Tudod, tisztellek, szeretlek , és pont ezért fontos a leveled. Olyannyira fontos, hogy szeretném, ha a sok mocskolódó kommenten kívül kapnál egy szakmabeli, higgadt, tárgyilagos reagálást.

Legfontosabb mondataidra szeretnék reflektálni, és megosztani gondolataimat.

„…nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet.”

Péter!

A fenti idézet kapcsán tényleg ne dugjuk a fejünket a homokba!

15 lemezről írsz. Tudom, volt olyan időszak az életedben, amikor jól fogytak a lemezeid – mint általában minden tehetséges előadónak. De azt is tudja az egész zenei szakma, hogy azok a típusú lemezek, melyek a nevedhez (is) fűződnek, tíz éve folyamatosan csökkenő számban keltek el. Az elmúlt öt évben, ha egy ilyen kiadványból megvettek 1500 példányt, az már óriási sikernek számított. Ez nem csak rád volt érvényes, hanem az egész szakma hozzád hasonló kaliberű és stílusú előadóira. A CD ipar összeomlott, ezt öt éve mindenki látja, tudja. Ennyi ideje készül az egész zeneipar átállni, megújulni, együtt élni az új kihívásokkal. Péter! Az, hogy a lemezek nem jelentenek megélhetési lehetőséget, nem új dolog, és nem csak téged érint! Legfeljebb annyiban érint téged jobban, hogy nem találtad meg a módját az átállásnak, nem sikerült felkészülnöd az új korszak új kihívásaira.

A „számtalan rangos díj” kapcsán szeretném eszedbe juttatni szakmánk alapvető mondását: a művész nem díjakért dolgozik – bár a munkáját díjazhatják. Tényleg sok díjat kaptál, ezek egy része szakmai elismerés, másik része annak honorálása, hogy komoly szerepet vállaltál egy politikai irányzat népszerűsítésében. De sajnos, díjért még senki nem kapott kenyeret a boltban. Ugye, ez sem újdonság?

„…befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van.
Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás.”

Péter!

Ez – és a többi, cigányozós, zsidózós – megnyilvánulás nem méltó egy alkotóhoz, egy előadóművészhez! Tudod jól, hogy a zsidóság vezetőinek kijelentésével („Magyarországon a zsidóság reneszánszát éli”) sincs szinkronban ez a kijelentés, és azzal sem, amit te magad megtapasztalsz. Ha valamikor, hát az MSZP-SZDSZ kormányok idején volt fasiszta masírozás, cigánygyilkosságok, de volt nekünk izraeli állampolgárként idetelepített Szabó Albert dísz-nácink, és sikerült úgy „lehozni” az MSZP-SZDSZ kormánynak a nyolc évét, hogy Parlamentbe kerülhetett a Jobbik. Ha valamikor, hát ezekben az időkben kellett volna „fasizálódásról” beszélni, nem ma. Ez a kormány azzal küzd, hogy az elődje parlamentbe juttatta a Jobbikot! De, ha úgy érzed, hogy téged ennyire zavar valami, akkor tegyél ellene a saját eszközeiddel, mint művész! Pont most lenne szükség rád, alkoss, szólalj meg!

De én inkább maradnék a szakmai résznél!

„Szakmailag soha nem volt szerencsém. Más híres előadókat kísértem, egy méterrel a hátuk mögött, és ennek szimbolikus jelentősége is volt.
A második vonalban születtem, és ott is maradtam.”

Péter! Semmi szimbolikus jelentése nincs, és nem is volt annak, hogy híres előadókat kísértél! A legtöbben így kezdik, teljesen normális dologról van szó. Lehetőséget kaptál zenészbarátaidtól, hogy megmutasd magad a közönségnek, hála Istennek, sokan voltak, akik látták tehetségedet, és szerettek volna segíteni az előrejutásban. Az, hogy végül nem sikerült az élvonalba kerülnöd, egyáltalán nem kirívó eset, hiszen a „feltörekvő” művészek 90%-a a második vonalban marad. Nincs egy tucat azoknak a – most is színpadon álló – művészeknek a száma, akiknek összejött az előrelépés! Általában elmondható, hogy aki jó a második vonalban, az ritkán jó az első vonalban. Pont azért jó valaki „asszisztnak”, mert tehetséges, ügyes, szorgalmas, de nem annyira erős egyéniség, hogy elhomályosítsa a főhőst. Sokaknak pedig az a problémájuk, hogy nem olyan típusú egyéniségek, akiért a közönség hajlandó önálló produkcióként is pénzt fizetni. Nézd meg: hány háttérvokálos kezd szólókarrierbe, és hány marad talpon?!

Szóval, ez a megélésed teljesen normális, és semmi egyedi nincs benne! A zeneipar így működik!

