Emil KaloKisebbség érzet,igazság  érzet.
Ezektől életem során szabadulni nem tudtam.Magyarázatát adni nem tudom.Talán középiskolában kezdődött.Csokvaományból a Földesbe kerűltem,melegitőben,
fatáskával.Ez utóbit még apám csinálta valamikor hatodik osztályos koromban.Hasznos és sokfunkciós volt.Eredeti célján tul,lehetett ülésre,verekedésre,stb. használni.Csúnyán tájszólással beszéltem és beszélek még ma is.Félszeg voltam,torna órán esetlen.A kollégiumnak két hálószobája volt,egyik 30 a másik 60 személyes.A Deák térről a Palóczyba jártunk reggelizni.Minden reggel cikória kávé és zsiros kenyér.Két napig nem reggeliztem,harmadik nap,már repetáztam.A szökés gondolatával is foglalkoztam,de végűl kitűnően érettségiztem.A miskolci”vagányok”korán barátaim lettek.Mai napig összejárunk.Egyetemen,orvosi pályámon ez a kisebbség érzet végigkisért.Vizsgákon izgultam,de ha úgy éreztem igazam van, a vizsgáztatóval is vitába szálltam.Belgyógyászat szakvizsgán D.Professzor
Úrnak azt találtam mondani,hogy rosszúl tetszik tudni,mert igy és igy van, ahogy én lerajzoltam.Petrányi,a vizsgabizottság elnöke, rajzomra nézve,mondotta menjünk tovább.Jelest kaptam.Legemlékezetesebb kórházi szereplésemkor,úgy szólaltam fel,hogy szót sem kértem,csak felugrottam.Mindezt az váltotta ki,hogy D.elvtárs a kórház első igazgatóinak egyike,országgyülési képviselő.az eü-i pb.titkára azt mondotta,hogy az eü-i dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsűlése a legmagassabb fokú.Izgalmamban azt mondottam,hogy azt még elfogadom,hogy egy orvos nem kap szakmunkás fizetést,de hogy egy szakorvos sem,azt már nem.Én nem tudtam,hogy D.elvtárs zárszavat mondott és azután már nem szabad volt szólni.Retorzióra nem emlékszem,ha csak az nem,hogy nem kaptunk lakást.Ezért kalákában épitkeztünk.
Tudományos rendezvényeken soha nem tudtam elegánsan hozzászólni.Amikor nem birtam,kiméletlen formában,gyorsan hadarva,lényegretörően kérdeztem vagy bebizonyitottam,hogy ez nem igaz.Érthető módon amikor szólásra emelkedtem már tudták,hogy Emil lényeges dolgot fog mondani.Gátlásomat fokozta,hogy soha semmiféle „hátszelem”nem volt,és ami leglényegesebb angolul csak olvasni tudtam,beszélni meg gyakorlatilag nem.Frusztráltságomat csak fokozta,hogy Földváry nyugdíjbamenetele után,a három pályázó közül a belgyógyászati és a kardiológiai szakmai kollégiumnál is elsőként rangsoroltak,de a harmadik helyezett nyert kinevezést.Akkor ez későbbi pályámat is meghatározta.A nagy energiákat felemésztő az országban egyedülálló,fénylyukkártyás módszerrel feldolgozott infaktusos beteganyag kandidátusi értekezéséről lemondottam.Amikor az osztály első számú vezetője lettem az invaziv kardiológia megválósításáért,és az osztály regionális szintre emeléséért oroszlánként küzdöttem,megbizható nemzetközileg jegyzett gyógyszervizsgáló központ lettünk.Én meg maradtam az aki voltam.Barátaim,rokonaim,családom jóindúlatű figyelmeztetésének ellenére mindig elmondtam a valós vagy vélt igazamat.