Kádártól Castróig

Szántó István

 

 

 

Mit tudhatsz a világról alig tizenkét évesen. Apám hosszú szenvedés után meghalt 1962. augusztus utolsó napján. Utolsó élőképem, egy szerda reggel, állok a kórházi betegágyánál, alig negyven kilós, csont sovány, mégis teljes erővel fogja a kezemet. Tanulj fiam rendesen! Másnap, csütörtökön a Szentpéteri kapui kórház második emeleti belgyógyászati osztályán már hiába keresem. Az ágya körül fehér paraván. Pontosan 48 esztendősen, alig 48 kilós. Felemésztette a gyomorrák. Májusban operálták meg Pesten a Péterffy Sándor úti kórházban. Bach professzor egyikünket sem áltatott, csak apámat. Nekünk napra pontosan megmondta, maradt három hónapja. S mi eljátszottuk előtte a nagy felgyógyulás reményét. Szinte az utolsó napig hitte, remélte, hogy felépül. Szörnyű kínok között, morfium injekción élve tanult. Kitartóan készült az esti gimnáziumi érettségire. Halála előtt a tükör előtt döbbent rá, hogy alaposan rávették. Becsapottnak érezhette magát. Sosem volt agresszív, most mégis, minden erejét összeszedve kevert le egy pofont az őt kezelő orvosprofesszornak. Máig se tudom mi jobb, ha tudjuk, a biztos véget vagy mindvégig hiszünk a mindent megváltó reményben. Az orvos legnehezebb döntése, mikor legyen őszinte és szókimondó. Neki kell megítélnie, elég erős e a páciens a sorscsapás elfogadására.

Anyám összeroppan. Míg apám betegeskedett, erős maradt, tartotta magát. Jól leplezte, mi vár ránk. A temetésig bírta. Nem tudtam, nem tudhattam, számomra véget ért a gyermekkor. Már a következő nyarat végigdolgozom. Sosem várom meg az évzárókat, ha vége a tanításnak már másnap munkába állok.

Aliga – a földi paradicsom (alcím)

Kétségem sincs, hogy minden úgy jó, ahogyan van. Miért is kételkednék. Jár nekünk a Népszabadság, ideológiailag fel vagyok vértezve. Túlságosan is. Szinte napra kész vagyok a világpolitikában. Adenauer egy ráncos, lófejű, hidegháborús bajkeverő, szörnyű karikatúrákat látok róla a Lúdas Matyiban.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hosszú orrával, kezében a rakétákkal fenyegeti a világbékét. Hruscsov kopasz, mosolygós áldott ember, aki álmában is a világbékét őrzi. Toncz Tibor erotikusan hosszú combú Jucikái megmozgatják a fantáziámat. Meztelen kívánatos nőt csak a forintos vicclapban találok. Tabi László, Földes György, Mikes György humoreszkjei ártatlan szösszenetek. Csípősek. Erősítik a népi demokratikus szocializmust. Odaát minden rossz, rohad, az imperialista kapitalizmus, nálunk pedig virágzik, prosperál az egy párt rendszer. A három-öt éves tervek azt sugallják mi sose halunk meg. A Péterfy Sándor kórház kapuján fennen hirdetik – a szocializmusban legfőbb érték az ember. Miért is kételkednék ebben.

Bácsikám az Aligai pártüdülő vezetője június első napjaiban telefonál, jelentkezzek a miskolci pártgarázsban, ahonnan turnusonként indul egy-egy Nysa mikrobusz a Balatonra. Szarvas elvtárs a garázsmester mindent tud, eligazít, beavat a menetrendbe. Csendben meghúzom magam a kisbusz utolsó sorában. A kora reggeli utazás késő délutánig tart. Balatonvilágosnál, letérünk a sztrádáról. Egy jelöletlen, meredeken lejtő festői útra kanyarodunk. Az első kapu, mint egy laktanyabejárat, az üdülőből semmi nem látszik, civilek név szerint ellenőrzik a kisbusz utasait. Mi mindannyian balra Aliga egyre tartunk. Még nem ismerős a környék, most fedezem fel először a pompás nagy éttermet, az egyes kettes szállót és a hatalmas ősparkot. Sose gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos hely létezhet mifelénk.

Mint aki egyszerre szeretné bepótolni mindazt, amit idáig elmulasztott. Egy mozdulattal ugrom be a fürdőgatyámba, s mezítláb futok a strandra. Csónakázom, úszom, pancsolok. Estére émelygek, fejgörcsöm van, a pokolba kívánom a vízen ringatózást. Nem is sejtve, hogy egy hónapig mást se csinálok.

Bácsikámmal, nénikémmel vacsorázom a nagy étteremben. A vezetői asztal közvetlenül a konyha bejárata mellett található. Nem kell választanunk a menük közül, a pincérek szolgálatkészen sorolják a kínálatot. Ilyen „ala olyan ala”, ilyen módra, fogalmam sincs mi micsoda, mindenre csak bólogatok. Bámulok össze vissza, nénikém szerint nem kellene. Ez nem szokás. Alig 8 esztendős unokaöcsém, a séf kedvence állandóan tejbegríz, tejberizs sok-sok kakaóval, de a krumplipürét is megeszi. Nem is értem mit gondolhatnak róla. Hiszen a mamája süti a világ legjobb rántott húsát, róseibnival.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este bácsikám szorgoskodik, gyártja a belépőket a holnap érkező turnusnak. Nincs más teendője, mint, hogy valamennyire ráfirkantsa az aláírását. Látom fáradt kimerült, bár még csak a szezon elején vagyunk. Besegítek az autogramosztogatásba. Jobb, mint a sajátja, dicsérget. Közbe nekem is jut egy egy ilyen biléta. Ez itt az egyes üdülőben aranyat ér, mindenhová bemehetek vele, sőt kölcsönözhetek vele bármit, ami a nyaralóknak jár. Közben ping-ponglabda pattogást hallok a közelben. Szerencsém van két fedett asztal van a szobánk közelében. Még aznap este mindenkit lemosok a játékban. Előjegyzéseket veszek fel, hogy mikor kivel mérkőzöm majd. Zsonglőrködöm, érzem mennyire igaz, hogy vakok között a félszemű a király. Már reggel hatkor meccsem van, de este tízre is elígérkezem valakinek. Nem is sejtve, hogy kik is az alkalmi ismerőseim.

Csónakos leszek

Az első munkanapom a műszakon kezdem majd irány a könyvelés. Gyorstalpaló munkavédelmi oktatás majd csónakos és mentős leszek. Igaz úszni nem nagyon tudok, de a hatvan kilómmal nem is sokra mennék vele a mentéskor. János, egy sovány bajuszos somogyi ízes tájszólással beszélő fiatalember a főnököm. Faramuci a barátságunk, tudja, ki vagyok, az üdülővezető unokaöccse. Sok haszna, előnye nem lenne, ha odavesznék a vízbe.

