Olyan új közösségi közlekedési formát vezetnek be, amelyből nagyon kevés van az országban, mondta Szőnyi Péter, az MVK Zrt. projektigazgatója. Mindenhol keresik a szakemberek a megoldásokat, hogy a rendelkezésre álló forrásokat és az igényeket minél inkább össze tudják hangolni a közösségi közlekedésben. A forrás azonban általában kevés és nincs összhangban a szolgáltatás az igényekkel. Az MVK is számtalan kritikát kap a túlzsúfolt, illetve a kihasználatlan járatok miatt. Erre lehet megoldás például a projektigazgató szerint az igényvezérelt az igényvezérelt közlekedés. Ennek a lényege, hogy este nyolc után, illetve hajnalban az érintett járatok csak akkor indulnak el, ha az utasok előre jelzik, hogy igénybe szeretnék venni. Ha nem érkezik jelzés, akkor az adott járat nem indul el. A három hónapos tesztüzem április 22-én, tehát hétfőn indul el, az első héten pedig közlekedik majd egy segélyjárat, amely összeszedi az utasokat, hogy ne kelljen órákig állniuk a megállóban, ha nem tudtak az új közlekedési formáról, és tájékoztatják is őket.

 

Az MVK most az érintett területeken postaládába dobott, illetve a megállókba kirakott szórólapokkal tájékoztat, illetve minden autóbuszon lesz tájékoztató anyag, a bérletpénztárakban is felvilágosítják a vásárolókat és médiahirdetésekben is találkozhatnak a részletekkel a miskolciak.

Az érintett járatok esetén az utazási szándékot két módon, telefonon és interneten keresztül, lehet jelezni. Az igénybejelentést a járat indulása előtt legalább 1 órával szükséges jelezni az ingyenesen hívható (06) 80/296-890-es zöld számon vagy az MVK Zrt. honlapján (mvkzrt.hu) a jobb oldali menüsorban található Igénybejelentés gombra kattintva. Az első bejelentkezés előtt regisztrálni kell, de ez csupán pár másodpercet vesz igénybe. Igénybejelentés során az előre meghirdetett időpontok közül lehet kiválasztani az utazás idejét, valamint, hogy az adott járatot mely megállóhelyek között kívánják használni. Amennyiben senki nem jelentkezik a járatra, az nem indul el, valamint csak azokban a megállókban áll meg, melyekre érkezett bejelentés.

A rendszer tesztelésének az a célja, hogy felmérjék és kiértékeljék, hogy az utasok részéről milyen a rugalmas közlekedési rendszer működésének elfogadása és annak használati hajlandósága, valamint, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatáson belül gazdaságosan működtethető-e a rendszer – hangzott el a bemutató tájékoztatón. minap.hu