Ha nem lennének olyan emberek , akik tudatosan keresik a komfortzónájuknak a határait, akkor az emberiség még ma is a fák tetején élve nézne félelemmel a barlangokat uraló vadállatokra vagy a lángoló fákra, amikbe a villám csapott!… Sokan vagyunk, akik aggódó figyelemmel kísérik Erőss Zsolt és Kiss Péter csúcsmászók ereszkedését a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsáról, amiről szinte minden hírportál a főoldalon számol be folyamatosan. A hírek olvasása rengeteg kérdést vet fel bennem, és azokban is, akik ebben a kritikus helyzetben is próbálnak józanul gondolkodni. Miért nem hívnak mentőhelikoptert a megmentésükre?
Először is szeretném leszögezni, hogy a józan gondolkodás szikráját sem véltem felfedezni a média oldaláról ezzel az eseménnyel kapcsolatban, akik ezzel zöld utat adtak az agyament kommentelők tömegeinek, akik egyértelműen beazonosítható két csoportra oszthatók.
– Vannak, akik annyival letudják a lelki békéjük megerősítését, hogy közös imára szólítanak fel – TESSSSÉK??? Ezt, ebben a baljós helyzetben is fejfájdítónak tartom, nem csak odaillőnek.
– Azok a surmó gyökerek, akik azon értetlenkednek, hogy „Úgy kell nekik! Miért kell odamenni? Az olyan „bölcs”, mint én, aki nem megy oda, nem is kerül bajba.”
Ezen a héten, kedden nepáli idő szerint délután fél kettőkor, az olasz Simone Moro által vezetett helikopter minden eddigi rekordot megdöntve a South Col tábortól nem messze, 7800 méteres magasságból, mentett meg egy sérült nepáli-kanadai hegymászót, aki szintén az Erőss-Kiss párossal egy időben, hétfő délután került bajba 8500 méter feletti magasságban a Mount Everesten. Most ne firtassuk, hogy ugyan ez a Simone Moro és két másik hegymászó társa idén, április 27.-én beírta magát a történelem fekete lapjára, amikor 100(!) Sherpával verekedtek össze a világ valaha volt legmagasabb, 7315 méteren megesett tömegbunyójában, ami – mindkét fél véleménye meghallgatása után – valószínűleg azért tőrt ki a véres csete-paté, mert a nyugati turisták, nem akartak fizetni a Sherpák által kifeszített biztonsági kötelekért és hevederekért egy veszélyes szakaszon, azzal érvelve, hogy azokat az Alpokban is ingyen lehet használni…
Egy átlagos helikopternek 4500-5000 méteres, míg a speciális helikoptereknek 6000-6500 méteres magasság felett a ritka levegő miatt sokat vesztenek a manőverezési képességükből. Szerencse a Himalája turista hordák általi elözönlésének, hogy éves szinten 1500(!) mentést végeznek a helyi mentőcsapatok, akik érdekeltek a helikoptereik fejlesztésében, modernizálásában és egyre magasabb és elérhetetlenebb helyeknek a meghódításában, a 4 nagy cég által generált piaci versenyben az árak ésszerű szinten tartásával párhuzamosan.
A legnagyobb nepáli helikopterüzemeltető cégnek a Fishtailairnek három AS 350B-s helikoptere is van, amit a francia Eurocopter gyárt. Ezek a különlegesen könnyített és kialakított járművek 2010 óta, 7000 méteres magasságban is biztonságosan üzemeltethetőek és speciális mentéseket is képesek végrehajtani teljes biztonságban, akár landolás nélkül is, alig néhány méterrel a hegyek felett lebegve. Ugyanilyen típusú helikopterrel a francia pilóta: Didier Delsalle, a Mount Everest 8850 méteres csúcsán landolt 2005-ben. Az abszolúte magassági rekordot is egy francia pilóta tartja. Jean Boulet 1972. június 21.-én 12.442 méteres magasságra emelkedett egy Aérospatiale Lama típusú helikopterrel.
Nem olyan régen még csak a szimplán fantázia szüleménye lehetett, arról ábrándozni, hogy a helikopterek ilyen magasságokban képesek érdemben, kiszámíthatóan és biztonságosan feladataikat ellátni, ha a szükség úgy kívánja. Ez mára megváltozott!!! Így ma már nem kell az alpinistáknak abban hinni, hogyha felérnek a csúcsra, csak magukra számíthatnak, ha vissza is akarnak térni.
Amióta 2006-ban véget ért Nepálban a polgárháború, azóta a magántulajdonban lévő légimentő vállalkozások száma meredeken emelkedik a Himalájához látogató 100,000 túrázóval párhuzamosan. Több látogató, több szolgáltatót vonz, ami a minőség emelkedésével együtt jótékony hatással van az árak alacsonyan tartására. Viszont a több turista, több bajt is okoz, aminek a nyertesei a biztosító társaságok. Egy ilyen útnál a biztosítás így is eltörpül az egész költségvetés mellett. Ebben a szezonban emelte az 68,03 angol fontról 84.56-ra a BMC a 17 napos nepáli túrázóknak szánt csomagját, ami még így sem éri el a 30,000 forintot. Természetesen Erőss Zsolt és Kiss Péterhez hasonló hegymászók nem sokra mehetnek ezzel a biztosítási csomaggal. Nekik ott van a 6500 méter magasság feletti, különleges helyszínekre köthető csomag, amire előbb kértem árajánlatot a jövő évre 2 hónapos időszakra. Ez az ár 813.67 font, ami mai árfolyamon 276,647 forint. De mi van akkor, ha nincs biztosítás? Akkor hogyan zajlik és mennyibe kerül a mentés? Nekem tízmilliós számla jelent meg a szemem előtt először, de tényleg ilyen sokba kerülne ez?
