„Egy bizonyos Szaniszló  vezetéknevű ember kitüntetése, a jelölés és döntés módja, valamint a magyar kormány szélsőjobboldallal kapcsolatos magatartása miatt mától nem tekintem magamat a Táncsics-díj kitüntetettjének. A 2006-ban kapott elismerést postán eljuttatom egy Balog vezetéknevű miniszternek” – írja a Facebookon Nej György, a Magyar Rádió egykori munkatársa, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy Szaniszló Ferencet Táncsics-díjat kapott.

 

Nem Nej György az egyetlen, aki nem ért egyet Szaniszló kitüntetésével. A Népszava főszerkesztője, Németh Péter 1995-ben kapta meg a díjat, de ő is visszaadja azt, így tiltakozva az ellen, hogy az Echo TV munkatársát is kitüntették. Németh elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan valakivel legyen egy sorban, akinek szinte egyetlen gondolatával sem tud egyetérteni.

A Klubrádió beszámolt róla, hogy Rangos Katalin és Bolgár György, a rádió munkatársai ugyancsak lemondanak a korábban nekik ítélt díjról. Hasonlóan tett Vince Mátyás, az MTI egykori elnöke, a HVG volt főszerkesztője, és Horváth Zoltán, a lap egykori főszerkesztő-helyettese is.

Az MSZP sajtótagozata felháborítónak tartja a történteket. Török Zsolt, a párt szóvivője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy az MSZP sajtótagozata nevében felháborodásunknak és megdöbbenésünknek szeretnénk hangot adni, amiért Táncsics-díjat kapott Szaniszló Ferenc is, aki sokan szélsőséges nézetei miatt nem tartanak erre méltónak. Török szerint korábban konszenzus övezte a díj odaítélését, de úgy látják, hogy a jelenlegi hatalom nem akar konszenzust, sem párbeszédet folytatni.