Majd a fiúk eldöntik

” Ezt a fiúknak kell eldöntenie”  – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) egyik vezetője egy szegedi flashmob-on, a Dugonics téri szökőkútnál, amikor elárulta, hogy a 2014 választási összefogás miniszterelnök-jelöltje Mesterházy Atiila, Bajnai Gordon vagy az a személy lehet, akiben az előbbi két politikus megyegyezik. A párt szegedi szervezete által rendezett akción mintegy tucatnyi aktivista és szimpatizáns jelent meg, kezükben a DK választási programjában szereplő kulcsszavakat tartalmazó táblákkal a kezükben. Ezeken olyan feliratok szerepeltek, mint például tolerencia, tisztesség, igazságosság, szociális érzékenység, méltányosság, remény, kiút vagy fordulat.

 

„Vidám Magyarországot akarunk, már nem az az érdekes, milyen az orbáni világ, hanem az, hogy milyen lesz utána” – mondta a Szeged24-nek nyilatkozva Vadai Ágnes. A parlamenti képviselő szerint most az országban mélyszegénység és depresszió uralkodik, azok a rétegek is lecsúsztak, akik maguk sem hitték, hogy ez történik majd velü