Vadregényes táj, sokszínű látnivaló, kulináris élvezetek és főleg a tó az, amit a turisztikai oldalak a Fertő-tóról ígérnek. A táj a körülbelül 130 kilométernyi bicikliúton alig változik, az osztrák területen egymást érik a mediterrán hangulatú falvak, a Fertő-tó pedig mint tó csak nagyon kis szakaszon látszik a bicikliútról. A hívószavaknak tehát semmiképp sem szabad bedőlni, ennek ellenére a Fertő-tó tökéletes kiránduló célpont, még úgyis, ha az ember húsz kilométeren keresztül az árnyékmentes bicikliúton teker, naptej nélkül, harminc fokban. Áprilisban már úszni is lehetett a Világörökség részének nyilvánított Fertő-tóban, a sekély víz a napokon át tartó huszonnyolc-harminc fok miatt kellemes hőmérsékletűre melegedett fel.
Az útikönyvek, blogok Sopront javasolják kiindulópontnak, mi Fertőszentmiklóst választottuk, és nem bántuk meg. A Fertőszentmiklós – Fertőrákos – Neusiedl am See – Podersdorf am See és Fertőszentmiklós vonalon körbetekertük a tavat három nap alatt. Megnéztük a fertőrákosi mangalicákat és kecskéket, alkonyatkor kenutúrán hallgattuk a madárkülönlegességeket, belógtunk a zárt Kőfejtőhöz, fröccsöztünk ahol csak lehetett, és strandoltunk Neusiedl am See és Podersdorf am See strandjain – e kettőről máig nem tudjuk eldönteni, melyik város az osztrák Siófok. Leginkább azért nem, mert a három napos túra alatt gyakorlatilag nem találkoztunk 55 év alattiakkal.
Ötvenesek hagytak le minket a szuper bringáikkal a bicikliúton, ötvenesek nordic walkingoltak a bicikliúton, ez a sportág úgy tűnik, a határon túl igen népszerű. Ötvenesek ültek a kocsmákban, ahova útközben betértünk fröccsözni. A vonaton hazafelé több huszonévest láttunk, mint a három nap alatt összesen, amit próbáltunk azzal magyarázni, hogy a fiatalabb korosztály biztosan dolgozik vagy tanul. Mondjuk, Bécsben. És ezt nemcsak az osztrák részen tapasztaltuk.
Az út legnagyobb felfedezése kétségkívül az úgynevezett császár fröccs, azaz a Kaiser Spritzer, ami a bodzaszörp, fehérbor és a szóda tökéletes aránya. És hogy magyarok dolgoznak mindenhol, de ezt nagyjából sejtettük.
A napsütés, a nyárias tavasz, a vicces-kellemes társaság és az alig megerőltető bringázás mellett a keserű szájízt egyértelműen a magyar-osztrák oldal közti különbség adta. A magyar-osztrák határt Mörbischnél léptük át, egy bukkanó után szinte tükörsima aszfalton folytatódott a bicikliút. Több bicikliút is van, és annyira gondosan ki van táblázva a határon túl, hogy nagyon figyelmetlennek kell lenni ahhoz, hogy az ember eltévedjen. Azt, hogy a szőlőtőkék közt tekerjünk, mert szebb arra a táj, a fertőrákosi szállásadónk javasolta. Többek közt ironikusan hozzátette, hogy rendszeresen átjárnak vásárolni a határon, például azért, mert ott olcsóbb a magyar kacsahús.
A szőlőtőkék közt Fertőrákostól egészen Neusiedl am See-ig el lehet tekerni a biciklúton, onnan pedig a pusztán keresztül vezet az út. Körülbelül öt kilométeres szakaszon murvás úton kell tekerni a Fertő-tó keleti oldalán, ami az országúti bicikliknek nem igazán tesz jót.
A strandokat nyitva találtuk, és ingyen fürdőztünk, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a szezon még csak most kezdődik. A víz olyannyira volt kellemes, hogy a bátor fürdőzők egyáltalán nem dideregtek, amikor kijöttek a vízből. Nem lettek libabőrösek és a szájuk se volt lila. Ha fizetni kell, átlagosan 6 euró (1810 Ft) egy belépőjegy, vitorlázásra, csónakázásra és vízibiciklizésre is van lehetőség különböző árakon – mindez az osztrák oldalon. A Fertő-tó körülbelül 80%-a Ausztriában van, a maradék 20%, ami Magyarországon található, többméter magas nádassal és belső tavakkal borított. Osztrák túra fröccs és radler nélkül nem túra, a legjobb fröccsöt és a legjobb kiszolgálást mindannyiunk kedvenc helyén, a Neusiedl am See belvárosában található Largo borbárban kaptuk. Amivel biztosan készülni kell, az az élelem és a megfelelő naptej: a boltok a magyar területen is este 10-kor bezárnak, az osztrák részen pedig a kisebb falvakban nehéz olyan éttermet vagy teraszos kocsmát találni, ahol még van este kaja. Az, hogy egyikünk sem vitt magával naptejet, meglátszott már a második napon, mind a négyen vicces mintában égtünk le – a 10 alkalmas szolibérlet is kevés lesz az egyenletes bőrszín eléréséhez.
A bicikliutak minősége is összehasonlíthatatlan a két országban. Amíg az osztrák részen tükörsima a betonút, kutakkal elátott biciklis pihenőkkel tarkítva (árnyék is van, meg egységes zöld fű), addig a magyar részen a bicikliút kellős közepén nő legalább tízféle gaz. A tó nyugati oldalán szőlőtőkék közt vezet a bringaút, lejtők is vannak bőven. A keleti oldalon pedig végig a pusztát látni, azt, hogy nem messze van egy tó, csak nagyon rövid szakaszon derül ki.
A három napos túra is soknak bizonyul ugyan a 130 kilométeres úthoz, de még így is rengeteg mindent nem néztünk meg, és nem próbáltuk ki. Ha legközelebb megyünk, biztosan tervezünk vitorlázással vagy csónakázással, a Rustnál lévő komppal átkelünk a túloldalra, és vacsorázunk az ország egyik legjobb éttermében, a Ráspiban, Fertőrákoson. A túra gyerekekkel is tökéletes kikapcsolódás, a bicikliút körül végig panziók vannak, a többségük nincs fent az interneten, így személyesen érdemes ott helyben szállást keresni, ez a legolcsóbb. A határon belül ötezer forint per fős szállás az átlagár, a határon túl körülbelül dupla ennyivel drágább, de ezt városa válogatja.