Bódisz AttilaNem nagyon akartam  belefolyni ebbe az ügybe, mert kisgyermekek, csecsemők halála talán a legborzasztóbb dolog, ami megtörténhet. Ezzel együtt szeretném leírni, hogy ennek az intézménynek a kiváló dolgozói mentették meg kisebbik gyermekünk életét tíz évvel ezelőtt. Vert helyzetből nyertek (-ünk) háborút szaktudással, odaadással, hivatásuk és a rájuk bízott életek iránt tanúsított felelősséggel, alázattal. A mai napig nem tudunk eléggé hálásak lenni nekik. A mi esetünkben az jelentette a szerencsét és az életet, hogy az ügyeletes orvos a szükséges vizsgálatokat megelőzve, ránézésre diagnosztizálta a problémát és gyorsan, hatékonyan reagált a problémára. Nemcsak a mi gyerekünket ápolták teljes odaadással, de mindegyiket, akik éppen az inkubátorokban küzdöttek ez életért. Emellett a heroikus munka mellett kellett megküzdeniük azokkal az úgynevezett szülőkkel, akik a higiénia legapróbb elvárásainak sem megfelelve próbáltak bejutni (olykor beszökni) a gyermekeikhez. Tudni kell, hogy az intézménybe csak igen komoly procedúra után lehet belépni a napi többszöri etetéskor. Nem tudom mi lesz a vizsgálat eredménye, de látva azt, hogy milyen emberek mennek be oda minden nap, azt csodálom, hogy csak most ütötte fel magát valami kór. Mivel pedig újságíróként nem kell foglalkoznom az üggyel, azt hiszen nyugodtan leírhatom azt is, hogy Csiba Gábort jó embernek és jó igazgatónak tartom, ezért mindenben támogatom.