Így folytatod:

„Később a saját lábamra álltam. De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok.”

Ezzel kapcsolatban három dolog:

Az a művész, aki saját lábára áll, kell, hogy rendelkezzen egy hosszú távú elképzeléssel arról, hogyan építi fel karrierjét. Azt is pontosan ki kell jelölnie, mik azok a visszacsatolási pontok, melyek igazolják elképzeléseit, és mik azok az események, melyek megtörténte azonnali újragondolásra kell, hogy késztessék tervei kapcsán. E jól átgondolt stratégia nélkül nem merészség, inkább botorság önállóan elindulni ezen a pályán.
Sok számodat játszották a rádiók – de ezek szerint nem eleget ahhoz, hogy abból ma is profitálni tudj. Azt azonban te dönthetted el, akarsz-e olyan számot előadni, ami „rádióbarát”, vagy sem. Te is, és zenésztársaid is képesek lettek volna megírni egy „3:20 – 120bpm” típusú dalt, és máris ment volna. De valamiért nem ezt az utat választottad. Mint ahogy nagyon sokan mások sem voltak erre hajlandók, de ők nem panaszkodnak amiatt, hogy nincs rádiójátszásuk.
Rengeteg előadóművész van, akinek egyetlen nótája sem megy rádiókban. Amíg nem volt Jazzy rádió, a Brothers-nek soha, sehol egyetlen dala nem volt hallható. De nem is akartuk! Berendezkedtünk arra, hogy mi nem rádióbarát gagyi-zenét csinálunk, és ezen az úton járunk 25 éve. Ez egy teljesen normális létezési mód a zenei életben, nem jelent ellehetetlenülést, sőt! Az a tapasztalatom, hogy annál magasabb jegyárat/gázsit tudsz elkérni a koncertjeiden, minél távolabb vagy a bulvártól és a kereskedelmi rádióktól.

„Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék. Utáltam, ahogyan hátat fordítva zabáltak jólöltözött hölgyek, urak, akik felettébb leszarták a produkciót.”

Kilenc évig voltam rendezvényszervező. Nincs a zenei életben olyan „sztár”, aki ne lépett fel volna rendezvényeken. Ez nem szégyellnivaló, nem alávaló munka, hanem szolgáltatás. Van, akit arra kérnek fel, hogy produkció legyen az eseményen, van, akit aláfestő zenének. Mindenki eldöntheti, mit vállal el.

„Ma már ezeket visszasírom, mert játék közben a számlakönyvemre koncentráltam, a családomat tartottam el abból, hogy a művészetemet a kaszinótojás mellé felszolgálták. De ma már nincsenek ilyenek. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan, a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot.”

Bizony, elmúltak azok a szép idők! A rendezvénypiac bedőlt, alig van megrendelés, és ezt minden muzsikus megérzi. Van olyan élvonalbeli zenész barátom – ha megmondanám a nevét, nagyon csodálkoznál! – aki 2008-2010 között rendszeresen éhezett! Annyira nem volt fellépési lehetőség, hogy már az evés is probléma volt számára. Szerencsére, azóta kicsit javult a helyzet, de koránt sem olyan biztos megélhetés ma zenésznek lenni, mint amilyen a válság előtt volt. A legtöbben rájöttek, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a külföldi fellépésekre, hiszen olyan sok tehetséges zenész van hazánkban, hogy lehetetlen a hazai piacról ennyi embernek megélni.

„Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.”

Ez azért nem így van! Hála Istennek, az utóbbi egy-másfél évben a legtöbbek számára kicsit javult a helyzet a zenei életben. Azt el tudom képzelni, hogy ezt te nem érzékeled, de akkor meg kell vizsgálni, miért mennek el egymás mellett az igények, és az általad nyújtott produkciók, majd igyekezni kell összhangba hozni a kereslet-kínálati oldalt. Most mondhatod erre, hogy te nem ilyen művész vagy, de én meg csak azt tudom válaszolni, hogy LEGYÉL ilyen művész! Elfogytak a támogatások, baráti felkérések, csak a piac maradt, és aki onnan akar magának pénzt, annak tudomásul kell vennie a piac szabályait!

„Öt évente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés ,az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem.”

Azt hiszem, itt van a legnagyobb baj. Ez a mondat arról árulkodik, hogy – bár a legmagasabb színvonalú is lehet egy produkció – hozzáértő gazdasági emberek nélkül ma már nem lehet „életben maradni”! Ez egy kőkemény szabály, ami alól addig van kibúvó, amíg baráti alapon kapod a megrendeléseket és a támogatásokat. Ha ezek nincsenek, marad az üzleti alapú szervezés, mely csak üzleti alapon lehet anyagilag is sikeres.