A tágas köves mólóval védett öbölben, jó időben negyven csónak ringatózik. Reggelenként valamennyit eloldom, esténként meg visszakötözöm. Ebédidő 12 és 14 óra között van, ilyenkor felváltva ügyelünk. Három nap se telik el és hihetetlen egyensúlyérzékkel ugrálok a stégről a csónakokba oda vissza. Sose hittem volna, hogy képes leszek a himbálódzó evezőpadokon steppelni. Szinte mindennap egyre több evezőt birok ki-behordani egyszerre. Nemcsak barnulok, izmosodom is. János, József Attilára hajaz. Olyan is, mint a költő gyakran elmélázik. Ilyenkor kár is hozzá szólni. Ő ismeri a dörgést, nem nagyon mer ugráltatni. Én meg nem akarok visszaélni ezzel, szó nélkül mindent idejében elvégzek, amit rám ró.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kirakodás után átmegyek terelőpuliba. Beülök a mentőcsónakba és a bóják között cirkálok. Kezdetben bénán lapátolok – a Miskolc tapolcai csónakázótóban szereztem kiképzést – sokszor rajta kapom magam, hogy falsul áll az evező. megesik, hogy csak a levegőt csapdosom, de a gyakorlás mesterré tesz. Úszni igazából nem tudok. Csak ott ahol a lábam masszívan földet ér. A hatvan kilómmal egyébként se lennék képes egy komoly mentőakcióra. A ladikban ott hever egy száraz, porladó, piros fehér professzionális parafa mentőöv. Messzire aligha bírnám hajítani. Nem is próbálkozom vele, elég hogy biztonságérzetet sugall. Mint a piros kis zászló, amelyet ha kitűzök, tekintélyt kölcsönöz a pozíciómnak. Első nap még veszettül cikázok a hullámzó vízen, cafatosan, véresre töri a kezeimet az evező. Harmadnapra már megkérgesedik a tenyeremen a bőr. Magam se tudom minek ez a nagy igyekezet.

• Elvtársak, elnézésüket kérem, de a bóján túlra nem szabad menni! – figyelmeztetek egy a megengedettnél beljebb ringatózó családot.

• Öcsi – ez lennék, persze úgy is nézek ki a fakult fecskémben és fehér pólómban -tudod, te kivel beszélsz? – csap le rám.

Mit mondhatnék erre. Kezdem megszokni a stílust. Bambán nézem, hogy a fontos elvtárs fejeseivel szórakoztatja a csemetéit a mély vízben. A neje csitítaná, de sikertelenül. Arrébb húzok, tisztes távolból lesem a produkciót. Hála a tűrőképességemnek, így nem hallhatjuk mit is gondolunk egymásról.

Már régen kihullt volna ez az eset az emlékezetem rostáján. Ám végül csak megtudtam kihez volt szerencsém. Ugyanis egy nap szabadnapot kértem a hatvanból. S éppen aznap történt a tragédia, amiért végül is engem nem hibáztathattak. Az elvtárs a budapesti politikai főiskola alig negyvenéves tanára volt, s a moszkvai ösztöndíj letelte után jutalomként utazhatott a pártüdülőbe. S családja szeme láttára szívgörcsöt kapott a mélyvízben s csak harmadnapra találtak rá a nádasban a horgászok. Mindenre esküszöm, hogy se akkor se később nem éreztem bármilyen elégtételt, amikor láttam az ismerős felpuffadt eltorzult arcát. Ezen túl viszont komolyabban vettem a hivatalomat. Túlságosan is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Unokaöcsém barátai, az ott üdülő elvtársak velem egykorú gyermekei felnéztek rám. Dolgozó, munkásember vagyok a szemükben. Még irigyeltek is, ha éppen ők unatkoztak. Ilyenkor mellém szegődnek a fedélzetre, aminek nem igazán örülök. Ők ott rajcsúroznak körülöttem, így aligha léphetek fel teljes tekintéllyel. Talán e miatt történhetett, hogy mérgemet éppen egy alacsony kövérkés fiúra vetítem ki. A kelleténél többet hülyül, ringatja a szolgálati csónakom és hiába próbáltam fegyelmezni. Dühömben a parttól alig száz méterre, amikor már leérhetett a lába szankcionáltam, kiraktam a vízbe.

Este csak későn tudom meg, a Solti elvtárs fiacskája volt a renitenskedő. Solti ezredes elvtárs nagyon fontos elvtárs, az egész üdülő komplexum belügyminisztériumi instruktora. Bácsikám elsápad, nénikém is aggódik, vajon mi lehet ennek a makarenkói munkálkodásom következménye. Végül megússzuk, jobban is a kelleténél. Az ezredes elvtárs később a BM borsod megyei instruktora lesz. Megjegyezhetett magának, a köpcös derék káder élete végéig szemmel tart. Pontosabban kiszemel. Sosem felejt el, ismerőseim szerint, sűrűn érdeklődik utánam

 

Miklós bátyám kopogtat Svédországból (alcím)

Pontosan 1964 augusztusában egy nyugati, svéd rendszámú fekete 164-es Volvo gurul az Aliga egy első kapujához. A civil kormány örök döbbenten állnak, s már is tárcsázzák az ügyeletes főtisztet. Az eset példanélküli. Tévedés vagy valami súlyos provokáció. Erősítést rendelnek az Aliga kettő köré. Jenő bácsikámat az Aliga egy vezetőjét keresik. Hallgatja a telefont s látszik rajta, hogy egyre sápadtabb. Miklós a család másik feléhez tartozik, Jenőnek fogalma nincs, ki keresheti őt Svédországból. Leblokkol. Utólagosan meg is értem. Noha nem történt más, mind hogy apám öccse gondolt egy nagyot és anyámmal és Sándor nagybátyámmal leautózott hozzám. Engem keresett, hogy az életben utoljára – ezt akkor egyikőnk sem sejtette egy kellemes délutánt együtt tölthessünk. Mint műszakos munkás kivételesen a családdal a nagy luxus ebédlőben ehettünk. A menüre nem emlékszem csak a desszertre, a Rákóczi túrósra, amiből mindannyian sorra repetáztunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyám nem kér semmit. Győzködjük, hogy itt pedig igazán ehetne. A konyha mögötti laboratóriumban kormányör tisztek felügyeletével higiéniai felügyelők vigyáznak mindannyiunk egészségére. Ez sem hatotta meg. Jómagam többször belopódzok ebbe a különleges részlegbe. Hamar rájövök, hogy ebben a konyha melletti helyiségben dolgozó tisztekkel nem árt jóba lenni. Mint dolgozó, a műszakosokkal együtt étkezem az üzemiben, naponta háromszor, de ebben a korban akkor is éhes lehetek, amikor már degeszre ettem magam.

A” pepecsek”, ahogy egymás között nevezik, magukat korlátlan urai a tűzhely mellett szorgoskodóknak. Bármikor, bármennyit, bármiből kérés nélkül kihozhatnak a szakácsoktól. Az egymásrautaltság, a közös érdek, a barátság kölcsönösen kamatozik. Pepecséknél mindig van valami finomság. Itt fedezem fel a kaviárt és a sokat ígérő élettani hatását. Később kitapasztalom, ezeket a fekete ízetlen gyöngyöket nem nekem találták ki. Még idejében eldöntöm nyáridőben egy jó hideg bab vagy gyümölcslevesnél nincs laktatóbb s finomabb. Kurucz főszakács elvtárs az olimpiai csapat séfje úgy dicséri az ízlésem, mint én az övét.

Aliga kettő a paradicsom (alcím)

Balra, egy jobbra kettő. Nem tangózunk, itt sosincs helye az elhajlásnak. A parttól befelé vezető főút elején lévő, egyszerű kapu az csak az üdülő előszobája. Innen jobbra az állandóan csukott részben pihennek a felsőbb pártvezetők, a KB tagok a nagyon fontos emberek. Bejárásom van, mindenhová csak éppen oda ritkán jutok el. Izgat, foglalkoztat mi is lehet odaát a kerítésen túl. Bosszantó, hogy a hét évvel fiatalabb unokaöcsém egyetlen telefonhívással már is átsétálhat az ottani vetítésekre. Szinte minden délután ott mozizik, nekem meg még a kapuig se szabad elmenni, leskelődni. Látom a lefüggönyözött Csajkákat, Mercedeseket elsuhanni, figyelem a civil ruhás kormány őröket, akik sebesen nyitogatják a kapukat, de ennél többre nem jutok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mígnem Horváth Jenő az Aliga 2. chármos üdülővezetőjével össze nem barátkozom. Jó fellépésű fiatalember, mindig porcelánfehér nadrágban, sportcipőben rohangál hol kerékpáron, hol a kis Jáva motorjával. Fekete hullámos hajú, mindenki tudja ő a nők bálványa. Máig is büszke rá. Meséli, hogy Mariska néni – igen Kádár Jánosné – is kiköszön neki az autóból. Nem is csoda, hogy az összes pártvezető egyszerűen Jenőzi.

