Megfogadtam, hogy nem

írok erről. Hogy ebbe most nem folyok bele. És tessék. Nem bírtam ki, meg kell osztanom a gondolataimat.

 

 

Biztosan tudható tény, hogy a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán augusztus 5. és 10. között nyolc koraszülött vesztette életét. Majd 14.-én egy újabb csecsemő, azaz 10 nap alatt 9 halálozás történt. Ez persze szokatlanul sok, az ügy kivizsgálásra szorul, ebben nincs vita. Ami azonban ezután a médiában következett, annak – orvosszakmai szempontból legalábbis – semmi köze a történethez. Az azóta lezajlott és jelenleg is zajló események a magyar egészségpolitika lehetetlen helyzetét, sajnálatos függőségi viszonyát mutatják, karöltve az egészségügyi ágazat és a (szakma)politika kommunikációs kudarcaival.

Média

Itt gyakorlatilag minden ponton sikerült hibázni az ügyben. Egy önálló, szuverén és erős szakminisztérium esetében az azonnali miniszterelnöki szintű intervenció fel sem merül, teljesen felesleges, csupán gyengíti az ágazat függetlenségét. Ha fel is merül egy szokatlan megbetegedés vagy halál, halmozódó esetek, azt helyi szinten illik kivizsgálni (a szubszidiaritás elve akár itt is értelmezhető), majd szükség esetén a független szakhatóság az esetet felülvizsgálja és összegzi az eredményeket, amelyet aztán természetesen „felfelé” referál. Az indokoltalan miniszterelnöki beavatkozás, az érintett szakállamtitkár azonnali helyszínre rendelése, a kórházigazgató felmentése (??) biztosították, hogy az amúgy is uborkaszezont élő médiában azonnali szenzáció legyen a tragédiából.

Miután már biztosított volt, hogy az ügy óriási, országos figyelmet kapjon, hirtelen a sajtó nem tudott releváns információhoz jutni. Hiszen a vizsgálatok elkezdődtek, annak lezártáig csak a találgatás marad, és a hozzátartozók, no meg a dolgozók zaklatása, hátha akad „belsős info”. Pedig a médiumok is próbáltak olykor megfelelni a szakma elvárásainak és megbízható, korrekt források alapján cikket írni. Kevés sikerrel.Idézném a hvg.hu egyik cikkét, itt tényleg próbáltak (volna) megbízható adatokra és szakvéleményekre alapozva véleményt alkotni.

„Az ügyben megkerestük az ÁNTSZ-t, hogy országos adatokat is kérjünk tőlük, de ott azt közölték: már semmilyen nyilatkozatra, adatközlésre nem jogosultak, forduljunk az Emmi sajtóosztályához, onnan viszont egyelőre nem érkezett semmilyen válasz…

…Mindezek után megpróbáltunk adatokat kérni több borsodi kórháztól is, de nem jártunk eredménnyel. Az elért szakemberek semmiféle információt nem adtak ki, mert nem nyilatkozhatnak csak igazgatói engedéllyel, neki pedig ezt a szaktárcánál kell jóváhagyatnia. Ugyanígy jártunk az edelényi családsegítő szolgálatnál, ott Törökné Durst Éva megyei fővédőnőhöz irányítottak, aki szintén csak minisztériumi engedéllyel nyilatkozhatna.”

Komolyan? Rakunk egy óriási tüzet, majd otthagyjuk a piromániásnak, had játsszon? Elindítunk egy ilyen szintű hírt, hogy aztán felületes, szinte védekező reaktív nyilatozatokkal próbáljuk kordában tartani? Hol van ilyenkor az EMMI, vagy a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya, akik az első percben kellett volna, hogy óvatosságra intsék az döntéshozókat? Ha pedig ezt az utat választották, akkor 0/24-ben, proaktív módon kellene ellátni a sajtót hírekkel. Természetes, hogy az egész egy sokkal csúnyább és bizonytalansággal teli történet lesz, ha a híreket a média, és nem a szakminisztérium irányítja. Ráadásul az érintettek – a családok és a kórház dolgozói – isszák meg ennek a levét. Arról nem is beszélve, hogy mindez tovább erodálja az egészségügybe vetett -amúgy is megtépázott – bizalmat.

A kérdés csak az, hogy ez a fajta médiakezelés szándékos volt, vagy hibáztak? Elképzelhető, hogy ha rendkívüli, lokális, egyszeri tragédiának állítják be, teli bizonytalansággal, akkor könnyebb elkenni a valós problémát? De ki lesz az, aki ezúttal elviszi a balhét? Ha senki, akkor ezzel beismerjük, hogy sokkal többről van szó, mint a miskolci kórház koraszülöttosztálya…

 

Járvány vagy társadalmi szintű probléma?

Felmerült a kórház felelőssége az ügyben. A szokatlan halmozódás miatt természetes, hogy az emberi mulasztás kizárása elsőrendű feladat, az esetleges kórokozók jelenléte pedig megerősítheti járvány gyanúját. Több cikk is beszámolt arról, hogy két csecsemőben Klebsiella baktériumot találtak, egy esetben pedig Candida került kimutatásra. Ez már sokszor elég is volt, hogy járványt emlegessenek. A Heti Válaszban megjelent cikk szerint „Borsodban már tíz éve halálozási járvány dúl”. Súlyos megfogalmazás, de hát ilyen a mai újságírás. Hatásvadász és sokszor felületes.

