A szerzők szerint más országok  „szabadságharcosaival” összevetve a magyar „lázadók” szinte láthatatlanok az interneten, egyesek pedig teljesen kivonulnak a digitális nyilvánosságból; ennek oka pedig a félelem attól, hogy az állam megfigyeli őket.

 

A ZDF német országos közszolgálati műsorszolgáltató társaság az utóbbi időszak diáktüntetéseivel kapcsolatban közölt beszámolót a Hyperland című, infokommunikációs témákat feldolgozó blogjában. A szerzők, Lisa Altmeier, Magdalena Schmude és Charlotte Haunhorst kifejtették: más országok „szabadságharcosaival” összevetve a magyar „lázadók” szinte láthatatlanok az interneten, egyesek pedig teljesen kivonulnak a digitális nyilvánosságból.

Ennek oka „a félelem attól, hogy az állam megfigyeli őket” – tették hozzá, megjegyezve egyebek között azt, hogy míg Tunéziában és Egyiptomban a közösségi portálok biztosítottak lehetőséget a forradalom elindításához, Magyarországon a kormány sikerrel tartóztatja fel az „ilyen aktivitást”. Az „állami irányítás alatt álló sajtó” árulónak bélyegzi azokat, akik véleményt nyilvánítanak az interneten – áll a beszámolóban, amely szerint a kormány politikája ellen tiltakozó csoportok körében különösen erős az aggodalom az „állami megfigyelés” miatt.