves gyárat.