Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a becsületsértés miatt indított per, amelyet a volt jobbikos Szegedi Csanád indított egykori párttársa, Novák Előd alelnök ellen – tudta meg az [origo]. Szegedi azért jelentette fel Novákot személyhez fűződő jogok megsértése miatt, mert szerinte a jobbikos alelnök becsületsértően írt róla egy később kiszivárgott, az elnökségnek címzett levelében. Novák a Szegedi zsidóságáról szóló írásában egyebek között kijelentette, hogy Szegedi soha nem lehetett volna a Jobbik alelnöke, ha ismert zsidó származása.

 

Szegedi Csanád tavaly nyáron lépett ki a Jobbikból, miután kiderült a zsidó származása, és nyilvánosságra került egy hangfelvétel is, amely szerint 2010-ben uniós pénzt ígért egy férfinak, hogy ne hozza nyilvánosságra a származásáról szóló információkat. Szegedi szerint összevágott hangfelvételről van szó, ezután mégis kilépett a pártból, az EP-mandátumát azonban megtartotta.

 

Nem Novák Előd az egyetlen jobbikos, akinek a bíróságra kell mennie. Szegedi feljelentette Gyüre Csaba alelnököt és Egyed Zsolt országgyűlési képviselőt is, mert a hangfelvételre utalva azt állították, hogy Szegedi „EU-s pénzekkel akart megvesztegetni valakit”, hogy elhallgassa zsidó származását. Gyüre és Egyed tárgyalása májusban kezdődik.

Szegedi szintén feljelentette a Jobbikból azóta kilépett Lenhardt Balázs parlamenti képviselőt, aki tavaly novemberben Szegedi Csanád háza előtt jelentette be, hogy „árulónak, politikusbűnözőnek, befolyással üzérkedőnek és politikai halottnak” tartja Szegedit. Lenhardt az ügyészségen fel is jelentette Szegedi Csanádot, de az ügyészség elutasította a keresetet. Szegedi emellett feljelentette a Jobbik pártlapját, a Barikádot, amelyet korábban éppen Szegedi cége adott ki. A lap ugyanis egy szerkesztőségi véleményben szerinte becsületsértően írt róla. origo.hu