Réka SóczóA szükség és a kényszer (esség) találékonyságot szül. A „rossz” futó fejébe pedig ha befészkeli magát egy gondolat, abból előbb-utóbb futómozgás lesz. Mindig látom a Marcsa száműzött tanítványait a Kis-Hunyad-Dajka-Hunyadi-Városház-tér tömb körül futni. Megkértem hát Rolandot, csak úgy kíváncsiságból, mérje le hány méter. 768. Király. Nincs időm futni, azaz minden időm, ami van, azt futással töltöm. Lopom innen-onnan.
A jól megszokott 5,30 helyett 5,00-kor egyszeri csörgéssel jelez a telefon. A kávé kimarad, az lesz a jutalom. Ütemesen rángatom magamra a futóruhát, a cipőben még fájdalmasan húzódik össze a lábfejem, aztán behúzom magam mögött az ajtót és a Pizza tábornál jobbra fordulva hagyom, hogy arcon vágjon a hűvös reggeli szél, emlékeztetve arra, hogy nem sétálni indultam. Felveszem hát a futómozgást és elkezdem róni a köröket. Nyugodt vagyok. Dénessel megbeszéltem még este, ha nem lennék otthon, amikor felkel (nem kel fel) csak lenn futok. Elérhető közelségben.
Égnek a lámpák az okmányirodában, vicces, hogy üres, megbámulnak a rendőrök a járőr kocsiból, utánam néz egy járókelő…biztos bolond. Végre benézek az önkormányzat új épületébe, ki van világítva az aula és a portásfülke, de így sem szebb, a Pizza sarkánál majdnem nekimegyek a szakácsnak, jajj ne! Borsófőzeléket ígért mára! Hagyom, hogy a könny békésen csorogjon az arcomon. Közben ütemesem rovom a köröket, hetet beszéltem meg magammal. Villamosok, autók, munkába igyekvők és nem igyekvők, cigizik, megnyitottunk, heti menü, mai menü… Lekapcsolják a közvilágítást, hivatalosan is felkelt a nap. Én is. Nem volt sok, de jól esett ez is, belefért a reggelbe, az időt pedig az alvástól loptam, onnan nem hiányzik senkinek…csak nekem. Hát… el kell dönteni, mi is hiányzik jobban, az alvás, vagy a futás?
Dénes békésen alszik, mit sem észlelt anyja nyavalyájából. Pont annyi az idő, mint rendesen. És már teszem is a dolgom. JÓ REGGELT MINDENKINEK!