Ma délelőtt bemutatkoztak a sajtónak A kör című EDDA-musical készítői és szereplői, de képtelenség volt nem Pataky Attilára figyelni közben. Beszámoló a sajtótájékoztatóról.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy EDDA-musical készül, akkor már rögtön a fejemben pörög egy csomó sztori. A fiatal Pataky Attila kitör a kilátástalan miskolci iparvárosból. A közepesen fiatal Pataky Attila meghódítja a kulcsos gyerekeket. A már nem annyira fiatal Pataky megküzd a bénító sikerrel. A középkorú Pataky kapcsolatba kerül a földönkívüliekkel és mulatósba vált. Bármi. Bárhogy. Bármiről. Ehhez képest A kör a 26 szerepeltetett EDDA-dalon kívül teljesen figyelmen kívül fogja hagyni Miskolc Messiását, de hogy pontosan miről fog szólni és hogyan, az a kedd délelőtti sajtótájékoztatón nem derült ki.
Na jó, talán a hogyan igen. Pintér Tibor rendező – nagyon sajnálom, de ő sokaknak örökre Delfin zászlós lesz a Szomszédokból – olyan kifejezésekkel dobálózott, mint a „XXI. századi románc” és kifejtette, hogy a musicalben benne lesz a „másik dimenziók közötti átmenet” és a „misztikum”. Ebből csak arra tudok következtetni, hogy tényleg az UFO Magazinos vonalat fogják adaptálni, de Johnny (született Oravecz János), Attila régi alkotótársa egyszer magához rántja a mikrofont és felhívja a sajtó figyelmét, hogy az elkészült színdarab egyáltalán nem Pataky Attiláról fog szólni. Hát akkor miről? Lövésem sincs. Azt tudom, hogy olyan karakternevek lesznek, mint Elmó, Szalsza, Fausztus és egy Miu nevű kínai bandavezér-lány, de hogy ők hogyan fogják kereszteni egymást az interdimenziós szupersztrádán, arra nem kaptunk választ.
Johnny az asztal szélén ül, olyan bőrkabátban, ami egyszerre hasonlít egy Mátrixos csuhához és egy hentesköpenyhez. Amikor mutogat, akkor látom, hogy a alkarja belsején külön zsebben van a telefonja, de ha valaki nem ismerné az iPhone formáját, azt gondolhatná, hogy android-implantátum. Van arcszőre, napszemüvege, fején kendő. Az arcából szinte semmit nem lehet látni, a modorából is csak egy keveset akkor, amikor az üres poharát megrázza a feje fölött. Azonnal érkezik neki a narancslé. Körbenézek és látom, hogy legalább egy maréknyi férfi ül Harley Davidson-pólóban vagy fellvart vaskeresztes mellényben a teremben. Először nem érttem, aztán Pintér kimondja a mondatot, amitől az egész, beleértve a saját paszományos bőrdzsekijét, értelmet nyer: „Kutyák, gyerekek, motorok nélkül nem színház a színház.”
A musical beharangozójára mentem oda, de bevallom, hogy igazán csak Pataky Attilára voltam kíváncsi. A posztapokaliptikus Johnny és Pintér mellett ott ült fehér ingben, ízléses fuksszal és csillogó mosollyal. Én még sosem láttam élőben beszélni, ezért kifejezetten meglepődtem, amikor kiderült, hogy pontosan olyan mint egy beszpídezett nagybácsi. Nyaktörő sebességgel kezd bele történetekbe, de mindig elkalandozik, kimond valamit, majd rögtön és tudatosan felülírja a következő mondatban, és néha totális sületlenségeket képes kiejteni a száján. Pataky elmondja, hogy már 10 éve is musicalt akart írni. Eddig rendben. Inspirációja az volt, amikor Londonban megnézte a Nyomorultakat. Eddig is oké. Aztán hirtelen azt veszem észre, hogy egy lengyel versről beszél, amit fiatalkorában olvasott, kimondja, hogy mi mind „örökéletű fénylények vagyunk”, és elkezdi kifejteni, hogy a 11:11, amikor a sajtótájékoztató kezdődött, az a „legerősebb teremtési kód számmisztikailag”. Még mindig elképzelésem sincs arról, hogy miről fog szólni A kör, de most már tényleg kíváncsi vagyok azokra a másik dimenziókra. Pataky egy picit pihen, megszólal többek között a koreográfus is, majd egy sajtós kérdésre visszaveszi a mikrofont. A cikk itt folytatódik