Mi is az az iramfutó, mit csinál és miért vagyok megint olyan rettenetesen büszke, hogy az vagyok? Az van, hogy két éve még itt idétlenkedtem a blogon, hogy akkor most életem első félmaratonján, hogyan, mikor induljak, milyen tempóban kezdjek. Az akkori posztkét dologra tökéletesen jó volt.
Az egyik, hogy le tudtam írni megsemmisítő véleményemet a meteorológusokról, így hála a futókarmának elég csak irodalomjegyzékért kiálltanom és kedves kis feleségem már tudja, hogy nem velem kell megbeszélni, hogy a semmirekellők szerint milyen idő lesz hétvégén és szerintük mehetünk-e kirándulni. A poszt másik hatalmas előnye az lett, hogy félig poénból, félig komolyan, de gondoltam egy nagyot és elengedtem a több ezer embert és tök utolsóként indultam el életem első félmaratonján.
A taktika csodálatosan bevált, nagyon szépen megszopattam magam. Már az első 2-300 méteren utolértem az általános iskolások tömegét, az első kilométeren a farmeres lányokat, akik gimiben kapnak egy ötös alát, ha bemutatják a rajtszámot. A gyors tempóban kezdő hamar fáradókat már a Lánchídon sikerült kerülgetnem, aztán -mint egy NB1-es focista- magam is beleszürkültem a mezőnybe. A Lánchíd budai oldalán már fáradt mackóként cammogtam.
Aztán rá egy évre, azaz tavaly aztán nagyot fordult velem a világ, már a Berlin maratonra készülő komoly futómókus voltam, magamhoz képest acélos 1:55 környéki félmaratonnal. Annyira el voltam magammal szállva, hogy a BSI-nél gondolkoztak, hogy az arcom csak külön rajtszámmal indulhat, de aztán a Nike Futóklub segítségével az arcom én is iramfutók lehettünk, Németh Csabival és Marcsival futottam együtt. Félreteszem a viccet: hatalmas megtiszteltetés volt.
Off: Rettenet, hogy milyen dagadt voltam. Na mindegy.
Nagyon élveztem az iramfutást, jó érzés volt segíteni a futókat annak érdekében, hogy elérjék a céljaikat. Könnycsepp. Na, de tényleg mi is ez az egész iramfutó dolog?
Az iramfutó feladata az, hogy pontosan egy kijelölt célidő alatt fusson le egy félmaratont. Lehetőség szerint ezt úgy kell kivitelezni, hogy svájci kollégák elkérjék a metronómot, szép egyenletes tempóban. Én tavaly és idén is 2 óra 15 perces iramfutó szerepet kaptam, ez azt jelenti, hogy egy egyenes vonalú egyenletes sebességgel haladó test leszek, ami egy kilométert pontosan 6 perc 18 másodperc alatt tesz meg. (Csinálhatnám persze, hogy elaltatom a bandát egy 7 perc környéki tempóval és utolsó kilométereket behúzom 5 perc környéki kilométerekkel, ez viccesnek mondjuk vicces lenne, de azt hiszem nem szereznék vele barátokat, És a barátok szerzése nagyon fontos dolog az életben. Na.)
Szóval tegyük fel, hogy létezik még olyan futó 2013-ban aki GPS, endomondó, iPhone, mindenfajta bizbasz nélkül fut. Reggel felkel, kijön a barlangból és arra gondol, hogy oopssz, de kellene nekem egy 2:15 környéki félmaraton a barlangom dicsőségfalára. Ilyenkor nincs is más teendője, mint megkeres engem, illetve a nyakamba aggatott kék lufit és megpróbálja tartani az általam diktált tempót. Kb. ilyesmi:
Persze nem egyedül leszek és most megint megszeppenek egy kicsit. Ismét egy igazi példaképpel, egy ultrafutó ikonnal: Lőw Andrással futhatok együtt. Ki is ez az arc? Simonyi Balázs a HVG hasábjain így vezette fel:
Lőw András sokat megélt, tapasztalt magyar amatőr ultrafutó. Rendszeres iramfutó a Budapest Maratonon, hatszor ment végig 212 km-es magyar tókerülésen, az UltraBalatonon (UB), de minden őrültségben benne van: hat nap alatt 250 km-t futott a Szaharában (Marathon des Sables), versenyzett a teljesíthetetlennek tartott Barkley Marathonon is. Ő az a törzsvendég, aki 15 alkalommal is célba ért a világ talán legdurvább és egyben legklasszikusabb versenyén, a 246 km-es Spartathlonon.
Szóval gyere, gyere ki a hegyoldalba félmaratonra, nem csak a DK Team sátorban, hanem a mezőnyben is várunk rád!