Környezetbarát fűtés Miskolcon

A geotermikus energia felhasználásának  fontosságáról, a megújuló energiaforrások arányának növeléséről beszélt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaj határában kedden, ahol átadták a Pannergy Nyrt. 7 és fél milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát. (archív fotó)

 

A szaktárca vezetője úgy fogalmazott, hogy a geotermikus energia költséghatékony, megbízható, fenntartható és környezetbarát, felhasználása révén jelentősen csökken a szén-dioxid-kibocsátás.
A Nemzeti Energiastratégia egyik fő célja, hogy a jelenlegi 8-9 százalékról 2030-ig 20 százalékra bővüljön az elsődleges energia felhasználása – tette hozzá. Magyarország és a térség legnagyobb, geotermikus hőt hasznosító rendszere tízezer miskolci háztartást és több mint száz intézményt lát majd el hővel.