– Péterem, kicsit aggaszt engem ez a csehországi történet.
– Miért, mi történt?
– Péter, örülök hogy Magyarországra figyelsz, de azért néha érdemes továbblapozni az újságban. Óriási botrány van Csehországban, a korrupcióellenes rendőrség politikusokat, vállalkozókat, kormánytisztviselőket vett őrizetbe.
– Értem. Kiadunk egy közleményt, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.
– Lassan a testtel, Péterem, lassan. Nem erre gondolok.
– Akkor mit tehetek?
– Figyelj rám. Ezt az akciót hónapok óta szervezik. Csak hogy értsd: ez olyan, mintha nálunk egyik pillanatról a másikra letartóztatnák a Tónit, a Janit, a Sanyit, meg a katonai hírszerzés vezetőjét, az ő neve most hirtelen nem jut eszembe, és házkutatást tartanának egy nagyon ismert kormányközeli üzletembernél. És most mindenki a kormányfő lemondására vár.
– Hűha. Értem.
– Nem, még mindig nem érted. Az akciót az olmützi ügyészség felügyelte, mert nem bíztak a prágaiakban.
– Hát arról az egyről biztosíthatlak, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.
– Na, kezdjük érteni egymást. Jól figyelj rám, Péter. A Sanyival már beszéltem, de biztos akarok lenni benne, hogy más irányból sem ér meglepetés. Egészen biztos akarok lenne benne, érted? Egészen.
– Értem. Teljes felelősséggel és bizonyossággal állíthatom, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Ez egyszerűen kizárt. Nem tudom, mi van a cseheknél, de hidd el, mi nem így működünk. Te lennél az első, akinek szólnék, ha bármi felmerülne.