Neki köszönhetem, hogy néha napján magam is kószálhatok egyet Aliga kettőn. Szívhatom azt a levegőt, amit a nagyon nagy elvtársaknak tartalékolnak. Igaz, ha be is jutok, mindig van célfeladatom.

Most éppen egy sakkmesterre lenne szükség. Micsoda szerencsém van, édesapám még hatesztendősen megtanított a bábuk felrakására. Sőt az alapokon túl még némi logikai kiképzést is kaptam. Ennek eredményeként kísérnek el Nezvál elvtárs villájának a teraszára. Bevallom, még nem is sejtem kivel kell játszanom. Nezvál, Nezvál olyan ismerős a neve, biztosan olvashattam már róla valamit a Népszabadságban. Tévénk nincs honnan is kellene tudnom, hogy most éppen ő az igazságügy miniszter. Öreges, megtört fószer bandukol ki a part felé néző teraszra. Leöcsiz, visszacsokolomozom. Felesége kedvesebb, kérés nélkül hozza a Traubiszódát. Sosem ittam még ilyet. Később tudom meg, hogy az osztrák cég először itt teszteli az üdítőt. Bácsikám jóvoltából. Az elvtársaknak bejött így aztán később már egy ország kortyolhatja.

Látom, én vagyok a néger, az elvtárs bábuit is felrakom. Hibátlanul. A paraszt a helyére és a királynő posztját se tévesztem össze a királlyal. Izgulnom kellene, de minek. Az elegáns kísérőm elmondta, a miniszter elvtárs azt hiszi, hogy tud sakkozni. Azért ülünk ki a szabadba, hogy ha Kádár elvtárs arra sétálna, lássa, mit csinálunk. Még az is megeshet, hogy beszáll egy partira. Az ő villája alig pár száz méterre van ettől a helytől. Ha ez a szerencse beütne, vonuljak vissza udvariasan. Véletlenül se jusson eszembe fitogtatni, hogy mit tudok.a kiképzés tökéletes. Finoman kikapok, három egymást követő délután, úgy ahogyan treníroztak. A család büszke rám. A negyedik napon Kádár elvtárs elutazhatott, mert már nincs rám szükség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igen, minden harmadik lépésváltás után beszélgettünk is. Többször is szóba hozza, na, öcskös, mi szeretnél lenni. Ma már nem emlékszem, mint mondhattam, igaz az akkori terveim is elvésznek a múlt homályába. Egyet viszont megjegyzek – na, öcsi, ha valami gondod van, szóljál majd a bácsikádnak, s keressetek meg!

Nem felejtem. Lesz is gondom. Másodjára is helyhiányos a felvételim a jogtudományi egyetemre. Keresném, de már Korom Mihály ül a Nezvál helyén. Ő vele meg sosem sakkozom. Ő kártyázik, ultizik a bácsikámmal, ez viszont őt semmire sem kötelezi. Főleg arra nem, hogy bejutasson az egyetemre. Oda ahová minden esztendőben soronkivül, felvételi nélkül kerülnek be a szocialista hazáért kitüntetett elvtársak csemetéi. Apám drága erre egyikőnk se gondolt előre.

János bácsi Mariska nénivel (alcím)

Nagy vihar járja a Balaton környékét. Háborog a víz, kicsapnak a hullámok a partra. Nincs csónakázás, a műszakosok átvezényelnek az Aliga kettőre. A földi paradicsomba. A kerti és a hinta ágyakat kell beljebb rakosgatni. Viszem magammal az NDK-s fényképezőgépemet. Mindenkinek megmutatom, Kádár elvtárs hintaágyában ringatózok. Sőt a neo szocreál villa teraszán is lefotóztatom magam. Úgy, hogy a háttérben látszik a szalonnasütővel kombinált nyári kandalló. Már is azon töprengek, elhiszik e nekem hol jártam.

Besettenkedem a vetítős étterembe is. Igazából megnyugszom semmivel se elegánsabb, mint az Aliga egyen. Talán a porcelán készletek csicsásabbak. Herendi herendi hátán. Az evőeszközök is súlyosabbak, az asztalok nincsenek olyan zsúfoltan. Látom azt is, hogy itt nincs olyan katonás rend. Egy intervallumon belül bárki bármikor étkezhet. Sőt ala carte is rendelhet.

Egy takarítónő bizalmasan elárulja, itt minden villában, sőt a nagyszálló szobáiban is két hűtőszekrény található. Ezek igény szerint mindig teli vannak. Naponta kétszer lehet újratöltetni. Ám ő már fejből vágja, kinek mikor mit kell kivinnie kérés nélkül. Az elvtársak egy része elég szemérmes nem kedveli az éttermi étkezést. Számukra a nappaliban vagy a teraszon terítenek, amikor csak óhajtják. Vidéki gyerek vagyok. Csak most jut eszembe, ha az igazságügyi miniszter még egyszer kérdezi, mi szeretnék lenni már is vágom a választ. Egy egyszerű nyaraló, itt az Aliga kettőn.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kádár János péntek esténként minden felhajtás nélkül érkezik a villájához. Vidéki ésszel messziről rácsodálkozok. Nyaralni jönnek, és semmi csomagjuk sincs. Nem látok bőröndöt, kézitáskát, miegyebet. Egy apró szatyor sincs Mariska néninél. pontosítok, egy nagy kocka alakú fekete táska hozzá van nőve, annyira, hogy már fel se tűnik senkinek. Pontosan olyan kisbőröndszerű, mint a vásári Budapest feliratú lakk retikülök.

Másnap csak arra osonok. Az öreg komótosan ül a parton és a távolba réved. Fején egy vizes zsebkendő, amelynek a sarkait megcsomózták. Ki más tehette ezt, mint Mariska néni, akik valami okból a part és a bungaló között ingázik. Az első titkáron kék frottír fürdő nadrág s ezt nagyon megjegyzem. Apám is ilyet viselt Hajdúszoboszlón. Kortörténeti darab. Bárki is találta ki ezt, nem lehetett valami okos ember. Amikor az öreg, a bokrok körül mélázó figyelők is csak így nevezik –kisétál, a vízből úgy megdagad a nadrágja, s csúszik le, hogy nem győzi visszarángatni.

A jólfésült öltönyösöktől tudom, az első titkár ilyenkor nem viseli el a telefoncsörgését. Mintha olyat mondana, csak akkor szóljanak, ha az amerikaiak már a spájzban vannak. Igaz nem igaz, mégis olyan mintha mindenki ehhez tartaná magát. Egyébként a Mercedesében hátul a csomagtartóban egy hatalmas szovjet URÁL típusú rádiótelefon terpeszkedett. Állítólag URH rendszerben üzemelt, s ha nagyon muszáj volt telefonálni is lehetett rajta. Magát a felső vezetést összekötő kommunikációs rendszert egy a főváros közeli termelőszövetkezet üzemelte. Ez jellemző is volt arra a rendszerre.