1. A legfontosabb tény, amit le kell szögezni, hogy a Himaláján remek a térerő a mobiltelefonoknak és még jobb a vétel a rádióknak. Tehát a kommunikáció, egyszerűen, olcsón és megbízhatóan fenntartható.
2. A Sherpák minimális napibére jelenleg egy napra 2000 nepáli Rúpia, ami 5000 forint. Ezen felül illik adni borravalót is.
3. Mennyibe kerül egy helikopteres mentés? Mindenkinek súlyos milliók jutnak egyből az eszébe, ugye? Pedig messze nem ekkora tétel. Általában 1000 és 3000 dollár között van egy oda-vissza út.
Az Erőss-Kiss csapat mentése tehát a biztosítástól függetlenül alig másfél millió forint körüli összegbe került volna, ha időben megtörténtek volna a szükséges lépések. Megpróbálom rekonstruálni a szükséges lépéseket, ami az éves szinten 1500 mentés mellett ésszerűen, biztosan és legfőképp BIZTONSÁGOSAN kivitelezhetőek, csak úgy, ahogy a fentebb írt 7800 méteres mentés:
Hétfő délután kiderült, hogy az időkeretet messze túllépte a csúcsot meghódító csapat, hisz csak 24 órányi kimerítő mászás után, este értek fel a csúcsra a csapat tagjai. Akiknek a problémái itt már egyértelműen veszélyforrást teremtettek, hisz az ereszkedés is hátravan. Ekkor fel kellett volna hívni – mondjuk a másnap csúcsot döntő Simone Moro helikopteres cégét, ahol a képzeletbeli beszélgetés valahogy így történhetett volna meg:
„Ciao Simone! Holnap kora reggelre kellene 5 friss és kipihent Sherpa a III. táborhoz 6900 méterre. Majd másnap hajnalra ugyan innen két alpinistát kellene Katmanduba repíteni. Mennyibe kerülne ez?”
„A Sherpákat 2500 dolcsiért viszem fel, az alpinistákat meg 3500-ért a legjobb kórházba. Ha nem kell őket kórházba vinni, akkor 1500-t kérek a gép foglalásáért”
„5000-ért megoldható?”
„Igen”
„A Sherpáknak mondd meg, hogy a 2000 helyett 3000 kapnak + jatt”
„Megmondom”
Kedden kora hajnalban (48 órával ezelőtt) 5 kipihent, friss, tele erővel rendelkező Sherpa megérkezik a III. táborba, az egyik ott marad és felépít egy olyan sátrat, ahol biztonságban és emberhez méltóan átvészelheti mindenki a következő éjjelt, a kommunikációs rendszert üzemben tartja. Szükség esetén esetleg kisebb orvosi ellátásban is részesülnek a csapat tagjait. A 4 Sherpa meg neki indul a hegynek, hogy az ekkor még mozgásban lévő magyarokkal találkozzon. Miután azok tudják, hogy jönnek értük, nem kockáztatnak és a pontos koordinátáik megadása után, egy ideiglenes túlélő tábort építenek maguknak minden erejüket elhasználva, hogy ott bevárják az utánuk küldött Sherpákat. A 4 Sherpa késő délután rájuk talál és elkezdik egyből a közös ereszkedést, amit csak hajnalban szakítanak meg egy alig 3 órás pihenő erejéig. Kora délelőtt érnek vissza a III. táborban, ahol kiderül, hogy szerencsére a legnagyobb baj, hogy Erőss Zsolt művégtagjából kiesett egy csavar. Mindenki boldog, kivéve az interneten élősködő trollok tömegeit, akik ezen ésszerű lépéseknek hála más fórumokon kénytelenek kiélni frusztrációjukat.
Amióta ezt a közel hatezres csúcsot Peruban ennyivel (a saját fényképemen láthatóan alig pár száz méternyire) a vége előtt kellett feladnom és visszafordulnom, egészen másképp tekintek a hegymászókra, hisz addig a pillanatig nem tudtam érdemben értelmezni, hogy lehet alig 2-300 méterrel a csúcs előtt visszafordulni – hát így!
Más előző mászások alkalmával is kiderült már, hogy a biztosításon is sokszor spórolnak a szervezők, ami „filléres” tétel a többi költséghez képest, de ha esetleg beüt a baj, akkor sem olyan eget rengető a mentés költsége. Szeretnék választ kapni arra, hogy miért nem hívtak mentőhelikoptert segítségűl?
Úgy érzem, hogy a lehetőségek bár adottak voltak, mégsem éltek vele a résztvevők, egyszerűen azért mert nem akartak költeni arra ami szükséges. Remélem, és tiszta szívből szurkolok az Erőss-Kiss párosnak, hogy minden észérv ellenére ne torkolljon tragédiába ez a kalandjuk, csak azért mert a biztonságukon akartak spórolni nevetséges összeget a szervezők.
Kedves Olvasó! Neked mi a véleményed erről?