ORDAS OROSZ TIRPÁKSÁGOK A TÖRÖK RIVIÉRÁN Megmondom őszintén, pár napja már nagyon viszketnek az ujjaim, hogy ezt a kis gyűjteményt jó cinikusan és gúnyosan papírra vessem, mert – bár szép vakációt töltöttünk a Török Riviérán – irtózatos indulat gyülemlett fel bennem az orosz, vagy posztszovjet turistákkal kapcsolatban, akik képesek egy szép helyen töltött, színvonalas nyaralást is tönkrevágni. Elterveztem, hogy rövid és gúnyos bevezető után elkezdek leírni egy „cselekedetlistát”, amin majd kárörvendve vigyorog az olvasó, vagy nyílnak a bicskák azok zsebében, akik átélték már, vagy éppen a jövő héten készülnek oda. De aztán meggondoltam magam, és mégis kicsit többet írok bevezető gyanánt. Megéri ugyanis.
Gondolom, hallomásból mindenki ismeri a sztereotípiát, hogy „megpakolják a tányért a legjobb cuccokkal az étteremben, aztán meg sem eszik…” de azért itt sokkal többről van szó. Sokkal szerteágazóbb viselkedéskultúra, ami miatt nyugati országokban már kifejezett utazási ajánlatok vannak „No Russian tourists – Guaranteed!” címszóval.
Különösen az döbbentett meg, amikor kisebb netes kutakodás után felfedeztem, hogy az utóbbi években neves orosz vagy volt szovjet médiumok – mint pld. A Pravda – foglalkoznak a jelenséggel, hogy miért utálják őket ennyire a külföldi turisták. Valóban, felmérésekkel, kérdőívekkel kutatják. Érdekes módon az intelligens újságírók maximálisan objektíven, a közvéleménykutatások során megkérdezett nyugati vagy közép-európai turisták iránt maximális empátiát érezve próbálják felfedni saját népeik taplóságrendszerét, mélyen sajnálkozva – de megértve a nyugati hoteligazgatókat – akik gyakran értelmiségi orosz barátaiknak nem adnak szobát síparadicsomokban, mert féltik a hotel reputációját, és nagyon rossz tapasztalatuk van az orosz vendégekkel.
Félig-meddig joggal mondhatnák egyesek, hogy „a magyar pórnép sem különb nagy tömegben, az is ugyanígy parasztkodik”, de ez így nem igaz. Nem csak a „furakszik, sok kaját vesz, sokat iszik” dolgokról van itt szó. A mélyben komolyabb jelenségek húzódnak, ezért aztán igazságtalan saját népünkre is ráhúzni mindezt, annak ellenére, hogy mi is le tudjuk járatni nagyobb tömegben kishazánkat egy külföldi, csoportos nyaralás során. Jelen esetben egy összetettebb jelenségről beszélünk, amit ha nem is egyetemi tanulmány szintjén, de főbb vonalakban azért ismertetnék, hogy mégse teljesen ismeretlenül álljunk a megnyilvánulások előtt:
Ha nagy a gazdagság és a jólét egy társadalomban, annak közösségteremtő, összekovácsoló ereje van. „Neked is van, nekem is van”. Ha a szegénység nagy, akkor annak is összekovácsoló ereje van, „Nekem sincs, neked sincs”.
De a hiánygazdaság az borzasztó…
Az embertárs ellenség lesz azonnal, mert ő viszi vagy viheti el az orrom elől az utolsó kenyeret, tejet, darab húst, Zaporozsecet, cipőt, panellakást, a körzet utolsó telefonvonalát a mostani 5 éves tervből. Mindenki ellenség lesz, megszűnik az emberek közti minimális összetartás. A széthúzás, a gyanakvás, a gyűlölet, a folyamatos keserűség lép a helyére. „Miért neki jutott? Nekem miért nincs?”
Zárójelben jegyzem meg, hogy sokan tévesen azt gondolják, hogy a már közhelyként emlegetett magyar széthúzás oka a kommunista agymosás és a jó magyar irigység, de ez nem igaz, illetve csak nagyon áttételesen igaz. Az egyetlen ok nem más, mint az, hogy mi is hiánygazdálkodásban éltünk több, mint fél évszázadon át, csak itt a kolléga és szomszéd nem a cipőt és kenyeret, hanem a Trabantot, Ladát, narancsot, banánt, téliszalámit vitte el, és évtizedeken át figyeltük, hogy másnak miből jutott, amiből nekünk nem, holott ő sem érdemelte meg jobban. Ez a hiánygazdaság, csak nálunk lájtosabban zajlott, mint a forradalmakban és háborúkban gazdaságilag, emberileg és érzelmileg totálisan ledarált Szovjetunióban közel 100 évig.