Egyszer, egy borongós délután az öregnek vendége érkezik. A titkárnőjével suttog valamit a teraszon. A rövid hajú középkorú szép hölgy néhány levelet, paksamétát tesz az asztalra. Az öreg ránéz. Régóta ismerhetik egymást, olvasnak egymás gondolataiban. A papírhalmaz visszakerül a látogató táskájába. Kádár János kikapcsolja a világot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Apropó titkárnő. Amikor még nem kapom meg a szálló harmadik emeleti kis garzonját bácsikáméknál alszom. Kora reggel pontosan hat előtt néhány perccel hangtalanul próbálom felhúzni a redőnyt. Kiosonnék, de rajtakapnak, hová ilyen hajnalok hajnalán. Nénikémnek meggyónom, randim van egy kis lánnyal. Lecsapnak rám, hiszen itt ebben a mikrokozmoszban minden rezdülésnek következménye lehet. Ki a kislány, hogy hívják. S. Erzsébet, megvallom. Gyors káderezés, kiderül, hogy a mama az öreg titkárnője.

Olyan alapos eligazítást kapok, mint az amerikai légideszantosok Bin Laden elfogása előtt. Ügyeljek erre, arra mit mondjak, és mit ne mondjak. Három kora reggel úszkálunk együtt a bójáig be és vissza. Szép hosszú hajú, pattanásos arcú vékony lány, sokáig levelezünk képeket váltunk. Majd innen filmszakadás.

Csak ma értem meg a bácsikámékat. Volt miért aggódniuk.

János bácsi a presszóban (alcím)

Volt, amikor már felvitte a Jó Isten a dolgomat. Mentősből pincér leszek. Ideje is, mert az evező lapát kérgesre törte a tenyeremet. Nénikém, hogy ne unatkozzon és keressen is pénztáros az üdülő pavilonsoránál. Én meg mellette gebinben píncérkedem. Postafordultával megkapom otthonról az egyetlen fekete nadrágomat, amire ott helyben rávarrják a fekete selyemszalagot. Ehhez már csak egy fehérköpenyt kell vételeznem minden másnap.

Az a bizonyos pavilonsor nem más, mint a strand közeli mini bevásárló központ. A centrum a halszagú füstös keszegsütő, amelynek a házi kenyere máig is felejthetetlen. Mellette a söntés ahol a röviditalok, üdítők mellett a fröccsöt is mérnek. Kisebb szuvenír boltok, majd később dolláros üzlet is nyílik az asztalokkal zsúfolt téren.

1. A családi biznisz lényege, hogy a söntéssel szemben, mint valami újságosstand székel a pénztár. Ott rendel és fizet, mindenki majd a blokkot nekem adják és én borravaló ellenében az asztalokhoz viszem az italt. A vendégek akár csak én gyorsan beletanulnak, megszokják ezt a kényelmes módit. Sosem felejtem az első nap 120 forint a tiszta nettó bevételem az apróból. A havi fixem cirka 430 forint. Nem is csoda, hogy félidőben mindig elspájzolom a pénzem a szobában.

 

 

 

 

 

 

A csapos, Sándor eleinte gyanakvó. Talán azt hiszi, hogy az ő kontrollálására vagyok beiktatva a rendszerbe. A maga módján meg is környékez. Megfelelő időközönként megkapom az ingyen védőitalomat. Két deci szóda, féldeci badacsonyi szürkebaráttal. Fenséges. Zsíros kenyérrel pedig fejedelmi menü. Nénikém Aranka, drága, Azsika már szemmel tartja a csapost. Szerinte egy tinédzsernek egy hideg kóla is megteszi. Ám Sándor és én a kezdő csállinger már egy hajóban evezünk. Kifürkészem a trükkjeit, kiszámolom, mennyit kaszálhat úgy zsebre az ismerősöktől, a barátoktól. Rájövök, hogy az út menti kis Trabantjában van a raktára. Segítek neki a rakodásban. Ezen túl már a védőitalomat magam is keverhetem és sutyiban lehajthatom a pavilonsor mögött.

Persze nem mindenki ismer. Polyák, a nagy dumás sofőr, akit józanon még senki sem látott belém köt. Egy kevertet keres, követel rajtam, aminek a blokkját még a vak rendőr sem látta. Hőzöng, kiabál, cirkuszol. Aki ismeri, csak annyit mond, hozza a formáját a kövér szőke. Másnap bácsikámnál gazsulál, bocsánatot kér. Engem meg úgy kerül, amennyire csak lehet. Szemlesütve vált blokkot Azsikánál, de többé már nem urizál. Sorba áll a söntésnél és magának viszi ki a szokásos fejadagját. Viszont én is tanulok. Egy életre. Egy kevert áráért nem éri meg konfrontálódni senkivel sem. Egy részeges emberrel különösen nem. A világi hatalom spiclikre besúgókra épül. Egy-egy ilyen apró intermezzo bekerül egy mindenkitől elzárt dossziéba. Majd akár egy évtized elmúltával is megesik, hogy valaki, aki az íróasztali lámpa kapcsolója előtt ül, felteszi a nagy kérdést – hogy is volt az a kevertes cirkusz a pártüdülőben.

Hogy szavamat ne felejtsem már jóval a rendszerváltás után gyűjteni kezdtem a nyugdíjas évekhez szükséges igazolásokat. Legnagyobb meglepetésemre 1962-től 1969-ig minden vakációs munkámról feljegyzés készült. Pontosan, precízen, napra forintra le voltam adminisztrálva. Pedig hol volt még akkoriban a semmit sem felejtő számítógépes rendszer. Millpapir, ki-beléptető és leltártömb vagy olyan sötétbarnás munkakönyv volt az életünk kísérő társa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Időnként telefonálnak nekem a pavilon sorra. Laci bácsi, a főpincér állítólag kifigyelt. Megtetszettem neki. Az éttermi presszóban délutánonként beugorhatok helyettesíteni. üde színfolt lehetek a sok öreg között. Feltűnően bizarr az amatőrségem. Honom alatt a platóval le felsétálok az asztalok között. Jegyzetelek, és pontosan azt viszem, amit a kedves vendég óhajt. Itt teszek szert az első olyan barátnőre, akivel később még hosszasan levelezünk. M. Andrea, Budapest Fillér utca. Kedves kis lány, az a belemenős fajta. Miattam – de büszke vagyok rám – törzsvendég lesz a presszóban. Majd műszak végén, amikor a kedves szüleik moziznak, a szobájukba is becsal. A sztori vége, hogy Andrea szülei cenzúrázzák a lányuk postáját. Bácsikámmal finoman üzennek, hogy a nagy korkülönbség miatt hagyjanak maguknak egy kis gondolkodási időt a fiatalok. Máig is itt tartunk. Gondolkodunk.

A nagy vendégem egy keddi napon esett be a presszóba. Két magas jólöltözött öltönyös nyakkendős elvtárs a 35 fokos kánikulában úgy tűnt ki a sorból, mint két tipegő pingvin az Afrikai szavannán. Közlik velem, egyszerre beszélnek, hogy úgy este hét tájban Kádár János elvtárs a feleségével és a vendégeivel lesétál az Aliga egyre. Tartsak fel nekik három asztalt. Zavarba jövök, közösen keressük, melyiket szeretnék. Végül egy ablak melletti sarkot választunk. Még öt óra sincs, de már izgatott vagyok. Előre kapok egy piros hasút. Ez az előleg nagyon motivál. Intézkedem, a pult mögött állókkal megtárgyalom, hogy készüljenek. Innentől már teljes a harckészültség. Egyikünk se tud odafigyelni, keverünk, kavarunk, mindannyian a hétórás vendégre koncentrálunk. Mindent kirakunk, minden eshetőségre számítva. Feltöltjük a raktárkészletet, Betárazunk, akár kávéval vagy konyakkal kezdenek, sec-perc tálalok. Mintha remegne a kezem, leellenőrzöm magam a raktárban. Érdekes, idáig az asztaloknál nem ismertem a lámpalázat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Először a pingvinnek öltözöttek jelennek meg. Körülnéznek, majd utánuk érkezik a slepp. Felveszem a rendelést. Laci bácsi a kopaszodó főpincér, a majdani üdülővezető, bácsikám utódja szinte a semmiből terem mögöttem. Végighallgathatta a jelenésem, mert a rendelést már ő viszi ki. Nekem csak egy baráti kézfogás maradt Kádár Jánostól és Mariska nénitől. A többiek se akartak kihagyni, de hogy ők kik lehettek már sose tudjuk meg. Este a családban legalább háromszor kell elmondanom, eljátszanom miként szerepeltem. Háromszor ugyanazt, ugyanúgy. Sikerül, bácsikáménk nem tudnak összezavarni, végül elégedetten nyugtázzák, csak nem hibáztam. Bár még mentős a státuszom, de már van egészségügyi alkalmasságom így csak nem lehet probléma a beugrásommal.

