Hadd áruljak el egy titkot. Az Index szerkesztőségében kevés dolognak szoktunk annál jobban örülni, mint ha összeomlik a baloldal mocskos vádaskodása. Utoljára Zuckerberg Facebook-alapító távozását kísérte olyan felszabadult üdvrivalgás, mint most, amikor kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata megállapította, a trafik-ügyben nem történt hivatali visszaélés vagy más hasonló súlyos bűncselekmény.

 

És ha ennyi sem lenne elég, Zsigó Róbert fideszes szóvivő lényegre törő közleménye egyenesen bearanyozta napunkat. Zsigó szerint bebizonyosodott, hogy „mindazok a súlyos vádak, amelyeket a baloldal megfogalmazott trafik-ügyben, teljesen alaptalanok.” Igaz, a baloldalon kívül a vádakat szajkózta az ország nem fideszes és nem győztes része is, róluk azonban most ne essék szó ezen a szép napon, amikor a Fidesz hatalmas lépést tett annak érdekében, hogy a gyanúját is elhessegesse annak, hogy a párt a saját holdudvarának osztott le egy hatalmas üzletet.

Hogy a Fidesz közleményének komolyságához kétség se férjen, arról Zsigó gondoskodott, aki arról, hogy az ügyészség csak egy ügyben tartotta érdemesnek a további nyomozást, kijelentette, a „személyes adattal való esetleges visszaélés esetében a Fidesz várja a vizsgálat eredményét, mert az ilyen típusú visszaélést elfogadhatatlannak tartjuk, ahogy azt már eddig többször is kinyilvánítottuk, például a Bajnai Gordon által az interneten folytatott törvénytelen adatgyűjtés vagy a szocialistáknak – a mai napig tartó – törvénytelen aláírásgyűjtése kapcsán is.”

Ha a Fidesz ennyire kérlelhetetlen a bűncselekményekkel, akkor ez az ország menthetetlenül rohan a sikeresség felé. Éppen úgy, mint a fideszes trafikosok.