Tavaly derült fény Szegedi Csanád zsidó származására. A jobbikos EP-képviselőt pártja kizárta, ő maga az általa korábban gyűlölt zsidóktól kért segítséget: SMS-t írt Köves Slomónak, az óbudai zsinagóga vezetőjének. Alább a rabbitól idézünk, a forrás Andrassew Iván napokban megjelenő könyve, a Csanád és a család.
Egyszer csak kaptam egy SMS-t, hogy „Szegedi Csanád EP-képviselő vagyok, és szeretnék önnel találkozni”. Kicsit meglepődtem, és megvolt bennem a gyanú, hogy valaki poénkodik… én teljesen elhiszem: ő nem tudta, hogy zsidó. Azért, mert ilyen történetet nem egyet, ezret ismerek. Az, hogy a származása ellenére szélsőséges és antiszemita lett, pszichológiailag közismert séma. Tulajdonképpen az a fajta védekezési stratégia, amit már a nagyszülők fölvettek. Úgy védekeznek a jövőbeni támadások ellen, hogy elhallgatják a zsidóságot. A téma tabusítása azt a tudatalatti meggyőződést erősíti, hogy a zsidósághoz valamilyen szégyen, esetleg bűn kötődik. Nem csoda, ha ezek után a család egyes tagjai a „zsidók”-tól elkezdenek irtózni, és akár antiszemitákká lesznek…
Az SMS után nem sokkal létre is jött a találkozó.
Ha valaki akar velem találkozni, tanácsot, lelki segítséget szeretne kérni, akkor nekem kötelességem fogadni őt, annál inkább, ha az illető zsidó. Hiszen a legbűnösebb ember is ember, aki Isten képmására teremtetett, nincs jogunk ellökni a jó útra térés lehetőségétől. Mindezt persze akkor, ha ez személyes találkozó. Tehát ő nem azért jött, hogy utána megjelentesse az újságban vagy a világhálón, hogy velem találkozott, és ezt valamilyen szerecsenmosdatási médiahekknek használja. Azért volt érdekes, mert néhány héttel korábban Vona Gábor pont ilyen célzatú nyilvános tévévitára hívott engem. Azt szerette volna, ha az „antiszemitizmus valódi okairól” beszélgetünk, és arról, hogy ők nem antiszemiták, mert hát itt van Szegedi Csanád (aki zsidó). Akkor azt válaszoltam, hogy szerintem nincsenek közös alapok, tehát ezt felejtsük el. Különben neki is felajánlottam, hogy ha a „közös Bibliáról” vagy a lélek dolgairól szeretne velem személyesen, mint rabbival beszélni, akkor természetesen állok rendelkezésre…
Fotó: Neményi Márton
Oberlander rabbi mentorommal átbeszéltük a kérdést, hogy a háláchá (zsidó vallás törvények) szerint mi lehet ilyenkor a teendő. Oberlander rabbi amúgy tanulmányt is írt a kérdésről (különben érdekes módon még az előtt, hogy Csanád betoppant volna).
Bejött az irodánkba, és azt mondta, azért jött, mert egyrészt úgy érzi, sokat ártott, és szeretne a zsidó közösségtől bocsánatot kérni. Másrészt pedig ő most egy légüres térben mozog, és a tanácsomat kéri, hogy mihez kezdjen, hogyan tudja jóvátenni az eddigieket… Kérdeztem tőle, hol volt a pont, amikor azt látta, hogy ki kell lépni a Jobbikból… Erre azt mondta, hogy akkor, amikor szembetalálkozott saját magával. Amikor a saját frakciója előtt és a párt előtt kellett védekeznie csak azért, mert ő zsidó, és akkor szembetalálkozott azzal a gyűlölettel, ami őt is mozgatta korábban. Megkérdezte tehát, mit lehet tenni, én pedig azt mondtam neki, hogy a történet antiszemita-zsidó vonatkozásán túl próbáljon meg mint ember magába szállni, tanulni, gondolkodni, megtérni és jóvátenni. Úgy pedig, mint zsidó, ismerje meg az ősei történelmét, vallását, kultúráját, és ebből erőt meríteni. A távolabbi jövőben pedig próbáljon mindent elkövetni annak érdekében, hogy mások ne kerüljenek erre a tévútra, függetlenül attól, zsidók vagy nem. Azt mondta: köszöni.
