Az 1956-os forradalom utáni időszak közkedvelt elnevezése a „Gulyáskommunizmus” azt jelentette, hogy Magyarországon a keleti blokk többi országához képest egy enyhébb, kevésbé szigorú és bizonyos fokig a magángazdaságokat (G.M.K.) is megengedő rendszer jött létre.
Mivel ez egyedülálló volt, mint a magyar gulyás, erről nevezték el. A „Legvidámabb barakk” elnevezés is ezt takarta, de mindezt gazdaságilag elég nehezen lehetett fenntartani.
Nem véletlen, hogy igen sok hitelt vett fel az ország ebben az időszakban.
Amik ma már alapvető és természetes dolgoknak számítanak, akkoriban még luxuscikkek voltak, mint pld a telefon, TV, lakás, utazás, mosógép, hűtő és stb, s nem beszélve a mai kor adta fantasztikus lehetőségekről.
A Kádár-korszak 1956 novembertől kezdődött, és 1962-től megkezdődik az enyhülés időszaka. 1962-től-1968-ig tart a Kádár-korszak második szakasza, amelynek szlogenje: „aki nincs ellenünk, az velünk van”. De az igazi változás a 60-as évek második felében volt már érezhető, amikor is a Kádár rendszer megszilárdult. Beindulnak a modernizációs folyamatok és a gazdaság gyors fejlődésnek indul, azaz elkezdődnek az „emberarcú szocializmus” reform tervei Magyarországon.
Óh azok a hatvanas évek, mint akkori fiatalnak de szépek is voltak. Életem legszebb évei voltak ezek, nyoma sem volt a gyűlöletnek, pártoskodásnak, ellenségeskedésnek. Bárhová mentünk otthon éreztük magunkat a hasonló korúak között. Mindenki jó barát volt. Igen, mi még boldogok voltunk, bármilyen nehéz is volt még az akkori magyar politikai rendszerben élni. Hisz ki kell mondani mégiscsak továbbra is bezártságban, és bizonyos fokú felsőbb felügyelet alatt éltünk.
„A Fényes Szelek Ifjúsága” – azt a generációt nevezték így, akik az ötvenes évek legvégén és a hatvanas években voltak tinédzserek. Magam is közéjük tartoztam, és mint minden ember életében az ifjú évei talán a legszebbek, amikor is kezd rátekinteni a világra, véleményt alkot, következtetéseket von le arról, hogy mi fogadható el és mit utasítson vissza. Az akkori ifjúság nagyon is fogékony volt az ideológiákra, lázadni kezdtünk, azaz azt az elvet hangoztattuk, hogy „nézz vissza haraggal”, és sok minden tekintetben kezdtük „felforgatni” a világot.
Nem fizikai jellegű forradalmat indítottunk, hanem a begyepesedett gondolkodásmódot, az elavult morált, az öltözködési stílust, a zenei irányzatot, és a parancsnoki tekintélyuralmat utasítottuk vissza. De mindezek nemcsak magyar jelenségek voltak, hanem az egész civilizált világra volt ez jellemző. A hatvanas évek a tinédzserek évtizede volt, az ifjúságnak új vágyai voltak: önfeledtség, alkohol, szex, kábítószerek, stb, amely vágyak minden tekintetben akkor sem voltak elfogadhatóak mindannyiunk számára. Bár nálunk ebben az időben a kábítószerek még nem léteztek.
Ezekben az években született meg a bikini fürdőruha, a miniszoknya, ekkortól lett világdivat a „blue jeans”, azaz a mai napig is divatként hordott farmernadrág, ekkor lettek ismertek a Beatles fiúk, akik egy teljesen új zenei stílust hoztak létre, zenei forradalmat idézve elő, és amelyből zenészek tízezrei merítenek mind a mai napig, ekkor volt „király” Elvis Presley, ekkor született meg és rengette meg a világot a „Virág gyermekek” elnevezés alatti hippi mozgalmak, akik a szeretetet és a szerelmet hirdették. Ekkoriban voltak a párizsi diáklázadások, a nyugat berlini blokád, ekkor kezdődött el a hosszú évekig tartó rettegett Vietnami háború, ekkor történtek a Kennedy gyilkosságok, ekkor utazott első emberként Gagarin az űrbe, ekkoriban volt az igen veszélyes kubai válság, és ekkor volt az első budapesti nagyméretű jazzfesztivál a Sportcsarnokban, amely igencsak nagy szó volt még akkoriban.
Mindezeket figyelembevéve a 60-as évek mérföldkő volt sok tekintetben az emberiség történelmében.
