Jegyzet: Miniszteri telefon Miskolctapolcára Kiss László, a miskolci  városi távközlési üzem vezetőjeként tanúja volt a régi technikának és megérte az új meghonosodását.- © Fotó: Kerényi lászlóAlapozzák a Matáv székházat, valamikor a nyolcvanas évek első felében, a miskolci Régiposta utcában. Mélyre ásnak, csaknem annyira, mind amilyen magasra tervezik. Az Északtervnek VHS-re rögzítem az építkezés minden fázisát, majd ott vagyok a beruházás átadásakor. Szántó István jegyzete.

 

Az épület aulája meglepően nagyra sikerült, szinte sportcsarnok méretű és a világos irodák, mint a fővárosi nagyszállodákban a körfolyosókról nyílnak. Gigantikus és túlméretezett. Rebesgetnénk az okát, de mire való az ünneprontás. A Lajtán túl az ilyen méretű s kapacitású elektronikus telefonközpontok már egy konténerben is elférnek. Ám a szigorú COCOM lista miatt ilyet mi nem kaphatunk.

Kiss László, a városi távközlési üzem vezetője még javában rendel az Újgyőri főtérhez közeli, Marx Károly utca 42. szám alatti irodájában. A fogadóóráin, egyszerre hatvannyolcvan telefonra váró ostromolja. Csaknem két évtizedig fontos ember, ha egyet csettint, máris állítják az oszlopokat, húzzák a vezetéket és viszik a piros telefont. Igen ez a megállapítás részben és egészben a fantázia szüleménye. Miskolcon a rendszerváltás előtt valóban nem ritkaság, aki 8-10-20 évet vár, hogy otthonában is megcsörrenjen a telefon – erősíti meg a nyugdíjas üzemvezető, a közelmúlt valóságát – csodák pedig voltak és lesznek is. Egy borsodi bányalátogatáson jár a miniszter és szeretne találkozni egy tapolcai Kossuth díjas bányásszal. Behívatnák az öreget, de nincs telefonja. Egy kis túlzással mondhatom, mire a küldöncök kiérnek, a lakására már feszítik a vezetéket, a sebtében levert oszlopokon. A szomszédok nem is sejtik, kinek minek köszönhetik, hogy egyik napról a másikra megkapják a régóta várt készüléket.

Ahány fogadóóra, annyi furcsa eset és történet. Nyílik az ajtó és becammog egy hatalmas kutya, körülnéz a szobában, bánatos szemekkel megbámulja a meglepett üzemvezetőt, majd kimegy a gazdiért. A jól nevelt vakvezető eb megnyugodva maga után húzza a világtalan asszonyt. Kiss Lászlónak nagy szíve van, addig rajzol, tervez, kalkulál, hogy a kettős ügyfél már is várhatja otthon a szerelőket. A krónikus betegek és az állandó orvosi ügyeletre szorulók a műszaki lehetőségek függvényébe mindenkor előnyt élveznek.

Ám nem titok, hogy párt, állami, honvédségi és belügyi támogatással mindenáron, akár a tartalék vonalak felhasználásával is telefont kell szolgáltatni. A bekötési sorrend, a várakozók listája nem nyilvános. Maga a rendszer, a hiánygazdálkodás legfőbb ismérve, hogy vannak fontosak és még fontosabbak. Aki elégedetlen a sorával rögtön panaszt tesz a népi ellenőröknél. A vizsgálatok gyakoriak, de Miskolcon minden jelentés teljes megnyugvással zárul. Kiss László, ezeket a jegyzőkönyveket és határozatokat úgy őrzi, mint ártatlanságának becsületének örökös bizonyítékait.

Csörög a telefon, Koczka Antal igazgató magához rendeli. Ez sok jót sose jelent, ha a nagy főnök kér vagy utasít azt a forró dróton teszi. A szőnyeg szélén tudja meg, hogy nem akárki telefonját ukmukfuk kikötötték. A magyarázat egyszerű, az elvtárs fi acskája a mentősökkel szórakozott, „vakriasztott”. A készülék – emlékezzenek csak a telefon oldalára vésve, a magyar posta tulajdona – nem rendeltetésszerű használat esetén a szolgáltatást felmondják.

Persze megesnek ennél is kínosabb percek, amikor egy nevezetes tótumfaktum hatodszor reklamál a telefonszámla miatt. Nincs más megoldás, mint részletes számlát készítenek a hívott számokról. Kiss László máig is azon töpreng, jó e mindig az őszinteség, a kemény valóság kiteregetése, vagy helyesebb e nem részletezni a dolgokat. A férfi átböngészi, a hívásokat majd elsápad. Rosszul lesz, ott jön rá, hogy felesége múló kapcsolata újra lángol. Jönnek a mentők, a fogadóórát félbe kell szakítani. Hiába, aki igazságot szolgáltat, annak az igazságtalansággal is meg kell birkóznia.

Kiss László, a hivatalában éri meg a mobiltelefonok betörését. Szívből örül a konkurenciának, bár bevallja sose gondolta volna, hogy a telekommunikáció ilyen szédítő tempóban hódítja meg a világot. Mi az, hogy először „pötyögünk”, majd utána indítjuk a hívást. Az is szokatlan, hogy már nem kell ígérgetni, új crossbar központot vagy nyilvános fülkét. S nem kell többé rendet vágni a perlekedő telefonos ikrek között. Sőt, el is felejthetjük ezt a fura műszaki képződményt. A város legismertebb üzemvezetője jövőbe látó, s csodálja az okostelefonokat. Amelyek mellékesen telefonok is. Ám biztos benne, hogy ezek is ott végzik, mint a kurblisok és a dugaszolós központok. A múzeumokban. Csak okosan, ki kell várni az időt.