Rejtélyes módon nyoma veszett egy 26 éves, martin-kertvárosi lánynak, Molnár Tündének

Az ügyet a rendőrség is vizsgálja, az édesapa, Molnár Raimund tájékoztatása szerint szombaton délelőtt voltak kint a családnál.

 

Molnár Raimund a minap.hu-nak elmondta, a helyi templomnál lévő kisbolt előtt tette ki tegnap a lányát, aki bement vásárolni. A boltban még látták Tündét, onnantól kezdve viszont nyoma veszett, nem ment haza, lakásuk mindössze 200 méterre lehet a bolttól. Mobiltelefonján számtalanszor próbálták hívni, de nem vette fel, azóta a készülék már le is merült. Édesapja elmondása szerint lányát érték mostanában kudarcok az álláskeresés területén, de egyáltalán nem jellemző rá, hogy szó nélkül eltűjön otthonról, soha nem csinált még ilyet.

Molnár Tünde személyleírása : 168 cm magas, kb. 55 kg, barna, váll alattig érő haj, barna szemek. Nyaka alatt egy kb. 15 cm-es gyógyult műtéti seb látható. Ruházata: fekete nadrág, fekete póló, fekete sportcipő, sötétkék farmer dzseki. Kérik, hogy aki tud róla valamit, azonnal hívja az édesapját, Molnár Raimundot a következő számon: 20/912-2810.