Ez az írás nem a Szlovákiát átszelő , Oroszországot és Ausztriát összekötő széles nyomtávú vasútvonal megépítésével, hanem ennek a tervnek a Magyarországot érintő előzményeivel foglalkozik.
A sztori 1948-ban kezdődik. Magyarország ebben az évben készíti el az első kalkulációt: mibe kerülne egy Záhonytól a Csepeli kikötőig húzódó széles nyomtávolságú vasútvonal megépítése.
A beruházás becsült összege 460 millió forint (mai áron több mint 40 milliárd forint). A számítás ripsz-ropsz irattárba került, és egészen 1964-ig senki sem foglalkozott vele.
1964-ben – az egy évvel korábbi szállítási válság hatására – felmelegítették az ötletet. Mi lenne, ha a Szovjetunióból érkező tömegtermékek átrakodás nélkül eljuthatnának a magyar célállomásokra? A vasúti ábrándok szerint, így meg lehetne spórolni az átrakodást és nem kellene a záhonyi átrakó körzetet intenzíven fejleszteni más – talán fontosabb – vasúti beruházások kárára. Ez az ötlet egyáltalán nem volt légből elrugaszkodott. A hatvanas évekre ugyanis már jól látszódott, hogy a magyar vasutak működési zavarai igen gyakran a záhonyi körzetben kezdődnek, és a forgalmi dugók innét terjednek szét egyre távolabb és távolabb. Az ötletet az is erősítette, hogy a Záhonynál belépő tömegáruk túlnyomó része Miskolcra és Budapestre tartott.
A megoldás tehát az lehetne, hogy építeni kell egy Záhonyból Miskolcra és Záhonyból Budapestre tartó széles nyomtávolságú vasútvonalat. A magyar szakemberek négy variánst is megvizsgáltak, de egyik sem bizonyult gazdaságosnak és célszerűnek. Ráadásul az is kiderült, hogy a Szovjetunió nem képes a Miskolcra irányított termékeket a többi árutól elválasztva külön átléptetni Magyarország területére. Így tehát az ötlet lekerült a napirendről egészen 1970-ig.
1970-ben, 1976-ban és 1979-ben a magyar állam a Szovjetunió kérésére újból és újból foglalkozik a széles nyomtávolságú vasútvonal megépítésének tervével. A közlekedési tárca mindannyiszor több változatot is megvizsgált, de mindegyiket gazdaságtalannak ítélte. Ezzel az állásponttal a honvédelmi tárca sem tudott – vagy akart – vitatkozni. Czinege Lajos honvédelmi miniszter gyenge érvei süket fülekre találtak.
Magyarországnak a Kádár-rendszerben tehát az volt az álláspontja, hogy nincsenek meg a feltételei egy az ország szívébe építendő széles nyomtávolságú vasútvonal létesítésének.
Hogy miért melegítette fel a Szovjetunió újból és újból ezt az ötletet? A szovjetek kimondva csak az átrakodás gondjainak megoldásával érveltek. De mi, más rejtettebb szándékokra is gyanakodhatunk. http://index.hu/bloghu/timelord