Ugorjunk. a nyolcvanas évek derekán Kádár János Miskolcon van. Két napos látogatáson, a tapolcai megyei tanácsi üdülőben szállásolják el. Állítólag Grósz Károly unszolására hagyta ott a fehér házat. Első nap délutánján látom amint a Mercedes előtt négy rendőr motoros felvezeti az üdülőig. Ott a ház körül szigorúan zárt kordont húznak a civil rendőrök. Helyben maga Gyurcsány Sándor az állambiztonsági főkapitány-helyettes vezényli a forgatókönyvben leírt programot. Sok kíváncsiak az öregre. Néhányan a kerítésig is eljutunk. Látjuk, Kádárt, ahogy hátramegy oda ahová még ő is gyalog jár. Kifelé menet nem veszi észre, hogy mennyien leskelődnek. Komótosan gombolja sliccét amikor, felcsattan a spontán taps. Mint a karmester beint, köszöni, integet, visszaintegetünk.

Egyébként egy minden titkok tudója mesélte, hogy Tapolcán máskor is nyaralt egy néhányszor. Ezt onnan lehetett biztosra tudni, ahogy azokon a napokon nemcsak a termálfürdő zárt be, de megszűntek a robbantások a cementgyár közeli kőbányában.

 

 

A marsall horgászik (alcím)

 

Horváth Jenő szép kort ér meg. Túl a nyolcvanon már nem a régi a memóriája. Egy mégis biztos simán bekerülhetne a Guines rekordok könyvébe. Egyetlen magyarként, azzal dicsekedhet, hogy aki a Kádár érában az ország vendége volt azzal ő találkozott. Sőt fotozkodott is. Hruscsovval, Brezsnyevvel, Castróval, Eric

 

 

 

 

 

 

 

Honeckerrel és még Tódor Zsivkovval is. S még nagyon sok mással is olyanokkal, akikre már ma aligha lehetünk büszke.

Vajon mennyire számít ebben a sorban egy szovjet hadügyminiszter. Nem nagy skalp. Ő már nem emlékszik rá, én viszont sosem felejtem azt az álmos nyári délutánt, amikor a csónakos kikötő stégen ugrálva meghallottam a sziréna bőgését. Itt a világháború! A filmekből ismerős változó hangú vijjogás nem akar szűnni. A kormány örök P. egyes és kettes motorcsónakjai fontoskodva köröznek a part mentén. Nagyon közel nem jöhetnek, mert a sekély vízben könnyen zátonyra futnak. Látom, az örök távcsővel pásztázzák a környéket, a fürdőzők sebesen taposnak, ki a Balatonból senki nem tudja, mi történik. Akiknek van, táskarádiójuk bekapcsolják majd a fülükhöz szorítva tekergetik a skálát. Hát, ha mondanak valamit. Rajtam is úrrá lesz az izgatottság. Különösen, amikor látom, hogy a pavilonsornál lehúzzák, a rolókat, a mindig piás csapos a surcával törölgeti az izzadtságtól lucskos kopasz fejét. Bácsikám sem beszél pedig őt már percekkel előbb beavatták a történtekbe.

Nos, ne is csigázzuk egymást, elmesélem a páratlanul nagy felfordulás okát. Úgy ahogyan hallottam s a hogyan magam is megélem ezeket a történelmi pillanatokat. A mentőcsónakom egyik leltári tartozéka volt a keletnémet ipar egyik legtökéletesebb csúcs szuper terméke egy messzelátó. A bőrtokban egy eredeti szarvasbőrtörlő tartozott hozzá, amit átvételkor külön beírtak a műszakon. Sosem mulasztanám el, naponta háromszor áttörlöm s közben előtte és utána körbepásztázom a teljes partszakaszt. Mostanában még inkább és még gyakrabban. Hátha meglátom Malinovszkij marsallt az Aliga kettőn. Tudom, hogy itt van a közelemben magam is láttam, amikor a csajkakonvojt, a rendőr motorosokkal felvezették az üdülő északi szárnyába. Büszke vagyok magamra, hirtelen olyan titkok tudójává válok, amitől mások talán elhűlnének. A hidegháború kellős közepén eltűnnek az

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balaton fölötti vadászrepülők. Nincs hangrobbanás, nem látjuk a kondenzcsíkokat tisztán halljuk a békák brekegését, a levegőért kapkodó halak csobbanását és a szélfútta nádas suhogását. Líraian fogalmazok, miért is ne. S ez egy embernek köszönhető Malinovszkij marsallnak szovjetunió többszörös hősének a rettenhetetlen hadügyminiszternek. Suttogva mondogatjuk, délelőttönként kint pecázik.

S én ezt a csónakból többször is meglesem. csodálom, hogy nem senkinek nem tűnik fel a kiváncsikodásom. Az öreg hadaggastyán egyszerű felhajtható klasszikus, fanyugágyban ül, kezében a bot. Horgászik a miniszter. Később többször megkülönböztetett figyelemmel nézem a november hetedikei katonai parádékon, amikor a jelentést fogadja. Mellén annyi csillogó csüngő lengedezik, amennyi csak arrafelé létezhet. Pardon talán eggyel kevesebb, mert a legtöbb csak Brezsnyev elvtársnak lehet.

A marsall szőrös cingár lábát csíphetik a nappali szúnyogok, mert valaki állandóan krémezi, kenegeti. Lehet, hogy akkor terelik el a figyelmét. Közben valaki egy-egy halat akaszt a horog végére. Mert az mégse normális, hogy egy hős katona egy délelőtt ne fogjon legalább egy vödörre való kopoltyúst.

A marsall időnként feltápászkodik, elgémberedett tagjait megnyugtoztatja, és a kisasztalhoz sétál. Messziről úgy tűnik, mintha fröccsözne. magányosnak elhagyatottnak érezheti magát, neki nem tűnik fel, amit én tapasztalok. Vízen és szárazföldön figyelik minden mozdulatát. Nem is zavartatja magát, amikor szükségét érzi, arrébb sétál és a fa tövében könnyit magán. Nem tolja le a mintás kemping nadrágját, csak úgy vidékiesen villant egyet, míg az adjutánsa tapintatosan elfordul. Annyira nem, hogy ne lássa, mi zajlik az ősfák tövében ott ahol nemrégiben még Rákosi Mátyás is megpihent.

