Úgy határoztam, lecserélem
a gáztűzhelyemet. Jobban esik a lelkemnek (és a büszkeségemnek) így fogalmazni, mint bevallani, hogy külső kényszer hatása alatt cselekedtem, miszerint a Magyarország jobban teljesít szlogen jegyében előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tennem. Tudatos és odafigyelő polgár vagyok immár, a hazai gazdaság motorját beindító.
Helló Szerkesztők!Most már csak alulról, felülről és körben oldalról, a szomszédok felől robbanhat atomjaira a lakásom. Ha szerencsém van, éppen nem leszek itthon akkor, s boldog elégedettséggel és megnyugvással nézhetem majd az utcáról, hogy nem miattam történt, ami történt.
Szóval, elmegy az ember a gáztűzhelyboltba, abban a tévhitben, hogy választ egy, a pénztárcájának megfelelő készüléket, amit kiszállítanak neki, a régit cserébe (és a törvényi előírások szerint) elviszik tőle, jön a szakember, s szépen beköti az újat. Az eladó maximálisan informatívan elárulja, hogy a régit kössem le a csőről, mert a szállítóknál nincs szerszám: ha nincs leszerelve, otthagyják. Így hát érkezésükkor a győztesek nyugalmával nézem, ahogy fogják és elviszik. A ház megúszta. Igazából nem is értettem, hogy ha rá nem köthetek, akkor miként köthetek le, legalábbis jogi következmények nélkül.
Másnap a gázbekötő első kérdése, hogy hol a régi tűzhely. Nem értem a kérdést, mert a szöveg addig az volt, hogy fizetni kell a bekötést, meg a vadonatúj anyagok, azaz szerelékek (vagy szerelvények?) költségét. Mondom, a jogszabályok előírásai szerint, a környezetvédelemért folytatott közös küzdelmünket erősítendő, sőt győzelemre segítendő, elvitték. A baj csak az, hogy abban benne maradt a csonk, ami illeszkedne a csőhöz, s amit húsz éve nem gyártanak. Van nála egy bemutató példány, amit állítólag azért tartogat, mert egyszer el kéne kezdeniük másolni.
Hogy húsz év erre miért nem volt elég? Ez az, amit nem mertem megkérdezni tőle, mert a mester nagy úr (el is ment). Inkább csak azt jegyeztem meg halkan, hogy a boltban mondhatták volna, hogy kell a régi rozsdás csonk. Meg sem lepett a válasz: a boltban csak eladók vannak. Azon sem csodálkoznék, ha az eladók érdekvédelmi és büszkeségi szövetsége emiatt jogi útra térne, de legalábbis jól állon vágná a gázos mestereket, alkalomadtán.
Két lehetőségem volt: vagy felkérem a gázszolgáltatót, hogy építse át a lakásban a csövet, ami a mester szerint nem kevésbe kerül, de ezáltal újfent a jobb teljesítés irányába lökhetem az ország szekerét, vagy visszaszerzem a csonkot. Az utóbbi mellett döntöttem (félek, hamarosan megjelenik a terasz alatt a békemenet). A bolt segítőkész volt (emiatt meg is nevezem: Média Markt), a szállítók vissza is hozták a régi tűzhelyet, úgyis a kocsin volt. Mondjuk, nem igazán értettem (vagy nagyon is?), hogy minek hurcolják második napja a vadonatúj hűtők között, ha az előző nap nem tudták, hogy nekem majd kell a százéves csonk (a tűzhelyet pedig fel kéne áldozni a környezetvédelem oltárán).
Most már csak az a kérdés, hogy ha végre bekötik az új tűzhelyet, akkor beleszámolják-e a régi csonkot is az anyagárba. Merthogy valami flexibilis, azaz műanyag izé, amit állítólag beszerelnek, nemigen kerülhet közel négyezer forintba. Hacsak nem kötik be tőlem az egész ház összes lakását egy kalap alatt. De ezzel megint csak Magyarország teljesítene jobban, szerintem.
név és cim a szerkesztőségben