Miskolc városa dinamikus fejlődésnek indul, az ország legnagyobb iparvárosává fejlődik 220.000 lakossal (s, ezáltal az ország második legnépesebb városává nőtte ki magát), és még a több ezer vidékről bejáró dolgozóival, az L.K.M. és a diósgyőri gépgyár az ország egyik legnagyobb meghatározó ipari centruma lett. Beindul a közlekedés nagymérvű átalakulása, a már modernek nevezhető forgalmi lámpák elhelyezésével is, az 50-es évek végén a Tervezőirodákban átrajzolják a város térképét, amelynek folytán megkezdődnek a város nagy részére kiható szanálások és az új lakótelepek építései. Ekkoriban épülnek a Petneházi, a Selyemréti, a Glósz kitérő épületei, a Bulgárföldi, a Kiliáni, és a Szentpéteri-kapui lakótelepek még hagyományos építési technológiával. Az egyetemen jelentősen beindul a műszaki diplomás szakemberek képzése igen sok külföldi, itt tanuló diák részvételével is.
A 60-évek elején kezdtem el a középiskolai tanulmányaimat (akkori nevén még), a Zalka Máté Gépipari Technikumban. Rengeteg kedves és kevésbé kellemes emlékeim is vannak ebből az időszakból, mint igazi diáknak. A mai napig is rémes álmaimban néha előjönnek az akkori, nem mindig megfelelő felkészültségem okán való gyötrelmes felelések emlékei, majd maga az érettségi vizsga (mint nagyon drukkos diáknak), az elsőnek elkezdődött történelem vizsgán való hajszál híjáni „elvérzésem” (mert szinte meg sem tudtam szólalni a vizsgáztatók előtt), amely a történelem tanárom jóindulata alapján mégsem történt meg. Köszönet neki mindezekért.
Ekkoriban a középiskolai diákok részére még kötelező volt az egyensapka és az iskolaköpeny viselete (fiúknak, lányoknak egyaránt), amelyek színe a rajtalévő szalaggal együtt megkülönböztette a különböző, más középiskolába járó diákokat egymástól. Nagyon nem szerettük és nem is viseltük, csak az iskola előtt pár méterrel tettük fel a fejünkre. Annál is inkább, mert a mi sapkánk szürke színű tányérsapka volt, pont úgy néztünk ki, mint a tűzoltók akkori viselete.
A hatvanas évek első éveiben épült az Ady hídnál a toronyház is, amelynek a földszintjén egy ifjúsági presszót alakítottak ki Fórum néven. Ma ennek a helyén van a Kisgergely Cukrászda.
Az akkori fiatalság közkedvelt helye volt, wurlitzer is volt benne, amelyen pénzbedobás ellenében hallgattuk az akkori divatos amerikai és angol rock zenéket. Igen nagy szó volt ez még akkoriban, hisz a „rothadó kapitalizmus” bűnös életvitelét, és őrületét tükrözték. De az 50-es évek szigorú, beszabályozott világa után ez, maga a szabadság és a nyitás kezdetét sugallta. Néhány alkalommal, mivel az iskolánkhoz közel volt, el-el lógtunk egyes órákról jó zenét hallgatni. Hisz ezeket a zenéket otthon a rádióban nagy recsegések-ropogások közt hallhattuk csak rövidhullámon, a Szabad Európa és a Luxemburgi rádión keresztül, szegény anyám „szenvedésére”. Alkalmanként esténként pedig élő zenekarok is felléptek itt, amelyeken soha nem vehettem részt az anyu szigorú tiltása alapján. Miskolc híres zenekarai voltak ekkoriban az Építők, és a Szénbányászati Tröszt zenekara, akik elkápráztatták az akkori fiatalságot kiváló zenei tudásukkal és a legmenőbb divatos nyugati számok játszásával.
Kicsit kezdtünk már jobban élni, az üzletek kínálata is bővült valamelyest, aki megtehette már hozzájutott a babkávéhoz is (a korábbi cikória kávé helyett), és az utca emberének a ruházkodása is lényegesen kezdett megváltozni.
Nyugatra utazni még nem lehetett, de a szocialista országok határai már megnyíltak, és beindult a nagy bizniszezés. Nagyon keveseknek sikerült ugyan átmenni Bécsbe is, de akinek igen, azok tömegesen csempészték be az akkori világdivatként hordott orkánkabátokat. Igazán csinos öltözetnek számított ez akkoriban, és én is hozzájutottam a legnagyobb boldogságomra. A közhangulat is valamelyest már pozitívra változott, a szocializmus legjobb évei kezdődtek meg ebben az időszakban. De mindezeket csak azok tudták értékelni igazán, akik átélték már az 1956-os forradalom előtti időszakot is.
Folytatása következik.
Remélem, hogy a továbbiakban is velem tartanak ebben a miskolci „Időutazásban”.
Előző fejezetek leírásait megtalálhatják ezen újság oldalán, a blognevemen.
ok.ildi.blog (Sugár Ildikó Judit)