Márta PankucsiA Miskolci Egyetem jövőjéért  virrasztók bizonyára beszélgetnek majd a Miskolci Egyetem előtt nyitva álló lehetséges jövőkről és megfogalmazzák azt is, hogy ők melyik lehetséges jövőt tartják a legjobbnak, melyikért hajlandóak tenni valamit. Az talán közös kiindulópont lesz, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Vagy nem? Vannak, akik úgy vélik, hogy maradhat minden így, ahogy van? Hány éve is „válságos” a helyzet? Hány éve születnek döntések arról, hogy, ha most az egyszer kisegítenek még minket, akkor isten bizony neki látunk a struktúra átalakításának, az érdemi változtatásoknak? Érdemes lenne lapozgatni régi jegyzőkönyveket, döntéseket… Mióta mondják, bizonyítják számokkal, felelős egyetemi vezetők, hogy nincs ez így jól. Szóval első kérdés: maradjon minden így, vagy változtatni kell? Ha maradjon minden a régiben, akkor jöhetnek az éjszakai színes programok, nincs miről beszélni, itt akkor tényleg virrasztani és sírni kell. Ha változtatni akarnak a virrasztók: akkor merre? Parsons nyomán tudjuk, hogy négy egyetemi modell is hatékony lehet. Csak ki kell választani. Mert, ha keverednek, abból bajok származnak. A hierarchikus egyetemet az állam tartja el, az állam dönt létéről, arról, hogy milyen szakokon hányan tanulnak és tanítanak. Fűt, világít és ad wc papírt. Meg fizetést és ösztöndíjat, annyi embernek és annyit, amennyit jónak lát. A miniszter a rektor főnöke, ő a dékánoké és így tovább, a takarító nénikkel, és a hallgatókkal bezárólag. A főnök diktál, a beosztott végrehajt. Ezért jár az anyagi gondoskodás. Ennek a hierarchikus egyetemnek az államszocialista változata volt az, amikor a főnök mindent előírt, viszont nem adott wc papírt, továbbá az évjáratok10 %-a jutott be az egyetemekre, főiskolákra. Hivatalosan elsőként a partizánunokák és az 56-os forradalom leveréséért kitüntetettek gyerekei. A másik típus a piaci egyetem. Az érték, az árusításra kerülő portéka: a hasznosítható tudás. A termék előállításának, szétosztásának, hasznosításának (a kutatásnak, oktatásnak, fejlesztésnek) az árát fizetheti az állam, vagy bárki más. A lényeg, hogy olyan képzéseket, tudást kell kínálni, amire van igény, kereslet, amiért odajönnek a hallgatók. Ehhez versenyezni kell a többi egyetemmel, szakkal. Lehet győzni és lehet veszíteni is. Az állam vállalhatja, például azt, hogy mindazoknak, akik legalább egy tudományterületen jó, jeles vagy kiváló eredményeket értek el, kifizeti az első alapszakos képzését. Aztán, akik ott is jók, azoknak a mesterszak, majd a doktori képzés költségeit. A lényeg, hogy nem az állam dönti el, hogy melyik egyetem, melyik szak működését finanszírozza, hanem oda adja a pénzt, ahová a tehetséges fiatalok mennek tanulni. A többiek is tanulhatnak, szüleik pénzén, vagy a közjóra létesült alapítványok, civilek támogatásával. Esetleg úgy, hogy közben dolgoznak és így szereznek pénzt a tanulásra. Vagy hitelt vesznek fel, hátha nem olyan rossz befektetés a tanulás, pláne, ha komolyan vesszük és nem a buli kedvéért iratkozunk be, meg, hogy múljon az idő. Ebből következően a piaci egyetemek, karok, szakok vezetőinek a legfőbb dolga a legjobb oktatók megnyerése, megbecsülése, mert a tőlük szerezhető tudásért jönnek majd a hallgatók. A harmadik típusa az egyetemeknek a demokratikus egyetem. Itt minden érdemi ügyben a választott testületek döntenek, rendelkeznek a szükséges információkkal és felelősek döntéseikért. Ennek a típusnak a lejáratása, kifigurázása az, amikor a „hagyományok” szerinti összetételűek a döntéshozó testületek, függetlenül az elvben általuk képviselt szakok, hallgatók, oktatók számától és főként akaratától. A legtragikusabban komikus az, amikor úgy „választ” magának képviselőt az „egyetemi polgár”, hogy nem is ismeri azokat, akik valamelyikére szavaz. Persze segít neki a szavazólap átnyújtója, rábök az egyik névre, melegen ajánlja, hogy azt keresztezze meg. A negyedik lehetőség az individualista egyetem, mely a tudós személyiségek, híres nagy oktatók köré szerveződik. Az ő egyéniségük az iskolateremtő, összetartó erő. Ennek paródiája, ha a nem annyira elismert tudós, nem annyira jó tanár kinevezi magát a legjobbnak, ő dönti el, hogy milyen tárgyakat és azokból mit tanít, és ezt eltűrik neki.
Nos, vannak választható utak. Lehetnek más megoldások is. Virrasztók válasszatok és mondjátok el majd, hogy Ti milyen jövőt szántok a Miskolci Egyetemnek, a Miskolci Egyetem melyik jövőjéért virrasztottatok?