A DEOEC Sugárterápia Tanszéken  egy határon átívelő pályázat (HURO 0802/010 program) keretében lehetőség nyílt a daganatos betegek pszicho-onkológiai vizsgálatára a depresszió, az életelégedettség, a betegségteher, valamint az önértékelés tekintetében.

A hangulat olyan, viszonylag tartós érzelmi állapot, amely befolyásolja a tudatunkat, viselkedésünket, a világhoz való viszonyulásunkat, érzelmeink minőségét, vitális hogylétünket. Az egészséges emberek hangulata széles spektrumon mozog, és számos tényező befolyásolhatja azt, mint például a különböző életesemények, a stresszorok, vagy az időjárás. Ahogy egy örömteli esemény pozitívan változtatja meg hangulatunkat, úgy egy negatív történés, mint a daganatos betegség diagnózisával való szembesülés éppen ellenkezőleg hat.

Orvosi értelemben akkor beszélhetünk hangulatzavarról, ha valaki érzelmei kifejezését és hangulatváltozásait nem képes kontrolálni, és a hangulat függetlenül a környezeti hatásoktól tartósan eltolódik valamely irányba. A hangulat ilyen tartós megváltozása együtt jár a magatartás, az érzelmi reakciók, a kognitív és vegetatív funkciók változásán túl, az interperszonális kapcsolatok és a munkahelyi teljesítmény romlásával is.

A hangulatzavarok között találjuk a depressziót, mint egy negatív érzelmi állapotot, amelyre jellemző a tehetetlenség érzete, a mások iránti érdeklődés csökkenése, a döntésképtelenség, az önvádaskodás, a jövő reménytelenségének érzése. A tünetek súlyosságától függően megkülönböztetünk enyhe, közepes és súlyos depresszív állapotokat. Enyhe depresszióban ugyan a tünetek szenvedést okoznak a betegnek és a szociális aktivitás fenntartásában nehézségei adódnak, de tevékenységeit nem adja fel teljesen. A középsúlyos depresszió esetén a beteg számára jelentős nehézséget jelent szokásos aktivitások fenntartása, míg súlyos depressziós epizódnál a beteg képtelen vagy csak erősen csökkentett mértékben képes szokásos tevékenységeit folytatni. A WHO felmérése szerint a 15–44 életév közötti lakosság halálozásának 30 százaléka a lelki egészség zavaraiból származik. Ezen belül a legnagyobb számban a depressziós megbetegedések fordulnak elő.

Hazánkban egy 1995-ben végzett országos reprezentatív felmérés során elemezték a depressziós tünetegyüttes előfordulását a 16 év feletti magyar lakosság körében. A megkérdezettek 30,6 százaléka számolt be depressziós tünetekről, ezen belül a súlyos depressziósok aránya 7,1 százaléka volt. Az eredmények azt mutatták, hogy jelentős mértékben megnőtt az idősek, alacsony iskolai végzettségűek, a szociálisan hátrányos helyzetben lévők, és a munkanélküliek depressziós hajlama, és fokozódott a kezelést igénylő súlyos depressziós esetek aránya. A depresszió tehát jelentős egészségügyi rizikófaktor, amelynek felismerése és kezelése az egészségügy minden területén, így az onko-radiológiai ellátásban is kiemelten fontos. Bizonyított, hogy a negatív hatású pszichoszociális tényezők, mint a szorongás, a kontroll érzés és társas támogatás hiánya, valamint az ellenséges beállítottság a depresszió elősegítésén keresztül fokozzott veszélyt jelentenek az egészségre, és rontják az onkológiai betegségek lefolyását is.

A pszicho-onkológiai vizsgálatok eredményei szerint a depressziós tünetek fokozódása elősegíti a daganatos betegségek megjelenését, az áttétek kialakulását. Több vizsgálat igazolta, hogy depresszióban gyakran megfigyelhető a helyzet feletti kontroll hiánya, az úgynevezett tanult tehetetlenség, ami bizonyítottan csökkent immunitással jár kiváltva a tumor növekedését, és fokozva a fertőzések kialakulását.

Az onkológiai ellátásban a depressziót, mint pszichés megbetegedést el kell különíteni a „normális lehangoltságtól”. Az utóbbira példa a gyász, amely egy veszteséget követő reakció, és szükséges az új élethelyzethez való alkalmazkodáshoz. A gyász során az egyén környezetéhez való viszonya nagyban hasonlít a depressziós attitűdhöz, de belső világa attól jelentősen eltér. A veszteségre, traumatikus élményre adott normális reakciók esetében a levertség és a veszteségérzés dominál, kevéssé jellemző az önbecsülés hiánya, amely viszont depresszióban szükségszerű. A súlyos fokú, krónikus megbetegedésekkel való szembenézés, illetve a hosszantartó, kellemetlen mellékhatásokkal járó kezelések rendkívüli mértékben igénybe veszik a pszichés teherbíró képességet. Ezért természetesnek tekinthetjük, hogy krízis állapotokban depresszív tünetek jelennek meg, de ezek egy-két hét elteltével spontán megszűnnek.

A daganatos megbetegedések lefolyása során depresszió kialakulásához vezet a halálos kimenetellel való szembesülés, és az ehhez társuló félelmek felerősödése, továbbá a betegség előrehaladása során észlelt fokozatos állapotromlás, a hosszantartó és nem megfelelően csillapított fájdalom, vagy a mellékhatások megjelenése. Így érthető, hogy a daganatos betegek között magas a depressziós tünetekkel küzdők aránya. Több vizsgálat eredménye szerint a depresszió átlagosan 20-25 százalékban van jelen a daganatos betegek körében, és ez az arány a betegség előrehaladásával tovább nő.