Számomra egyértelmű volt, hogy egy olyan emberről beszélünk, akinél a sok gyűlöletideológia által az alapok is eltorzultak. Olyan, mint amikor egy házat teljesen le kell bontani, és újra kell építeni. Ez borzasztóan ambivalens érzés. Beszélni egy megtört emberrel, mert ő egyértelműen az volt, amikor velem szemben ült – és szerintem ma is valamennyire az. Érezhető volt, hogy teljesen légüres térben van, és szinte semmi sem kell ahhoz, hogy… mit tudom én… öngyilkos legyen.
Szánalom
Ott ül előtted egy megtört ember, aki egyértelműen a szánalom érzését kelti. Az volt a zavarba ejtő, hogy nem így képzeltem el, amikor majd beszélgetünk. Másrészt: itt van egy ember, akinek komoly része van abban, hogy ide jutott ez az ügy, ez az ország. Ebben óriási felelőssége van. Erről is beszéltünk, és mondta, ezzel tisztában van, de ez még nagyon az elején volt annak, hogy ő erről bármit tudjon gondolni. Ami nagyon érdekes a történetben, és amiről kevesebb szó esik: ebben a teljes magyar valóság benne van: a meggyötört múlt, a félelem a múlttól és szorongás a jövőtől, a múlt erőszakos eltakarása és megtagadása… Egy zsidó család, amely a fizikai megsemmisülés előli megmenekülés után önként a szellemi megsemmisülést választja.
A másik oldalról pedig benne van a papa családja. Az apukája, aki egy kisemmizett dzsentricsalád sarja, kommunista-, „bolsevik”-ellenes, ami átcsap antiszemitizmusba, és ebből születik meg a gyerek világnézete. Ismerjük azt a mezsgyét, amikor a kommunistázás és a zsidózás nagyon összeér.
Mondom, ebben a történetben az egész magyar valóság benne van: úgy van halálosan megosztva ez a magyarság, hogy közben tulajdonképpen saját magunkról beszélgetünk, egy családról. Ugyanabban a családban ott van a zsidó holokauszt-túlélő és az antiszemita, akinek a fia pedig már egy „náci” párt vezető személyisége. Borzasztóan tanulságos a történet!
A találkozásunkkor említettem, itt van nekünk a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, és nem látom annak akadályát, hogy ezen részt vegyen.
Azt is megkérdeztem tőle, tudja-e: az, hogy most ő eljött hozzám, nem marad titokban. Nem tud titokban maradni, mert látták, hogy ide bejön, erről aztán beszélnek majd. Megmondom őszintén, örülök is annak, hogy ha ez nem marad titokban, mert ha az ő személyes útját nézzük, én úgy gondolom, ezen a ponton a nyilvánosság adott neki egy lökést. Ha már kiderül, hogy ő itt volt egy rabbinál, még ha akarna sem tudna visszamenni a az övéihez.
Péntek este a közösségemben elmeséltem, ami történt. Szombat este már hívott a Népszabadság újságírója, hogy Csanáddal beszélt, és mondjam el én is, mi van. Akkor el is mondtam.
Oberlander rabbi próbálja a lelki útját egyengetni, de velem is viszonylag folyamatos kapcsolatban van. Azt hiszem, heti rendszerességgel tanulnak; nemcsak vallási tárgyakat, hanem alapműveltségről is szó van. Heti rendszerességgel jár a zsinagógába. Kifejezetten javasoltam neki, hogy azért most jó lenne, ha a lelkével foglalkozna, és nem nyilatkozna. Ezt meg is fogadta.
A lágy náci nem eléggé náci
Ez szerintem jó próbatétel nekünk is. Ha mi elvárjuk, hogy mások toleránsak legyenek velünk szemben, akkor mi is legyünk toleránsak. Nem abban az értelemben, hogy elnézzük neki, bűnös, hanem abban, hogy próbáljunk mindenkit megérteni, az emberi tanulságot levonni, és segíteni abban, ki-ki megtalálja a jó utat.
Van egy ilyen szép haszid történet: amikor az ember azt látja, hogy valaki más bűnt követ el, vétkezik, Isten azt azért mutatja meg neki, mert egy kicsit, egészen kicsit benne is megvan ugyanaz a bűn. Én nyilván nem vagyok náci, és sokan nem nácik, akik látták ezt a történetet. De hogy mindannyiunkban van előítéletesség, pökhendiség, ugye az biztos. Számomra ez is fontos tanulsága a történetnek.
