–A Keletitől jött? – kérdezte az ember
. Hangja reszelős volt, de nem torlódtak a szavaiban a mássalhangzók, ahogy a részegek beszélnek. Egy piros lámpánál úgy tettem, mintha egy plakátot figyelnék, és stikában megnéztem az utasomat. Öltöny, nem túl elegáns… széttaposott Adidas tornacipő, ami vélhetően nem a retró divat miatt kopott. Lassan úrrá lett rajtam a nyugtalanság, ami megtévesztésig hasonlított a teljes nyugalomra. A zene ritmusára doboltam a kormányon, hogy ha esetleg mégis remegne a kezem…
–Kérdezem, a Keletitől jött?!
–Ja, bocsásson meg, elgondolkodtam. Igen, az éjfélkor érkező miskolci vonatra vártam. Akkor sokan igénybe vesznek…
–Ja. Most jut eszembe, nem is Budaörsre. A Kamaraerdőhöz legyen szíves. Ott majd szólok… – A férfi hangjában közöny és távolságtartás volt. Az ilyen hangú emberek általában nem ismerik a vágyat, a szenvedélyt. De a gyűlöletet sem. Nem ismerik az érzelmeket. Akkor már fel voltam készülve. Egy sötét utcánál azt mondta, hogy eddig. Leeresztettem a kezemet a kormányról. Pár pillanatig csendben ültünk. Akkor azt mondta, kapcsoljam ki a motort. Túszként engedelmeskedtem: a motor halálhörgést hallatva leállt. Acél villant a pasi kezében. Igyekeztem minél távolabb tartani magamtól a rámtörni készülő pánikot. A torkomnak szegezte a kést.
–A pénzét kérem, uram – mondta ő meglehetős barátságosan, és egy kis mélabú is volt a hangjában. A szegénynek. Újonc lehetett. Némelyik úgy tesz, mintha fenyegetne, miközben fél. Ez is kezdő, hajléktalan, vagy másféle szerencsétlen. És ezek néha kapkodnak. Még majd megszúr. Hiszen sokfelé jártam én, ahol szinte megállt a kés a levegőben, mégse esett bajom. Nehogymár itt!… Ha nem késsel jön, bizonyisten adtam volna neki pénzt. De nem szeretem, ha diktálnak. Sajnálom! Lassan emeltem a kezemet. És a vadkanagyarat a combjába döftem. A firtosi agyarat, amit mindig ott tartottam az ülésem mellett. A pasi felordított, ekkor félrelöktem a kést, és másodszor a nyaka felé csaptam az agyarral. A gallérján megcsúszott az agyar, a pasi arcába fúródott, mire ő, mintha égő kocsiból akarna kiugorni. De nem hagytam. És bizony, ismét hallottam azt a hangot, amit Bulawayo-ban: egy halk csikorgást, amikor az agyar éle áthatol a bőrön és a porcon, aztán egy sziszegés következett, olyasmi, mint a nyálelszívó hangja a fogorvosnál. És ami kicsit elszomorított, hogy még akkor sem sajnáltam.Valami dicsőségfélét éreztem. Mégsem vagyok öreg fószer, gondoltam. Te pedig ne rosszalkodj többet, mondtam a pasi hullájának, és fejcsóválva kilöktem. Mielőtt még nagyon összevérezné nekem a kocsit.
Calvero