Nyilatkozat a Klinghammer -nyilatkozatról
Történelem szakos egyetemi oktatóként, illetve a Miskolci Egyetem polgáraként egyaránt elfogadhatatlannak tartom Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár napokban megfogalmazott kijelentéseit: „A természettudományos és műszaki képzés kapcsán mindig arra kell gondolni, hogy minden ország boldogulását a termelés, az értékteremtés adja. Azokat a szakokat támogatni és preferálni kell, amelyek valamilyen módon értéktermelők. A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak.”
„Nem kell olyan egyetem, ahol a műszaki tárgyak mellett oktatnak zenét is, és színjátszást. Azt csinálja egy másik.”
Elképesztő, hogy a kormány felsőoktatásért felelős államtitkára (az ELTE volt rektora, akadémikus, a térképészet tudományának professzora) ilyen primitív módon csoportosítsa a tudományágakat. Ilyen szintű megközelítések eddig csak néhány elfogult nagyvállalkozó részéről fogalmazódtak meg, az egyetemek világát jól ismerő tudóstól azonban elfogadhatatlanok. (Rektorként például nem hangoztatta, hogy az ország évek óta legjobb, irányítása alá tartozott kara – az ELTE BTK – nem értékteremtő, hanem csak gyönyörködtet.)
Elfogadhatatlan, hogy a kormány értékteremtő és nem értékteremtő címkét ragasszon bármely tudományágra. (Nem egyszerűen ügyetlen megfogalmazásról volt szó, azt hiszem.) Elfogadhatatlan, hogy a kormány csak azt tekintse értékesnek, amelyből azonnal közvetlen anyagi haszna származik, vagy legalábbis azt hiszi róla. Az csak a kisebb probléma, hogy ez számos természettudományos képzésre sem igaz, a valódi gondot a reál szférán kívüli tudományok megvető kategorizálása jelenti. Sajnálatos, hogy 2013-ban egy kormányzati programhirdetéssel szemben evidenciákat kell leszögezni: A humán- és társadalomtudományok értéket képviselnek és állítanak elő a saját diszciplináris sajátosságaiknak megfelelően. Értéket teremt a jog- és a közgazdaságtudomány, a pedagógia, a sporttudomány stb. is, mint ahogy értelemszerűen értéket teremtenek a műszaki és a természettudományok is. Más-más értékeket. De a maguk természetének megfelelően ezek a tudományok mind-mind értékessé teszik illetve értékteremtésre készítik fel az emberi, a társadalmi, a nemzeti közösséget. Ha bármely tudományágat, képzési területet alacsonyabb rendűnek tekintünk a többinél, az ráadásul gyengíti az államtitkár által „értékesnek” minősítetteket, a tudományosság egészét is.
Az államtitkár úr továbbá kimondatlanul elvitatta a humán tudományok tudományos jellegét. Talán nem tudja, hogy egy irodalomtörténész, egy klasszika-filológus vagy egy szociológus tevékenysége nem olyan, mint egy színművészé? Az irodalom-, a történelem vagy a politikatudomány művelése tudományos tevékenység, amely szakmai felkészültséget igényel, kialakult módszertana van, kutatómunkán alapul, a művelői szakfolyóiratokban publikálnak, és tudományos konferenciákon szerepelnek. Tevékenységük nem olyan, mint egy színházi vagy cirkuszi előadás, hanem olyan, mint egy mérnök vagy egy matematikus munkája – természetesen számukra mást jelent például a tudományos kutatás, de attól az még tudományos kutatás. (Attól, hogy az úszók úsznak, a futók pedig futnak, még mindkettő sport.) Az, hogy egy irodalomtörténész régi versek fölé görnyed, önmagában még nem a „gyönyörködtetést” szolgálja, legfeljebb annyiban, mint amennyiben egy mérnök gépalkatrész-tervezése vagy anyaggal való kísérletezése annak tekinthető.
Elfogadhatatlan, hogy a kormány fel akarja számolni a különböző diszciplínákat egyaránt oktató, különböző tudományágakat reprezentáló, sokszínű egyetemeket vagy legalábbis az egyetemek sokszínűségét. Elképesztő, hogy – ezek szerint – nincsenek tisztában az „univerzitás” fogalmával, annak jellegével. Egy műszaki profillal rendelkező egyetemen miért ne folyhatna társadalomtudományi vagy akár művészeti képzés? Ettől válik egy univerzitás azzá, ami mindenütt a világon, ráadásul így alkalmasak egy nagyobb régió komplex felsőoktatási igényeinek kielégítésére. (Korábban Klinghammer azt nyilatkozta, hogy a kormány nem akar egyetemeket, karokat bezárni, most pedig úgy kezdi a mondatát, hogy „nem kell olyan egyetem”… Ez önmagáért beszél.) A kormányzatnak három év után sincs világos felsőoktatási koncepciója, csak egy dologban, az ágazatból való brutális és értelmetlen pénzkivonás tekintetében következetes, ami szintén elfogadhatatlan.
Az államtitkári célzást nem lehet nem vonatkoztatni a Miskolci Egyetemre, hiszen itt a műszaki karok mellett zeneművészeti intézet is képez hallgatókat. Hadd szögezzünk le még egy evidenciát, úgy látszik, a kormánypárt jelenlegi döntéshozói erről nem tudnak, vagy nem akarnak tudomást venni: Miskolc városának, az északkelet-magyarországi régiónak egy többkarú tudományegyetemre, sokszínű felsőoktatási intézményre van szüksége. (Az ésszerű racionalizálásra mindig szükség volt és most is szükség van, ésszerűtlen rombolásra azonban nem volt és most sincs.) Miskolcnak felsőoktatásból sokkal többre van szüksége, mint egy másodrangú műszaki főiskola – és annál többre is méltó. Akkor is, ha a jelenlegi kormány ezt nem így gondolja.