Idén nyáron sem  marad híres hollywoodi színész nélkül Budapest. Hercules: The Thracian Wars című görög mitológián alapuló akciófilmet Magyarországon fogják forgatni, és a főszerepet alakító Dwayne Johnson már meg is érkezett fővárosunkba. Johnson pankrátorként kezdte a pályafutását, és a ringben The Rock (A Szikla) néven szerzett magának hírnevet. Sportolói karrierje mellett egyre többször tűnt fel filmekben. Első komoly alakítása A Skorpiókirály címszerepe volt, azóta láthattuk többek között Az Amazonas kincsé-ben, a Zsenikém – Az ügynök haláli-ban, illetve a Halálos iramban-sorozat utolsó két részében is. Johnson közel kilencmillió követővel rendelkező Facebook-oldalára posztolt fotókollázs alapján már azt is tudni lehet, hogy a Márvány utcai Flex Gymbe jár gyúrni, és a hotelszobájának az ablaka a Lánchídra néz.

A filmet Brett Ratner (Csúcsformában-filmek, X-Men – Az ellenállás vége) rendezi a Hercules: The Thracian Wars című képregény alapján. Dwayne Johnsonnak régi álma valósul meg azzal, hogy eljátszhatja a görög félistent: „A Hercules egy olyan projekt, amelyet már egy évtizede próbálok megvalósítani. Amikor először megérkeztem Hollywoodba, az volt az első gondolatom, hogy vajon ki csinál filmet Herculesről? Az én mozis hőseim Arnold Schwarzenegger, mint Conan, Harrison Ford, mint Indiana Jones, és Hercules. Igazából Hercules a világ első szuperhőse.”

Johnson olyan neves színészekkel fog együtt játszani, mint John Hurt, Ian McShane, Joseph Fiennes, vagy Rufus Sewell. Szép nyár lesz ez az autogramvadászok számára. Aki abban reménykedik, hogy egy pesti kocsmában összefuthat majd a nagyban sztorizgató McShane-nel (Deadwood) – nekünk legalábbis ez a kép ugrott be róla először -, annak csalódást kell okoznunk. A hajdanán komoly alkoholproblémákkal küzdő színész már 18 éve nem nyúlt a pohárhoz. A Cink cikkéből tudjuk, hogy Rufus Sewell (Dark City) több hete Magyarországon tartózkodik, és feltételezhetően egy pesti kávézó előtt már fénykép is készült róla. Ő láthatóan szívesen haverkodik a rajongókkal.

www.origo.hu