Magyarország egy hülye diák kettes  érettségivel.

Előre bocsátom, hogy nem vagyok sem idegenszívű, sem multibuzi, nem shortoltam a forintot és nem is fogom, nem fogadtam a haverokkal az államcsődre és nem tölt el boldogsággal, ha Brüsszel, IMF vagy bárki kibaszkurál a kormánnyal. Ha nem lenne undorodásig elcsépelt, azt mondanám, szeretem ezt az országot, kiindulásként azért, mert az enyém. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy minden, ami pirosfehérzöld szalaggal van átkötve, az önmagától érték, attól hanyatt kell vágnom magam, vagy véresre kell verdesnem a tenyerem, ha Ovi szerintfaszántosan mennek a dolgok és száguld a gazdaság. Meg kettesből ötösbe kapcsolt.

Hálátlan dolog a kritika, hiszen azonnal a pofánkba vágják a GDP-t, ami száguld, az inflációt, ami Mátyás alatt se volt ilyen alacsony, a hiányt, ami meg kivezetett végre a mocskos EU mocskos karmai közül – de az árvízkárokra elkülönített alapból kurva gyorsan utaljatok nekünk is, szarháziak. És most itt az ipari termelés, ami egyszerűen fenomenális. Kár, hogy az egész valójában átverés, s még nagyobb kár, hogy aki leginkább át van verve, az Ovi.

Mint a suli legostobább diákja, aki véletlenül átment matekból az érettségin, mert a felügyelőtanár lediktálta neki az elméletet, a gyakorlatból meg összekapart tíz pontot, ezt követően magyarból kettessel jutalmazták, mert helyesírási hiba nélkül le tudta másolni a címet, történelemből pedig a hét vezért kellett felsorolnia, csak hogy húzzon már el az iskolából végre. A szín kettes bizonyítvánnyal zsebében pedig magát most az ország legokosabb és legmenőbb figurájának gondolja, mert a Petyának például össze se jött, a Fricót meg kirúgták tavaly. Bezzeg ő. Nagyjából ez a helyzet a magyar kormánnyal is: olyan adatokra támaszkodva játsszák az eszüket, amelyek önmagukban értelmezhetetlenek, s elhiszik magukról, hogy zseniálisan vezetik az országot. Nem, most nem a lenyúlásra gondolok, abban valóban zseniálisak.

Ipari termelés: 5,3 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Fú, ez meglepően jó adat. Naptárhatástól megtisztítva már csak 2,9, de ezt még mindig nem szabad lebecsülni, mégiscsak egy recesszióból kimászó vagy kimászni próbáló gazdaságról beszélünk. De hol is van a növekedés? Belső kereslet csökken, energiaipar csökkent, dohánytermék és italkereskedelem lényegében stagnált. Mi nőtt? Feldolgozóipar, ezen belül járműgyártás, ezen belül is a Dél-Alföldön. Szóval baromi jó, hogy Kecskemét és az Opel hatalmasat robbantott, de ezen kívül semmi más nem volt képes megmozdulni. Rendben, várjunk, hátha ez magával húzza a többit is, de valljuk be, kevéssé reális, hogy a kecskeméti bumm komoly hatást gyakorolna a miskolci vásárlóerőre. Vagyis a növekedés, a jó adat lokális és az általános körülményektől független. Nem annak köszönhető, hogy általánosan jobb lett a befektetői hangulat, egyszerűen beért egy sokéves projekt.

GDP: hangyányi növekedés negyedéves alapon, éves szinten azonban még mindig vaskos a mínusz. Persze lehet ennek örülni, lehet bizakodni, de erre azt mondani, hogy kettesből ötösbe váltott a gazdaság motorja? Meg hogy bezzeg a Bajnaiék idejében GDP-csökkenés volt? Infláció: leírtuk már, nagyon jó, hogy alacsony, de ez a magas bázisnak, egyszeri sokkoknak és a rezsicsökkentésnek köszönhető. Nem azért alacsony, mert kifejezetten ennek elérése céljából történtek intézkedések, szóval kár emiatt veregetni bárkinek is a vállát.

Csökkenő államadósság: mondjuk nem csökken, de legalább szinten tartott. Az, hogy az ország viszonylag olcsón finanszírozható, nem Ovinak köszönhető, hanem az általános piaci hangulatnak, az amerikai pénzpumpa okozta viszonylagos optimizmusnak, amely révén padlón vannak a kötvényhozamok. Ugyanezt ha behugyozik se lett volna képes végrehajtani három-négy évvel ezelőtt, a válság mélypontján.

Hiány: egyelőre nehezen eldönthető, mi lesz a vége. A préssel lenyomott adat elzárt és halasztott kiadások, irreális különadók és egyéb, egyszeri lépések révén állt össze. Ha ezt képes követni átfogó intézkedés, akkor megérte, de ha nem, akkor csak felesleges szívás volt az egész. Rövid ideig fenntartható a különadók és kiadásstopok alkotta tákolmány, de ez a fajta hozzáállás a szabályok kifordítása, amit lehet csinálni, csak épp nem a valódi célt szolgálja. Mint ahogyan az iskolában – visszatérve az ostoba diák példájára – sem az a cél, hogy legyen egy jegy, hanem, hogy tanuljon meg valamit a delikvens.

Összességében a jó mutatók mögött sajnos nem áll sok minden. Az a jobbik eset, ha csak fűtik a srácok a kamukazánt, hadrendbe állítva a közszolgálatinak nevezett médiát Magyar Nemzettel és Heti Válasszal kiegészítve. Ám ha nem látja a gumicsizmás árvízi regényhős, hogy ez csak egy kettes párra mondott all in, akkor nagyobb szarban vagyunk, mint eddig hittük.