Messziről is jól kivehető nemcsak a snapszos poharak állnak kéznyújtásnyira, több színes tárcsás telefon is kivehető a tájképen. A csörgés nem hallatszik a vízen át. Az viszont biztos, hogy az adjutáns időnként felemelgeti a kagylókat, mondhat valamit, vagy ellenőrzi a vonalat. Unokaöcsémmel latolgatjuk, a csónakban mi lenne, ha éppen most támadnának ránk. Egyenesben követhetnénk, mit tesz egy nagyhatalom hadúra, ha a haza veszélyben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak később érettebb fejjel konstatálom az igazságot. A marsall nem véletlenül csüng a távbeszélő másik végén. Szemét a csendes balatoni tájon pihenteti, de aligha lehet nyugodt. Mit neki az a sok rakéta a közeli kaiseslauteni amerikai támaszponton. Egy két telefon és visszaverik a támadást. A veszély, a nagy veszély a reális kockázat az otthon van a Kreml vastag falai között. Nincs vele az össze piros csíkos nadrágos hadvezér. S amíg ő itt a magyar tenger partján süteti magát ott Moszkvában összeesküdhetnek ellene. S mi van akkor, ha ott valaki akár Brezsnyev bal lábbal kel és őt korára és egészségi állapotára való hivatkozással lemondatják. Ülhet a dácsájában, jó esetben élete végéig. Bezzeg a vastag szemöldökű főtitkár nem utazik úgy el még Kazahsztánba, se hogy a riválisait ne tuszkolja fel maga előtt a repülőre. Biztos, ami biztos. Ám ott akkor még ezt nekem miért is kellene tudnom.

Szóval bőg a sziréna, kicsit megzavarodunk. Már mindenki tudja, megszűnt a kapcsolat Moszkvával. Süket az három telefon, amit a Dunántúlon ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet utászok nagy keservesen levezettek egészen a nádas sarkáig.

• Malinovszkij is hangosan hallozik. Hát, ha őt jobban hallják. Rossz tréfa, mindenkit megfenyeget. Vonalat-kapcsolatot akar a vezérkarral. Most már lefogadnám, mindenre gondol csak arra nem, hogy egy szerencsétlen, pesti, kormányőrségi német juhász jóízűen átharapta a fedetlen színes vezetéket. Éles fogaival kettőt nyisszantott, míg a Kalasnyikovos gazdi nem látta s máris áll a bál.

• Az adjutáns kocsiba pattan, beront bácsikám irodájába. Vadul tárcsázna, ha tudná, mit is akar. Segítenek rajta ott a K telefon az, amin keresztül akár még Kádár János is elérhető. E l is érik. Az öreg nem ideges, szállnak, a parancsok a jó tanácsok estére mindenki megnyugszik, lecsöndesedik.

• Malinovszkij a partra kéreti a vacsoráját. Egy stáb tálal, de ügyet se vet a sok finomságra. Csak a telefonos asztalt lesi és folyamatosan morogja, ilyen több elő ne forduljon. Majd a vodka gőzében párolva elszenderedik.

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

Hárman, álmában viszik föl a villához. Vigyáznak rá, hogy nehogy felébredjen. Ő, aki nyugtában is a világbékén őrködik. Mert megmondta – ezt mi akkor is megőrizzük, ha itt kő kövön nem marad semmi. S nem olyan, aki ne tartaná a szavát.

• Hogy mi lett a kutyussal, aki ránk ijesztett? Mindent én se tudhatok, remélem nem került a gulágra legfeljebb csak lefokozták, hogy elvegyék az étvágyát az elektromos drótoktól.

• Castro a zöld asztalon (alcím)

• Az Aliga egyen a kettes szálló mellett már az első nyáron felfedezem a két fedett pinpong asztalt. A vaskarám tetején méregzöld átlátszó hullámlemez, hason anyaggal kerítették körbe. A portán belépőkártyával labdát ütőt lehet kölcsönözni. ha tehetem, fitogtatom a tudásom. Valaki rákérdez, hogy az NB egyben játszom e. Nem válaszolok, úgy teszem, mintha nem hallanám. Félreértik, nem tiltakozom és még nem is sejtem mibe rántom be magamat.

• Ütök, reggel ütök este, ha csak a szomszédban düdülőkete nem zavarja a pattogás. Mignemkét borostásember ki nem néz magának. Fogalmam sincs,, kicsodák micsodák bácsikám se ismeri őket, valamilyen ismeretlen nyelven beszélgetnek. Tolmácsuk közli velem, hogy ha este ráérek játszhattunk még egy újabb három szettest. Miért ne. Csak ők úgy gondolják, hoz, az Aliga kettőn mérjük össze a tudásunkat párosban. Mentegetőzöm, hogy a belépőm csak ebben az egyes rezervátumba érvényes. sebaj, értem jönnek. Ezt a bagatell kis kis problémát megoldják. Bácsikám se tud erről a megtiszteltetésről.

• A műszakon vacsora közben állítanak fel az asztaltól és kocsival utazom a kettőre. legnagyobb megeleptéserem olajzöld ruhás, nagynőtt nőtt szakállasok hangoskodnak a legnagyobb villa teraszán. Fő helyen Fidel Castro, bakancsos lábait amerikai módra az asztalon pihenteti. Rám se néz. csak magamban remegek hová csippentem. Pin pongozni hívnak asztal meg sehol. A parton félhomály, tétován álldogálok.

• Majd megtudom, Fidel hoppmestere előre jelezte –a környéken ne legyen asztal, mert a parancsnok akkor egyfolytában partikat szervez. Két napig hitegették, ígérgették neki, hogy majd lesz itt asztal, de csak nem lett. Mígnem délután begorombult.

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

Dühében felhívta Havannát, s az öccsét – aki otthon őrizte a trónt kérte – hogy küldjön neki egy ping–pongasztalt. Végül nem volt már kiút, a kormányőrség az egyik közeli sportegyesülettől rekvirált egyszerre két komplett versenyasztalt, olyat, amihez Fidel szokott. Ütőket-labdákat szereztek, a műszakosok profi világítást szereltek a felső étterem kis termébe. Pattogott a labda. Folyt spanyol az ugratászerű hangzavar én meg a gyermeki megilletődéstől sokkosan sorra elnézem a labdát. Jól teszem. Egy idő után Fidel se figyel már ránk. Jobban foglalkoztatja az a fekete pincérnő, aki rendszeres időközönként lerakja a frissítő italokat a sarokasztalra. A parancsnok gondolatai már elkalandoznak. Nem dobja fel a labdát, tök szabálytalanul, cselesen kézből szervál. Nincs ember, aki ezt fogadná. Most nem fityeg az oldalán a pisztolya de, csak teheti, ki merné figyelmeztetni. Inkább annak szurkolunk, hogy a comandet ahogyan a többiek szólítják, ne nagyon csalódjon. Szerencsénk van, idejében leléphetünk mindannyian. lassan komótosan magamban gyalogolok vissza Aliga egyre. Mégis tudom, hogy Fidel ott helyben a zöld asztalon dönti meg a kiválasztottját. Messzire hallani a szerencsés vagy szerencsétlen hölgy sikítozását. A parancsnok a nők bálványa. Sok neves modell és színésznő vetette már magát a karjaiba. Vajon tudja, e a nő milyen megtiszteltetésben részesül most minden előzetes udvarlás után. Egyetlen hátránya, hogy erről nem nagyon beszélhet, nem büszkélkedhet vele. Ha jót akar.

• Fidel – Fidel, te valahogy bejössz nekem. Úgy pár évtizeddel később úgy 2006 táján kapok egy különleges harci feladatot. Megkérnek, hogy valamilyen úton, módon szerezzek egy kontaktot a leszállóágban lévő elnökhöz. Egy osztrák kolléga fejébe veszi, hogy készítene egy interjút a már betegeskedő Castróval. Keresek kutatok. Állítólag Medgyessy Péter még ápolja vele a barátságot. Ez köztudott. Amikor a közelmúltban-Kubában nyaralt magánúton mindenki legnagyobb meglepetésére nem kapott felszállási engedélyt a gépe. Már csaknem lázadoztak a repülődőn ülők, nem értették, hogy mi az oka késedelemnek, amikor egy dzsip gurult a kifutópályára.