Feltételezem, hogy az ő kilépése, zsidóságának felvállalása fontos döfés volt (és lesz) a Jobbiknak. Ha csak pragmatikus szempontból nézzük a dolgot, az az ember lett kiemelve a rendszerből, aki – szerintem – a legnagyobb szervezőerővel bírt. Tehát övé volt az összes turul bolt, a Barikád, és minden más.
A szélsőjobb sem homogén, hanem a maga módján, sőt még az általánoshoz képest is heterogén. Mindig vannak azok a nácik, akiknek a lágy nácik nem eléggé nácik, tehát mindig lehet még szélsőségesebbé lenni. Ha a Jobbik képviselőit megnézed, akkor pontosan ez a két elem küzd egymással. Ugye vannak azok, akik egy kicsit kulturáltabbak, és ott vannak ezek a nagyon durva nácik. Amikor Csanádról kiderültek a dolgok, az a kérdés merült föl, hogy „lehet-e zsidó közöttünk”. Végül is az a válasz, hogy nem lehet. Szerintem ezért rúgták ki. Mert önmagában az a felvetés, neki meg kell valakit vesztegetnie, hogy ne derüljön ki, ő zsidó, és aztán emiatt kirúgják, egyértelművé tette, zsidó nem lehet közöttük.
Ha most megnézem Vona Gábor legutolsó nyilatkozatát: hosszasan mesélte, hogy ő egy elmagyarosodott szlovák családból való, vagy elmagyarosodott szerbből…, meg mit tudom én… De ha kiderülne, hogy ő zsidó, akkor elmenne. Mit jelent ez? Hogy elmagyarosodott szlovák, szerb és bármilyen, az lehet jobbikos, de egy zsidó nem. Tulajdonképpen ezzel a lépéssel egyértelműen átadták a terepet ennek a kurucinfós, novákelődös szélsőségesebb tábornak, amely tagjainak szellemi kapacitása… azért gyengébb… Most már mindenki ezután fut, beleértve Gyöngyösi Mártont, Vona Gábort.
Sok múlik Csanádon
Az a fajta általános radikalizálódás a közbeszédben, amely nemcsak a Jobbik soraiban figyelhető meg, hanem mindenütt, az sajnos egyértelműen a Jobbik hatása. Az antiszemitizmus, a zsidóság szempontjából – csak Csanádot tudom idézni – a legnagyobb bűnük az volt, hogy azokon a terepeken, ahol a cigánykérdés volt az, ami a szavazókat motiválta, ők beemelték a zsidókérdést is. Pedig a zsidókról nem is hallottak, nem is láttak még zsidót. Voltak lakossági fórumok, ahol arról volt szó, hogy így a cigánybűnözés, meg úgy a cigánybűnözés, ami már önmagában is nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Akkor valaki megjelenik, és azt mondja, drága képviselő úr, itt van a Mein Kampf, és a zsidók így meg úgy… Ők pedig nemcsak hagyták, hanem még erősítették is azokban, akik ott ültek: most már nemcsak a cigányokkal van baj, hanem a zsidókkal is. Tehát az őket támogató, kiszolgáltatott emberek tudatába az antiszemitizmust is beemelték, ezzel ez központi téma lett.
Két lehetőség van ebben a történetben, és nagyon sok múlik Csanádon, szerintem. Az egyik lehetőség az, hogy ez a történet elhal. Mindenki így, félig mosolyogva, félig pedig savanyú szájjal emlékszik erre, és minden megy tovább úgy, ahogy volt. A másik lehetőség: ha ő a következő években tényleg tartja magát ehhez a visszavonuláshoz, építkezik kicsit lélekben, értékekben, akkor ezt a történetet meg tudja fordítani. Ez a történet nem arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkinek a családjában lehet zsidó… Nem ez a lényeges kérdés, hanem az, hogy figyeljetek: mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk. Azt mutatja, hogy mennyire abszurd maga a kirekesztés. Ha ő ezt képes megmutatni, akkor szerintem nagyon sok mindenre felhívhatja a figyelmet.
Arra jó, hogy megmutassuk, igazából egy család vagyunk, és mennyire abszurd ez a fajta megosztás, aminek csak egy szélsősége ez a zsidó/nem zsidó kérdés… Van még ezer ok, ami miatt szembe lehet állítani bennünket.