Mi is bosszantja tulajdonképpen alapjaiban a nyugati (hadd vegyem bele magunkat is) turistát?
Elsősorban az, hogy az ilyen társadalmakban, ahol a hiánygazdálkodás miatt az emberek elidegenedtek egymástól, gyakorlatilag alig lehet szocializációról beszélni. Aki volt ezekben az országokban, az tudja, hogy rádlépnek, fellőknek, nekedmennek, soha nem kérnek bocsánatot, az érzelem és felelősség semmi jele nincs az arcukon, sőt, ha az ember csúnyán néz oda, még kaphat is egy nyaklevest vagy egy visszaszólást. Ezt nem felejtik otthon a nyaralások során sem.
Na és ugye mi a hiánygazdálkodás létformája? A sorbanállás.
A hiánygazdaságban az életbenmaradás egyetlen eszköze a sorbanállás szabályainak felrúgása, előnyhöz jutás, felhalmozás, többet begyűjtés, a legkülönbözőbb trükkök bevetése, nehogy lemaradjunk valamiről. Ennek érdekében gyakorlatilag a Cro-magnoni ember óta felgyülemlett civilizációs hagyatékot képesek egy perc alatt a kukába seperni. Akinek ez az alap életérzése, az senkire nem lesz tekintettel semmilyen helyzetben. (Ez azért nem túl jó kiindulópont egy olyan helyen, ahol 2500 nyaraló ember van összezárva.)
A másik, ami nagyon zavaró, a folyamatosan elégedetlenség látszata, semleges, gyakran finnyáskodó, semmi életkedvet nem hordozó arckifejezés, ami szó szerint igen depresszíven hat a nyugati turistákra, – (kiváltképp ilyen dózisban) – akiknek az arcán azért van egy felszabadultság, mosoly, élvezik a pillanatot, a napot, a lazítást, szép helyet, egymást… (Na de, akik hiánygazdaságban éltek, azok vajon tudják egymást élvezni?). Egyszer sem látni az arcukon egy „hmm, de finom ez a mártás”, vagy „óhhh de csodás a tenger, vagy a nap” „de jól is tud esni ezt a jégbehűtött pezsgő, amit ilyen kedvesen hozott nekünk ez a 45 fokban is keményen dolgozó, fiatal török felszolgáló. Dejó, hogy végre kézenfogva, önfeledten sétálhatunk a stégen, fárasztó időszakok, évek után.” Ennek nyoma sincs rajtuk. Ha lehetne az életuntságot és a mogorva, savanyú arcot mérni, akkor a műszer azt gondolná, hogy egy siralomházban mérnek éppen.
A nyugati turisták ilyenkor otthon felejtik a magamutogatást, a legszebb és legfeltűnőbb ruháikat, ellazulnak, kicsit kiengednek, megbújnak a pálmafák vagy napernyők között, igyekeznek félretenni minden páváskodást, mert valljuk be – részben a megfelelés és elvárásokkal teli élet elöl jövünk ide felszabadulni.
Ezzel ellentétben ezek a népek – főleg asszonyaik – a legkihívóbban öltözködnek, szinte ízléstelenül durva, végletekig fokozott, Oroszországban játszódó maffiafilmekből ismert prostituált sminkekkel caplatnak a családanyák – akár csinosak, akár nem, mindenük kint van, mutatják a testüket, erre a célra gondosan válogatott pendelyekben, a feminin jelleg túlhangsúlyozása szinte már beteges. Drága, marcipán vagy UV színű, de az erotikát a lehetőségekhez képest maximálisra fokozó ruhákban, fürdőruhákban mászkálnak, étteremben, parton, bárhol, ékszerekkel vastagon megrakottan. Ez a fajta női magamutogatás is mérhetetlenül tönkreteszi a moderált nyugati turisták komfortérzetét. Egyfelől a feleségeknek olyan érzése van, mintha az orosz nők jórésze – a mellettük totyogó két-három kisgyerek és sörhasú férj ellenére is – egyéjszakás alkalmi kapcsolatokra hajtana a buja, mediterrán levegőben, a férfiak pedig úgy, hogy békés, családias nyaralás helyett egy kereskedelmi televíziós szépségverseny éjszakai lokálozással egybekötött tömeges trópusi selejtezőjére érkeztek. Ez – a látszat ellenére sem biztos, hogy kellemes a családjaik körében békésen pihenni kívánó nyugati családapáknak.