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

Castro egy diszcsomagolásu láda szivart kapott ajándékba. Igaz nem igaz a sztori, de már két helyről is megeresítették. Később főnökömmel a miskolci kocsonyabálon Kuba magyarországi nagykövetasszonyát felváltva táncoltattuk. Kellő időben előmerészkedtünk a kérésünkkel, ő pedig mindent megígért. Fidel és és élni fog. Máig is várjuk a visszajelzést, mikor mehetünk Fidelhez látogatóba.

• Carlos (alcím)

Egy hétre emlékszem, amikor az Aliga kettőn zárlat van. Rejtélyes idegenek érkeznek a három felső villához népes rendőri kísérettel. Majd ezt a területet még külön lezárják. Nem hagy nyugodni a kíváncsiság. Még a bennfentesek se tudják kik azok, akik ezt a kiemelt luxust. Furcsa figurák, hogy nem pártemberek az tuti. Hiszen azokat már rendre beazonosítom. A külföldi testvérpártok, a francia az olasz és a német kommunisták elnökei srün megfordulnak itt. Ami különös még egyszer Josef Strausz a bajor tartományi miniszterelnök itt van három napig. Innen mennek vadászni a Bakonyba. Ezek mind olyan jólszituált kinézetűek. Ám ezek a napsütötte idegenek hosszú hajúak, mind bajuszosak és maffiózó kinézetű napszemüvegben sétálnak. Az öltözetük sem valami hagyományos, elüt az európai megszokottól. Hatalmas köztük az összetartás, a főnök köré csoportosulnak, és úgy közlekednek mintha összenötek volna. Egyszer látom amint a P1. kormányőrségi motorcsónakon kihúznak az öbölből. Állítólag Arácsra mennek a pincébe borkóstolásra. Magam is sürün hajózom át oda a Diana sosborszeszgyáros part menti birtokára. Az ottani pincészetből hozzuk az üdülőben kimért borokat. Ott van az Aliga kettő kiemelten fontos bázisa, ahol a magányos szülőültetvény kellős közepén a nádas takarásában egy kisebb kastély áll. Ebben a felszerelés, az ellátás különb, mint az Aliga kettőn. Ám ez inkább a magányos farkasok búvóhelye. Olyan igazi regeneráló rehabilitációs

szanatórium jellegű.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A különös idegenek egy éjszaka úgy tűnnek el mintha sose lettek volna Aligán. Később tudom meg, hogy Carlosék bandája – akkor még ez nekem vajmi keveset mond – pihentek a Balaton partján. Mielőtt a Kenesei kiképzőtáborba mennek, hogy némi gyakorlatot szerezzenek fegyverforgatásból. Még később már azt is tudom, hogy az NDK titkosszolgálata a KG B-vel együttesen pátyolgatták a kegyetlenségükről elhíresült terroristacsoportot. Én meg ezeknek a farmerét, s színes nadrágon kívül kilógó ingüket irigylem ott napokig.

 

• Erik Honecker

• A német államelnök sosem volt Kádár János kedvence. Az öreg ki nem állta a keleti tömb stréber vezetőit. A román Casuseskot és a bolgár Zsivkovot. Egyszerűen lenézte őket. Valaki mesélte, hogy ezeken a moszkvai vagy varsói csúcsokon valóságos pánikba estek a protokollosok. Képzeljék el azt a csoportképet, amelyen mindenki Brezsnyev elvtárs körül tömörülne, de egymást mindenáron kerülnék. S még nem ismerős az a megoldás, amit most az unióban alkalmaznak, hogy előre kijelölt számokra kell állniuk az államfőknek. A szocialista béketáborban még a SZOT üdülőkben a csoportképeknél bejáratott módon helyezgették, rendezgették az elvtársakat.

• Egyszer mégis Aligára vetődött Erich Honecker, amikor éppen nem a legjobb passzban lehetett. Horváth Jenő meséli – hogy a tanácskozás szünetében kicsapódik az ajtó és Erik kissé feldúltan kirohan az étteremből. Egyedül. A part felé tart. Minden biztonsági kíséret nélkül. Jenő, aki ilyenkor 24 órás szolgálatban, csendben egy-egy fej rezdüléssel, szemmel vezényel a nyaralóban, a német államelnök után siet. Nem zavar a fehér sportcipőjében, hangtalanul trappol, lépked utána. Jól beszél, németül Utoléri, megkérdezi, segíthet e valamiben.

• Erik mintha örülne, hogy végre már hiányzik valakinek. A nagy emberek is tudnak kicsinyesek, lenni. Nem köszöni. Szabadkozik, hogy egy kicsit levegőre vágyik. Majd hosszasan beszélgetnek. Hogy miről? Nos, Horváth Jenő ma már nem emlékszik. Azt viszont elárulja, hogy Castrótól kezdve minden vendége meghívta őt már vendégségbe. Még a francia kommunista párt elnöke is. Ezeket az akkori szokás szerint szolgálati útón kellett jelentenie.

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

•  

A vége csaknem mindig az volt, hogy Horváth elvtárs maga itt nélkülözhetetlen. Köszönje meg a meghívást, majd mondja, hogy ha ideje engedi, természetesen kiutazik.

• Magyarra fordítva, Jenő kedves maga sokat tud. Nem örülnénk, ha kint maradna. A bizalom az él. Tartós, de mi óvatosak vagyunk. Vigyázunk magára.

• Perszer időnként nagyvonalúan kárpótolják ezekért az elmaradt utazáskért. Egyszer csak egy telefont kap, hogy azonnal csomagoljon s egy delegációval Kazahsztánba utazik egy hétre. Állítólag ebbe a csapatba maga Kádár János válogatta be. Élt a lehetőséggel, s mint a küldöttség legfeleslegesebb tagja kiélvezte az ilyen protokollt kirándulás minden előnyét.

• Jenő Jánossal (alcím)

• János és Jenő – mondom így jól kijöttek. Miért is ne Horváth Jenő modora viselkedése igazi udvarmesteri. Vagy mesterien udvarias. Így aztán amikor egy délután gondolt egyet az öreg, négyesben kirándultak Balatonfüredre. Ő elől a sofőrrel Mariska néni meg Kádár hátul a Mercedesben kivárták a sorukat a Szántódi komp előtt. Eszükbe se jutott, hogy előre tolakodjanak. Sétáltak a szívkórház környékén majd egy halászcsárdában kötöttek ki. Emlékezete szerint mindenütt megnézték őket, a vendéglőben is összebúgtak előttük, mögöttük. Ám nehezen akartak hinni a szemüknek. Kádár végül este úgy búcsúzott tőle – János olyan jó volt egy kicsit kiszabadulni. Hogy még miről esett szó köztük azt nem tudja, nyolcvanon felül már gondjai vannak a memóriájával. A képek viszont beszédesek. Jenő Brezsnyevvel ismert űrhasojosokkal és államelnökökkel pózol a fotókon.

• Egy biztos, nem kért semmit az öregtől. Most is abban a kis üllői út melletti lakásában éldegél, amiben hajdanán.

• Biciklit loptam (alcím)

• Kezdek megvilágosodni. Úgy érzem pincérnek születtem. Némi szocialista összekötetés révén a következő nyáron – pontosan 1968 –ban már a szántódig révcsárda ódon falai között szolgálom a szocializmus építését. Jobban megéri. Itt egy profi kolléga minimum egy Trabant árával gazdagodik egy szezonban. Ráadásul ez a nyár az utóbbi évtizedek legjobbja. Szinte vibrál a levegő, bolond az, aki nem érzékeli valami lesz, valami történik majd.