Itt jegyezném meg, hogy teljesen egészségesen meghalni nagyon nehéz, ahhoz általában baleset szükségeltetik. Az lenne a csoda, ha ezekben a csecsemőkben nem találtak volna semmit! A koraszülöttek esetében pedig – és itt sokszor extrém kis súlyú újszülöttekről beszélünk! – az immunrendszer fejletlensége, a védelmi mechanizmusok elégtelensége miatt egy kevésbé patogén kórokozó is okozhat végzetes fertőzést. Egészséges újszülöttekben akár észre sem vennénk egy-egy olyan kórokozót, ami itt fatális is lehet. Ugyanakkor ha jelen is van, a kórokozó önmagában nem bizonyítja annak kóroki jelentőségét! Bár a vizsgálatok még nem zárultak le teljesen, az eddig napvilágot látott adatok véleményem szerint nem bizonyítják klasszikus járvány jelenlétét, és nem is utalnak emberi mulasztásra.

Mindez felhívja a figyelmet egy sokkal nagyobb problémára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis több a koraszülés az országos átlagnál, nagyobb a perinatális- és a csecsemőhalálozás is. Ez pedig sajnos egyértelmű összefüggést mutat a régió gazdasági, szociális elmaradottságával. Az itt élők hozzáférhetősége az egészségügyhöz rendkívül rossz. Ezalatt nem azt értem, hogy nem látják el a beteget, vagy kevesebb kórház, szakellátó lenne a régióban. Egész egyszerűen nem is jutnak el odáig. A rosszabb szociális helyzet miatt a lakosság eleve rosszabbul tájékozott, kevesebb információval rendelkezik az egészséges életmódot és egyes betegségeket illetően, az orvoshoz fordulás sokszor késve történik. Magasabb a dohányzók, alkoholt fogyasztók és a rendszertelenül, elégtelenül étkezők aránya.

A dohányzás prevalenciája Magyarországon 2009-ben, forrás: Egészségtudomány, LVI. évfolyam, 3. szám

 

Mindez természetesen hátrányos környezetet teremt a gyermekvállalás szempontjából is, ez pedig értelemszerűen nyomot hagy a perinatális halálozáson (ez a születés utáni első hat napot jelenti). Sokszor még a fejlett orvostudomány ellenére is nehéz megmenteni egy-egy, rosszul fejlődött, kis súlyú újszülöttet. Az óriási területi különbségek megdöbbentőek: Zala megyében a perinatális halálozás 5 ezrelék alatti, a toronymagasan „vezető” BAZ megyében pedig több, mint 11 ezrelék!

Perinatális halálozás átlaga 2009-2011 között Magyarországon, megyénként, forrás: KSH Statisztikai tükör, VI. évf. 88.szám, Születés körüli halálozások Magyaroszágon

 

Ezek a számok természetesen befolyásolják a születéskor várható átlagélettartamot is. Egy-egy újszülött tragikus elvesztése értelemszerűen súlyos nyomot hagy ezekben a mutatókban is. Minden összefügg egy-egy egyszerű lépésen keresztül: szegénység – szociálisan hátrányos helyzet – rosszabb hozzáférhetőség – rosszabb életkörülmények – káros szenvedélyek – rosszabb életkilátások és csökkent várható élettartam. Budapest II. kerülete és Borsod megye között a férfiak születéskor várható élettartamát tekintve közel 7 év a különbség! Ez éppen annyi, mint amennyi a magyar és a francia születéskor várható átlagélettartam különbsége.

A gazdasági különbség pedig még inkább megdöbbentő: a 2011-es KSH adatok alapján a körülbelül 28 ezer milliárd forintnyi bruttó hazai össztermékből (GDP) Budapest 10 485 milliárd forintot „termelt”, míg BAZ megye 1 176 milliárdot! Ez az egy főre jutó GDP-t tekintve is kb. 3,5-4-szeres különbséget jelent!

Összefoglalás

A fentiektől függetlenül kétségtelen, hogy szokatlanul nagy esetszámmal állunk szemben rövid időn belül. Azonban sajnos nem valószínű, hogy egyszeri, elszigetelt esetről van szó. Persze sokkal könnyebb konkrét felelőst keresni (és találni). Könnyebb a kórház ügyének beállítani, járványt kiáltani és kimondani, hogy ezentúl jobban odafigyelünk és minden rendben lesz, nem fordul elő többet. Ez azonban a magyar társadalom nagyon súlyos segélykiáltása volt, nem pedig a miskolci kórház ügye. Jóval túlmutat azon, az egész magyar társadalom problémája, csak általában vonakodunk kimondani. Ideje lassan rendszerszinten foglalkoznunk ezekkel a problémákkal, mert a tűzoltás már nem lesz elég. A meg nem született gyermek vagy a korai halálozás nem csak személyes tragédia, de össztársadalmi szinten is óriási veszteség. Értem én, hogy első a gazdasági növekedés, de hogyan növekedjünk, ha nincs egészséges, növekvő társadalmunk? Hogyan növekedjünk, ha halálozási rátánk a 23., növekedési rátánk, pedig a 21. legrosszabb a világon? Mindkét szám a világ legrosszabb 10%-ba sorol minket! Ha nem lesz elég fiatal, akire a növekedést alapozhatnánk?

A miskolci események igenis jelzik ezeket a problémákat. Ne kelljen nagyobb bajnak történnie, hogy elkezdjünk gondolkodni és cselekedni! Most épp odafigyel a média, a társadalom egy része és a politika is. Ehhez hirtelen 8 újszülött halála kellett. Az igazi próbatétel azonban nem ez. A magyar társadalom és a mindenkori politikai elit igazi próbája csak ezután jön: ez a figyelem újra semmibe vész, vagy végre teszünk valamit, és a probléma gyökerét, valódi okait kezdjük kezelni? Felelőst keresünk majd egy személyben, vagy beismerjük, hogy a gondok ennél sokkal nagyobbak?