Nagyon sok múlik azon, hogy Csanád mit csinál majd, hova jut el ebben a történetben. Ez nem most, hanem négy-öt év múlva derül majd ki. Én csak remélni tudom, hogy pozitív hatása lesz. Zsidó oldalról az is tanulság, mennyire nem vezet sehova, ha elhallgatjuk azt, hogy zsidók vagyunk, ha így próbálunk védekezni.
Azt mondtam neki is, hogy jó, bocsánatot kérsz, de ezt meg kell tenni mindenki felé. Igazából a cselekedeteiddel tudod ezt elérni. Ugye itt két dolog van: az emberek felé elkövetett bűn, és az Isten felé elkövetett bűn. A megtérés, a tsuvá akkor teljes, ha a vétkes Isten és ember előtt egyaránt megbocsátást nyer. A biztos megtérésnek – pláne szélsőséges esetekben – akkor van visszavonhatatlan bizonyítéka, amikor a bűnös a másik végletbe megy át.
Nem csak arról van szó, hogy te, mint zsidó, a zsidóktól bocsánatot kérsz. Az nem elég! Ha a kirekesztés ellen általában lépsz föl, azzal kérsz bocsánatot. Szerintem is az lenne a siker, ha ez történne. Ehhez biztosan kell, hogy jó néhány évig magába szívjon értékeket.
A rabbi tanácsa
Azt kell megérteni, olyan emberről van szó, aki azon nevelkedett, hogy Peresz azt mondta: elfoglaljuk Magyarországot… Számomra az is nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak az egyszerű Jobbik-szavazó, hanem a vezető réteg is elhiszi ezeket a dumákat. Nekünk pedig valamilyen módon erre választ kell adnunk, mert az ismerethiány a legnagyobb ellenség.
Kérdeztem Csanádtól azt is, hogy ő mit gondol. Történészként például nyilván hallott a holokausztról. Akkor megmondta őszintén, hallott, de úgy foglalkozott vele, mint mindenki más az ő közegében: hát, ez ki tudja, hogy volt, így volt, nem így volt, nekünk is megvannak a magunk bajai… Nekünk is volt Trianon és az újvidéki vérengzés, és – mit tudom én… Hát mindenkinek megvan a maga baja, nem kell ebből most ilyen nagy ügyet csinálni. Amíg nem hallotta a nagymamájától személyesen, addig nem vette komolyan.
Szegedi, még szélsőjobbosként, elmondja, miért kell kipa a Károlyi-szobor fejére (10:50-től)
Ez is fontos tanulság: nem lehet a nácikat, az antiszemitizmusra, a kirekesztésre hajlókat mindig úgy kezelni, hogy ezek ordas eszméket hirdető emberek, és ezekbe csak belerúgni szabad. Ez nem vezet sehova. Nyilván a náci pártok vezetőivel nem érdemes nagy közönség előtt beszélgetni, mert ezt csak arra használják föl, hogy magukat kóserolják. De az emberek felé valahogy mindenképpen el kellene juttatnunk az ismeretanyagot, az igazságot. Ha egy egyszerű szabolcsi paraszt azt mondja, azt kiabálja, hogy az izraeli zsidók el akarják lopni a vizünket, én hiába mondom, ez marhaság. Ha nem megyek oda hozzá, ha valamilyen szinten nem beszélgetek vele, akkor esélyem sincs…
Ezt nemcsak a Csanád kapcsán tapasztaltam, hanem ezer más fórumon. Most már sok éve kint vagyunk a Szigeten, van egy standunk: „A rabbi tanácsa tíz forintért”. Az oda leülőknek nagy többsége vagy antiszemita, vagy „igénye van rá”. Életében először beszélget zsidóval. Látom, milyen hatással van rá, hogy beszélgetek vele, és nem rúgom hasba. Van, aki azt mondja, ő óriási dilemmában van, nem tudta még eldönteni, hogy ő antiszemita legyen vagy sem. A nagyapja nyilas volt, de azért ő érzi, hogy ez nincs rendben, viszont ezt is hall, és azt is hall. Ha mi szeretnénk megnyerni ezt az ügyet, akkor nem lehet csak bokszkesztyűvel kiállni az igazunkért. Talán ebben is segít Csanád története.
Forrás: FN24