Ezt a mérhetetlen feminin- és „holydayszexuális” prostiigényt kiválóan felismerik a hotelek által szerződtetett tengerparti fotósok, akik borsos árért a létező legkurvásabb, szexnaptáros, vízespólós, sörhasú férjen fekve, a tenger habjaitól nyaldosva pucsítós, naplementében smárolós fotósorozatokat készítik, melyre – a fotósok kiállított galériája alapján – nagyobb az igény, mint a sivatagban egy nagyadag citromfagylaltra. A medence melletti fotós standján másnap reggelre ezerszám vannak tablókon kitéve az előző nap reggeltől naplementéig fotózott vendég nők lengyelpiaci kártyanaptárakat idéző végtelen fotósorozatainak indexképei, amiből az elégedett ügyfelek kiválaszthatják, melyiket akarják hazavinni arannyal mázolt papírkeretekbe foglalva. Egyébként ez olyan mélyen van kódolva, hogyha anyuka a 6 éves kislányát kéri meg esetleg, hogy egy dekoratív pálmafa előtt csináljon róla képet a telefonnal, akkor is azonnal kurvásan kezd pózolni.
Most mondhatná a proli, hogy „Höhö, és ezzel mi a baj?? Hát ez a jó nem? Höhö”. Nem, nem ez a jó. Én nem egy bordélyba, vagy night klubba mentem nyaralni a családommal. Vagy ha mégis, akkor ezt ügyesen elhallgatják az utazási irodák, mert rúdtáncosként pózoló családanyák helyett, relaxálást, békés tengerparti pihenést ígérnek.
Nagyon furcsa dolog látni a hajdani szegénység tökéletes lenyomatát a látszólagos gazdagságban. A Beatles úgy is énekelhette volna, hogy „money can’t buy you class.”
Na eleget elemeztem. Elérkeztünk oda, hogy eredeti célomnak megfelelően leírjam jó kis gyűjteményemet, melynek egyes részeit, már fentebb érintettem. Nem tudom, hogy ki szereti vagy ki nem az „ásés”-t, de ez tipikusan az a műfaj, ami túl hosszúra nyúlna, ha nem csak a lényeg elmondás:
Étterem:
– Feltűnt a nagy és díszes, svédasztalos étteremben, hogy mennyire szeretik a cseresznyét, mert mindegyik egy roskadásig megpakolt cseresznyéstányért visz. „Nem terem odahaza”, gondoltam. De az is feltűnt, hogy befejezett vacsorák asztalánál még ott van a szinte érintetlen cseresznyéstányér. Pár nap alatt megfigyeltem, hogy a gyümölcsök közül a cseresznye van a legközelebb a tiszta tányérokhoz a belépéskor, és ezt lehet a leggyorsabban rápakolni asztalfoglalás céljából. Odamenés, telepakolás, asztalfoglalás, többi kajáért menés, végül cseresznye otthagyás.
– Szószba, nutellába, mézesvájlingba merőkanál beejtés, otthagyás, inkább nem vevés, elmenés, személyzetnek nem szólás, emiatt 70 ember palacsintára mézet rakni nem tudás, míg pincér észre nem vevés.
– Szabadtéren magyarhoz hasonló palacsintát látványkonyhán sütő szakácsnál hosszú sor, egy palacsinta kb 2 perc. Anyukák rendszeresen 3 tányérral a kezükben kb 18 palacsinta kérés, sorban álló többi ember inkább eloldalgás, lemondás, más reggeli után nézés.
– Tányérra irtózatos mennyiségű kaját felpakolás, töredékét meg nem evés, fitymálva kóstolgatás, pofavágás.
– Tányérra minden össze nem illő szar összeszedés brutális tömegben, halra palacsinta, lekvár, salátára torta, aprósütemény, arra még pizza. Végül az egészet összepacsmagolás, turkálás, fitymálva evés, pofavágás, majd az egész moslékot úgy, ahogy van otthagyás.