•  

•  

•  

•  

•  

•  

• Az az igazi Zimmer freises korszak csúcsa. Amikor a keletnémet testvéreink itt jönnek össze a nyugati rokonokkal. Mindennapos téma, hogy útlevelet cserélnek majd az ndk-s, urak hölgyek átülnek a Trabantból a Mercedesbe és irány az NSZK. Míg a jólelkű rokonság jelentkezik a német követségen, hogy az ellopott vagy az elvesztett passport helyett egy új idegleinest kérjen. Ez egy virágzó üzletág. Ehhez mi, egy egész ország asszisztált. Lelkesen. Igaz megkértük az árát, de kellemesen legyezgette az időnként háborgó lelkiismeretünket is. Közben óvatosak is voltunk, hiszen rengeteg NDK-s ügynök kevert kavart a kempingekben. Könnyen felismertük kiismertük, mert mindannyian fehér szolgálati Wartburggal jöttek és pontosan hárman voltak. Középkorúak. Gondolom három nem a szerencsszámuk volt. Inkább azért határozták meg így a bevetési csoportokat, hogy jobban őrizzék egymást. Kettő bármikor összejátszhat, összemelegedhet. Három személy esetébent már kisebb a rizikó. Két hely meg kellett a kocsiban a kiszemeltek visszahurcolására. Tudom biztos forrásból a magyar hatóságokkal nem keresték a kapcsolatot. Sőt ellenségesen is viszonyultak egymáshoz. Mi valahogy nemcsak a keményebb márka reményében, de szolidárisak voltunk a nyugati németekhez.

• Ha most visszaemlékszünk Horváth Jenő Eric honekerrel kapcsolatos élményére már is képben vagyunk. Találgathatunk, vajon Eric testvérünk min is pöccenhetett be ott Aligán, min kaphatta fel a vizet? Lehet, hogy a magyar elvtársaknak felrótta, hogy szemet hunyunk az NSZK-s és az NDK polgárok nyári pinkikein. S ugye nem vagyunk hajlandók adminisztratív eszközökkel megakadályozni a német, német polgári találkozókat. Fejünkre olvashatta, hogy rontjuk az üzletét. Ő ugyanis kellő mennyiségű nyugatnémet márkáért családi biznisze keretében árusította ki a keletnémeteket. Ugyanezt mi gebinben tettük jó szívvel és valami benső igazságérzetünk tudatában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• 1968 a prágai tavasz esztendeje. Nemcsak a németek, hanem a Csehszlovákok is elözönlötték a Balaton. Egymást érték a Skoda Oktáviák és északi szomszédaink érezhetően élvezték a szabadságukat. Augusztus 20-ig, amíg le nem rohantuk őket a testvéri segítségnyújtás jegyében. Nos, akkoriban nyáron én már Szántódon keverem a badacsonyi szürkebarátot az olasz rizlinggel. Szabad délutánonként pedig átrucannok Aligára tiszta ingért, fehérneműért. Ahhoz hogy két óra alatt megjárjam, az alig 30 kilométeres távot oda-vissza két órára van szükségem. Ebből jó, ha 10-15 percet aludhatok a vonaton. S nehogy elszunyókáljak a MÁV szerény hajlékában egy nagy csörgő órával a zsebemben durmolok. Micsoda sikerem van, amikor a zsebemben vagy a táskámban Balatonvilágos előtt éktelenül csörögni kezd a vekker

• Na, egy ilyen alkalmi turnémon kifutok az időből Aligán. S meggondolatlanul úgy, mint akkoriban, mint amikor még ott szolgáltam felpattanok az első kerékpárra, ami az étterem előtt volt kitámasztva. Gondoltam ezzel hamarabb jutok ki az állomásra. A kapuig eszeveszetten tekerek, ám ott fegyveres örök szó nélkül karon ragadnak és elcipelnek a kormányőrségi laktanyába. Kétszintes egyszerű épület, a balatonvilágosi kapu közelében. Külsőre, mint a többi üdülőn, semmi megkülönböztető jelzés nincs rajta. Csak az ott dolgozok, tudják, hogy ez az agytröszt székhelye. Innen vezénylik az őrséget, itt van a hatalom. Itt döntenek, ki dolgozhat itt, ki az, aki jó elvtárs, kiben megbízhatunk meg, s ki melyik zónán belül mozoghat. Idáig sose voltam még ezen a bázison.

• Az őrök kedvesen karonfogva kísérnek be. Szótlanul. Az incidensnek gyorsan híre megy. Bácsikáméknak fogalmuk sincs mibe keveredtem. Izgulnak, hiszen ők tudják, hogy a csárdában mindig van a zsebemben néhány dollár és márka. Csencselek Marlboróval, nylon inggel minden egyébbel, mint a többi csálinger.

• A kormányőrparancsnok a bicikli tulajdonosa meghallgat, megszán majd jót nevet rajtam. Van szíve, nem turkál a zsebemben, parancsot ad, hogy ha nem érjük, el a vonatot az ő kocsijával vigyenek Szántodra. Előtt viszont lekartonoznak. Ez azt jelenti, ha még egyszer eltűnne egy kerékpár, akár rajtam is kereshetik. Megnyugszom, lám a bácsikámnak még élő, s jók a kapcsolatai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyben eldöntöm magam is kormányőr leszek. Később még több hasonló terven dolgozok. Utólag mondhatom volt, már ami bejött, volt, amelyik nem. Nem mindegyik.

 

• Profitálok(alcím)

• Az évek múlnak, szaladnak. Firkászként kezdek, majd leragadok ennél a favágó munkánál. Ahhoz hogy tekerjek nem elég a szakmai igyekezet. kell a foxi maxi egyetem, főiskola. Marxista dialektika szoci és kap. gazdaságtan. Munkásmozgalom történet. Megvallom, a szocialista gazdaságtan nem az erősségem át csúszom a vizsgán, de a kapitalista valahogyan logikusabb, testhezállóbb. Csak ötöseim vannak belőle. Majd következik a politikai főiskola. Ne szégyelljük, nemcsak piros pontokat kell gyűjteni. Ezek az oklevelek forintosíthatók.

• Nos, hamar rájövök, hogy érdemes tanulni csak hát van itt egy rövidebb elérési út, is mint az egyenes.

• Vizsgáztató – húzzon az elvtárs egy tételt

• Bambára váltok, szemem előtt összefolynak a betűk. Már a kérdést se értem.

• Nézem az oktatót, mígnem rám néz csak nincs rosszul az elvtárs.

• Áh, a fenét, köszönöm jól vagyok, csak kérdezni szeretnék valamit.

• Fiatalember, itt én kérdezek, ám ha nagyon fontos helyet cserélhetünk. Még most kekec. Jól jön ez még gondolom.

• Olyan ismerős az elvtárs, Bocsánat, de már láttam Önt Aligán az egyes vagy a kettes pavilonnál. A kedves családjával. Jól emlékszem ott tetszett nyaralni.

• – Igen. Maga meg honnan tudja?

• Tetszik tudni a bácsikám az üdülővezető, s minden nyáron ott dolgoztam. S elég jó az arcmemóriám. A filozófiához viszont hülye vagyok folytattam volna, de azért ezt mégse.

• Innentől kölcsönös az élménybeszámoló.

• Szánkban érezzük az arácsi fröccsöt, a hangosbemondót is halljuk – x elvtársat várják pavilonsornál. Végigesszük Kurucz elvtárs, olimpiai séf összes fogását.

• Én megelégszem egy négyessel. Felírom a nevét a tanár elvtársnak, hogy ha legközelebb nyaralni megy tóra néző legyen a szobája.

• Ezt a trükköt négy évig játszom. Szakdolgozat nem készül. Ezt csak azért mondom, ha valaki visszakérné. Sajnálom, de nem sikerült plagizálnom. Pedig így akár kisdoktorim is lehetne.

• Vége-