A Csillag Születik egykori zsűritagja  a Facebook-oldalán és a blogján fejtette ki keresetlen véleményét a hazai stand up műfajról, illetve annak egyik legjelesebb képviselőjéről, Kiss Ádámról. A kritikus azt írta, riadtan látta, hogy Kiss még mindig ugyanazt a figurát hozza, amivel hat-hét éve berobbant a köztudatba, valamint az egész műfaj olyan, mintha a Szeszélyes évszakok nyomdokain akarnának haladni, és csak elmesélnének pár viccet.

 

„Kiss Ádám – aki lassan betölti a harmincat – még mindig egy elkényeztetett, arrogáns gyereksztár. Pontosan ugyanazt a tinilány-bugyikba avászkodó, nagypofájú figurát hozza, amivel hat-hét éve – hogy, hogy nem – bekerült a köztudatba. Nagyobb baj, hogy nemcsak ő, de a magyar stand-up se változott semmit” – írta.

A kritikán természetesen megütköztek a műsor készítői, hiszen éppen az írás megjelenése előtt állapodtak meg, hogy Puzsér is szerepelni fog a Showder Klubban. A producer, Kovács Kristóf stílszerűen a Facebookon válaszolt a kritikusnak, hátba szúrásnak titulálva Puzsér bejegyzését.

„Önt az elmúlt hetekben felkértük, hogy szerepeljen vendégként a Showder Klubban, ráadásul Kiss Ádámmal egy adásban. Azzal, hogy elfogadta a meghívást majd kisvártatva az ablakon besettenkedve megpróbálja hátbaszúrni a házigazdát, inkább a standup tragedy ismérveit meríti ki. Ezzel együtt örülök, hogy egy kis mentális tápanyaggal mi is hozzájárulhattunk nagy ívű pályafutásához. A távirányítót pedig még Ön sem tudja kivenni a néző kezéből, mert a közönség Bodrogi szavaival élve (még Önnél is nagyobb) zseni” – írta a producer.

Mégis elment a felvételre

Ezen felül sok sikert kívántak a további munkáihoz, érzékeltetve, hogy a közös megegyezést el lehet felejteni, nem tartanak már igényt a szolgálataira. Puzsér természetesen ezt sem tudta szó nélkül hagyni, mint írta, pont azért nézte meg az adást, hogy képben legyen, de olyannyira megdöbbent a látottakon, hogy meg kellett írnia a lesújtó hangvételű kritikát. Kovács Kristóf értetlenségére pedig csak annyit mondott, hogy az idejét és munkaerejét meg lehet vásárolni, a véleményét azonban nem.

 

„A tököm tele van a ‘haverod haverja a haverom’ belterjes szisztémájával, az állandó jópofizással és keresztbepromózással, meg azzal, hogy a hazai média minden szereplője úgy viselkedik a nyilvánosság előtt, mintha egy nagy, boldog család tagja lenne. Uram-bátyám, sógorom és komám, én ezek közt a fogalmak közt nem vagyok hajlandó létezni” – tette hozzá Puzsér.

Kirohanása ellenére mégis megjelent a műsor felvételén, és előadásában szidott mindenkit, akit csak lehetett. Kovács Kristóf előre is bocsátotta, hogy nem fogják tudni vágatlanul leadni a mondottakat, Puzsér pedig a Facebookon már azért izgul, hogy ne sok mindent ollózzanak ki a készítők.

Kiss Ádám nem volt hajlandó társalogni és egy színpadra állni a kritikussal, inkább fergeteges monológjával válaszolt az őt ért támadásokra.

Facebook; RTL Klub Sajtóklub/femina.hu