„Maradnak a vendéglátó helyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak. Volt egy nagyon jó színházi ötletem is , de senkit nem érdekelt, de mégcsak vissza se hívtak, hogy ezt elmondják nekem.”

Péter!

Volt EGY színházi ötleted, amire nem voltak vevők?! EGY ötleted nem jött be?! Nekem évente 25 ötletem van (éppen most három helyen harcolok, hogy színházba kerülhessen egy-egy művünk) és van, hogy abból nem lesz semmi! Ne hülyéskedj, hogy egy ötleted elbukása után elveszted a kedved! Hát, ha te nem dolgozol a sikereden, más miért dolgozna?! Hozz elő másik 100 ötletet, egészen addig, amíg utat nem törsz valamelyikkel magadnak!

„Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket biztosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált.”

Senki nem él ma nagy lábon. Mi sem, és a körülöttem lévő zenészek sem. Nem ismerek olyan muzsikust, aki csak megközelítőleg képes lenne megkeresni a válság előtt megszokott összeget. „Ez nem normális dolog.” Sajnos, tényleg nem. De egyszer muszáj visszafizetnünk a rengeteg felvett (és elpazarolt) kölcsönt – és éppen most, éppen ránk osztotta a sors ezt a szerepet. Vége a kamu fejlődésnek, nincs pénz ígérgetni a semmire, most bizony a kasszához kell járulnunk, akár tetszik, akár nem. Számomra nem az a kérdés, hogy kevesebből kell-e megélnünk, hanem az, hogy mivel tudok én hozzájárulni ahhoz, hogy minél hamarabb kimásszunk abból a sz..ból, amit nem is én lapátoltam ide. Sírhatnék, hogy ez igazságtalan, pocskondiázhatnám a választókat, akik nyolc évig egy béna MSZP-SZDSZ kormányt szabadítottak a nyakunkra, de nem teszem. Ezt hívják demokráciának, és felelősségteljes magatartásnak. Dolgozom, hogy legalább majd a gyermekeimnek jobb legyen. A saját területemen húzom az igát, miközben totálkárosra zúzott 20 éves autómat egy 15 évesre cserélem. Nem most fogunk újat venni…

„Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek.”

Ez nem igaz! Ha csak azt mondom neked: LGT-Aréna-3x teltház, akkor talán többet nem is kell bizonygatnom: az emberek igen is hajlandók pénzt adni a számukra értékes produkciókért!

Az egy más kérdés, hogy sok előadó azt éli meg, öt éve még hajlandók voltak fizetni értük, ma már nem. Itt újra visszakanyarodunk oda, hogy meg kell találni a kereslet-kínálati egyensúlyt!

Miután sok-sok problémát leírsz, így folytatod:

„Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim.”

Én pedig azt javaslom, Péter, ne menj sehova! Egyrészt, annyi zsidózás, cigányozás, töröközés, amennyi itt van, mindenhol van, sőt! Másrészt sehol nem fognak tárt karokkal várni egy olyan művészt, aki saját hazájában sem tanulta meg, hogyan kamatoztassa tehetségét és tudását piaci környezetben. Lehet, hogy balliberális beállítottságod okán ölelő karokat találsz valahol, de ha igazi művész vagy, utálni fogod, hogy nem a dalaidért szeretnek, hanem mert jól odamondtál ennek a szemét rezsicsökkentő jobbos kormánynak. Nem igaz, hogy máshol kell meghúznod magad, ahol értékelik a tudásodat – mert azt itthon is értékelik! De meg kell találnod az utat a közönséghez, a TE közönségedhez! Azokhoz, akik nem azzal állnak ki melletted, hogy hangzatos beírásokkal szaporítják a kommentek számát, hanem megveszik a lemezedet és a koncertjegyeket. Ha azoknak a fele lemezt vett volna tőled, akik most olyan nagyon sajnálnak, az egyik leggazdagabb zenész lennél! Ne engedd, hogy álságos „rajongóid” félrevezessenek! Ők nem a te rajongóid, ők azért rajonganak, mert egy művész beszólt a zorbánnak. Hirdess meg egy Gerendás koncertet még ezen a héten, és nézd meg, hányan veszik meg a jegyet, hányan fognak lemezt venni. Ha tényleg olyan sokan, mint ahányan a sajtóban/interneten melléd állnak, jövő hónapban új házat vehetsz magadnak. Ha kevesen, akkor lépd át a most oly hangos tömeget, távolodj el tőlük, és keresd meg a saját közönségedet!

Kapaszkodj a gitárodba, és bízz a tehetségedben! A reményt és a jövőképet senki nem fogja „leszállítani” a címedre, csak magadnak tudod megteremteni. Nézz a gyermekeid csillogó szemébe, és kezdj el dolgozni értük, és a hazáért, amiben nevelkednek.

Tehetséges vagy, sikerülni fog!

Üdv: Gyuri