– Hiába van mögötte sor, az ételmelegítőben lévő mint a 12 fasírt/csirkeszárny/kebab felpakolás, a többiek várhatnak a következő adagra, amit most süt csak a szakács.
– Gyerekek ordítva fogócskázás, szülő rájuk nem szólás, széktámlákat cibálva, röhögve idegenek asztala mögé bújás, előtte 4 asztal által határolt csomópontban 5 perces orosz kiszámoló elüvöltés, hogy ki legyen a fogó.
– A szabadtéri étteremrészen vacsora közben és után fél doboz piros Marlboró elszívás (körülötte senki nem dohányzás), de nála azért etetőszékes gyerek ülés.
– Gyerek a svédasztalnál 50 méterre helyet kapó családját kinézés, T34-es tank módjára csak azokat nézés és rendíthetetlenül megindulás, más vendégeket fellökés, néha leöntés (vagy azok saját magukat a lökéstől), soha bocsánat nem kérés, vissza nem nézés. Ha ezt orosz szülő észrevevés, esetleg gyerekre flegmán – ritkán – rászólás, de feltaszított, kajáját kiöntött vendégtől nem hogy bocsánatot nem kérés gyerek nevében, hanem rá se nézés.
– Felnőttek ugyanúgy, tank módjára, csak egyenesen haladva visznek kaját, ütközés mellett szó nélkül elmennek.
– Étterem főbejáratánál lévő férfivécében nyitott fülkénél kisfiúkakáltatás (bőven beférnének csukott ajtóval is a fülkébe), tehát ha valaki WC ajtót kinyitja, akkor az előtte éppen az étterembe haladók azonnal szaró kisfiút látás a fülkében.
Elegáns lobby (és egyben Wi-Fi-hely):
– Itt is eszetlenül fogócskázás (gyerekek).
– Gyerekek zongorát felnyitás, eszetlenül püfölés, anyuka leszarás, éppen csajfotó feltöltés iPaden, rájuk nem szólás, mikor már mindenki agyvérzést kapás, szegény török recepciós gyerekeket onnan tapintatosan elpaterolni megpróbálás, mielőtt más vendégek agyvérzés kapás.
– Kislány a recepciónál a csekkolásra váró vendégeknek kirakott emeletes cukorkatartóból a cukrok jórészét a „welcome drink” asztalra kirakott nagy limonádés poharak egyikébe magának besöprés, vendégeknek semmi nem hagyás. Wifiző anyuka leszarás.
– Négyszemélyes ülőgarnitúrán ülő 3 tagú családhoz negyediknek Wifizni beülés
– TIRPÁKSÁGI KÜLÖNDÍJ!: Az éjszakai, hajnali, kora reggeli – reggeliről már lemaradó – transzferekkel a reptérre induló vendégek számára éjféltől reggel 7-ig rendszeresített önkiszolgáló szendvicsbár letakart kosarában lévő összes (!) szelet zsúrkenyeret anyuka egy táskába 3 tagú családjának hazafelé való elemózsiának gyorsan bepakolás, többi, kb. akkor induló 10-15, hajnalban kelő, égő gyomrú turistának semmi nem hagyás… Ezt a kosárra kendő gondos visszaborításával leplezés, nehogy félóránként arra járó pincér észrevevés, mert a végén még újabb kenyeret hozás, és talán mások is ehetés…
– Liftbe, annak megérkezésekor gondolkodás nélkül 4 gyerekkel, babakocsival benyomulás (T34…), fel sem merülés, hogy esetleg bent lévők ki akarnak szállni, azoknak nekimenés, babakocsi lábratolás, esetleg pofavágás mellett kicsit kitolatás, de akkor is csak úgy kiengedés, hogy babakocsi félig belóg, és két gyerek már bent van.
————————
Egyéb helyek:
Foglalások altípusai:
– Egy egy szívószállal a színháznál 12 ülés lefoglalása az első sorban, jó eséllyel soha meg nem jövés. Előadás felénél páran azokra ráülés, ők megjövés, majdnem verekedés.
– Foglalások a színházban, gálaesten, strandszínpadnál délutántól kirakott székeken vizesüvegekkel, borospohárral, műanyagpohárral, ülésekre kirakott pattogatott kukoricával, hamutartóval, tengerparti kövekkel, stb.
– 8-tól lehet csak a székeket foglalni, előtte – helyszínelők típusú szalaggal – az egész hely el van kerítve, orosz ezt leszarás, elszakítás, átmászás, gond nélkül már 7-kor előre beülés, foglalás, mintha kordon nem is lett volna.