A tünetek kiértékelése kapcsán fontos megkülönböztetni a fizikai, illetve a lelki állapotból származó testi változásokat. Az olyan tünetek, mint a pl. kimerültség vagy a munkaképtelenség, származhatnak a betegségtől vagy annak kezelésétől is. Azonban a kezelő orvosnak depresszióra kell gondolni minden olyan esetben, amikor a szomatikus tünetek aránytalanul intenzívek a betegség adott stádiumában elvárható tünetekhez képest, vagy a beteg önvádaskodásról számol be (pl. betegségét büntetésként értékeli, vagy önmagát családi teherként definiálja). Ilyen esetekben a fel nem ismert és nem kezelt depresszió a betegek életminőségét jelentősen rontja.

A DEOEC Sugárterápia Tanszéken egy határon átívelő pályázat (HURO 0802/010 program) keretében lehetőség nyílt a daganatos betegek pszicho-onkológiai vizsgálatára a depresszió, az életelégedettség, a betegségteher, valamint az önértékelés tekintetében.

A vizsgálatok során 100 daganatos beteg depresszív tünetegyüttesének előfordulását elemezték a Beck-féle 9 tételes (rövidített) Depresszió Skálával. A kérdőív a depresszióra legjellemzőbb változókat vizsgálja, úgymint a szociális visszahúzódás, döntésképtelenség, alvászavar, fáradékonyság, testi tünetek miatti túlzott aggódás, munkaképtelenség, pesszimizmus, elégedetlenség, örömképtelenség és önvádaskodás. A kérdőívben szerepelt még a Diener-féle Életelégedettség Skála, a Betegségteher Index, valamint a Rosenberg-féle Önértékelési Skála is.

A Beck-féle skála kiértékelése során a betegek 89,2 százalékában találtak depressziós jeleket. Ebből 67,7 százalék enyhe tünet volt, ami tükrözheti a daganatos megbetegedés diagnózisával való szembesülés érzelmi-hangulati életre gyakorolt negatív hatását. A felmérés szerint a betegek 15,1 százaléka közepes, 6,5 százaléka pedig súlyos depresszív tünetekkel küzd. Ez utóbbi esetekben a pszichés támogatás már jelentős javíthatja a betegek életminőségét.

A nemi különbségek vizsgálata során azt találták, hogy enyhe depresszív tünetekről több férfi számol be mint nő (férfi 73,7 százalék – nő 63,6 százalék), azonban súlyos depresszió főleg a nők körében alakul ki (férfi 2,6 százaléka – nő 9,1 százaléka).

A vizsgálatok során tanulmányozták a felhasznált skálák közötti korrellációt is. Azt találták, hogy minél magasabb pontszámot ér el valaki a Beck-féle depresszió skálán, várhatóan annál elégedetlenebb lesz életével, több szubjektív betegségteherrel fog küzdeni és alacsony önértékelés jellemzi.

Nem kaptak statisztikailag jelentős különbséget a különböző iskolai végzettségű csoportok depresszív tünetei tekintetében, azaz a magas iskolai végzettség nem mutatkozott protektív tényezőnek eltérően a nem daganatos betegeken végzett vizsgálatok eredményétől.
A depressziós állapotok életkor szerinti megoszlását a vizsgált skálák adatai alapján elemezték. Az eredmények az mutatják, hogy a vizsgálati mintánkban a 40 év alatti betegek sokkal inkább elégedettebbek voltak életükkel, mint a 40 év felettiek, akik viszont jelentős mértékben lehangoltabbak, depresszívebbek, és nagyobb betegségteherrel küzdenek, mint a 60 év feletti betegek. Ez arra mutat, hogy a 40 és 60 év közötti betegeknek kell a legnagyobb életminőségbeli változással megküzdeniük a daganatos megbetegedés diagnózisa, valamint a gyógyítási/gyógyulási folyamat során. A harminc évesek több reménnyel viselik el a betegséget és a kezeléssel járó terheket.

Vizsgálták továbbá, hogy milyen hatással van az áttét megjelenése a depresszív állapotok kialakulására. A vártnak megfelelően azt kapták, hogy az áttét kialakulása negatív hatású, vagyis az ilyen betegek kevésbé elégedettebbek az életükkel, sokkal inkább depresszívek, és önértékelésük is negatívabb a metasztázis nélküli betegekhez képest. A depresszió felismerésének és kezelésének fontosságát számos vizsgálat igazolja, amelyekben egyértelműen bizonyítást nyert, hogy az onkoradiológiai betegek depressziójának gyógyszeres, illetve pszichoterápiás kezelése jelentősen javítja a negatív élethelyzettel való megküzdést és növeli a túlélés esélyeit a kezeletlen depressziós betegekhez képest.
A vizsgálataink során kapott eredmények megerősítik a tumoros betegek pszichológiai vizsgálatának fontosságát, és az erre is támaszkodó pszichoterápiával kiegészített komplex kezelés jelentőségét, ami hozzájárulhat a daganat progressziójának lassításához, de mindenképpen javítja a betegek életminőségét.

(Jelen összefoglalás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.)