– Török dolgozók által mértani pontossággal felrakott széksorok és szektorok totális átrendezése, köztük közlekedés megakadályozása, folyosók megszüntetése máshonnan székek odahozásával.
– Későn érkező családok hátulról lelkifurdalás nélkül székeket előrehozás, maguknak első sor elé újabb első sort építés, emiatt mögöttük ülő polgártársuk azonnal szájhabzás, székrángatás, egymás rángatás, egy másodperccel a véres verekedés előtt őket török biztonságiak udvariasan szétválasztás, de bosszúból az, aki elé beültek, székét még ezek elé bepakolás (-1 sor készítés). Folyamatos beszólogatás előadás alatt, egyéb civilizált turisták vicces előadást soha többé élvezni nem tudás, szorongás, feszült légkör az ülések között.
– Színház előtt vattacukor osztásnál sorállásnál (egy vattacukor kb. 1 perc) én vagyok elől, de udvariasságból orosz kisgyerek elém engedés. Hozzá azonnal 8 másik gyerek és azok anyukái odamenés (odébb még testvérek is vannak), felsorolás, hogy összesen nekik mennyi kell, ezt elöl álló kisgyereknek mondás, kb. 18 vattacukor rendelés, én életkedv elmenés, az egészet a rákba kívánás, nagyon gondolkodás, hogy otthon valamiféle lista írás…
– Színházban az egész előadást felemelt iPaddel filmezés (hogy alatta átlásson), emiatt mögüle semmit nem látás, de ez nem egyedi, kb. 20 iPad a levegőben.
– Bárhol, bármikor kurvás pózokban fotózkodás, gyermek jelenléte nem számít. Erkölcsi normák nem létezése.
– Sushi étteremben – hogy a frissen hozott, guszta sushitál és a tenger is benne legyen – a család összes nő tagja egymást kurvás pózokban étterem oszlopánál végigfotózás (családanyák), sushiból végül egy falatot nem evés.
Medence:
– 1,6 m-es medence 30 méteres szakaszon egyetlen bemenő létráját két éves, karúszós gyerek számára biztonságos fürdőhellyé kijelölés, ott megtelepedés, a medence azon oldalán senki ki-be mászni nem tudás.
– Medence túlsó partjára gyereknek fülsiketítő módon átüvöltés, pihenő nyaralók felriadás, szívroham kapás
– Csúszdánál rohanva felfelé lépcsőn előzés.
– Gumigyűrűs csúszdán (ahol a gumit vissza kell vinni és az elsőnek átadni) gumit elől álló gyereknek visszavivés, de ezzel azonnal az első helyen ott is maradás.
– Egymástól 30 centire medencében beszélgető emberek között gyerek fröcskölve, úszógumival átúszás, anyuka rá nem szólás.
– Relaxing poolnál 14 éves lányok egyszerre hárman gumimatracra felállni tudást kísérletezés, nem sikerülés, fülsüketítő ordítozás, két órán keresztül medencéből ki nem jövés.
– Basic: lelkifurdalás nélkül bárhol beugrás, tiltó táblánál főleg (felnőttek is), emberek lefröcskölés, fejére esés, víz alatt ugrásból nekiütközés, bocsánat nem kérés soha.
– Víz szélén medencébe lábat lógatva vizes kézzel műanyag tányéron tortaevés, pizzaevés, dinnyeevés, ugyanezt kisgyereknek etetés.
– Medence szélén lévő vízköpő sugaránál turista relaxál, azt gyerekek – a turistáról tudomást sem véve – a partról befogják, egymásra irányítják, beállnak elé.
– Szegény török medenceparti munkás csicskáztatása, teljes napágysor vele átrendeztetés, ernyőtologattatás, közben mutogatás, hogy „ezt az ágyat ide, azt oda, ernyőt ide, azt a másik ernyőt (50 kg betontalapzat) hozdd ide”, török lelkiismeretesen megcsinálás, oroszok flegmán nézés, meg sem köszönés. Én törököt nagyon megsajnálás, 150 éves török hódoltságért őszintén megbocsátás…
Soha, 11 nap alatt egyetlen alkalommal oroszt borravalót adni nem látás…
/Ha netán közlöd, majd Urbán Gorilla néven:) Ha nem jó, akkor nem./ (De jó – M.T.)