Öröm, amit
magunknak okozunk. Amiről tudjuk, hogy energiával tölt fel, hogy megnyugtatja a szívünket, hogy eltünteti lelkünkből a nyomást, vállunkról a súlyt.
Számomra ilyen örömforrás az őszi erdőben futni. Akarom vagy sem mosolyogni kezdek, amikor rugdosom az avart. Mintha újra gyermek lennék. van ebben a hangban valami, amitől teljesen ellazulok. Csak az avar és én. A fák kopaszodó ágain átragyogó napfény kiszakít a hétköznapi rutinból. Újra játszok. Talán nem úgy, mint rég. Talán nem rakétában ülünk és nem tartunk fényebességgel egy másik világ felé, mint annó…
De ha lehunyom a szemem, csukott szemmel is megtalálja a lábam az utat, mert idekint az erdőben itthon vagyok.
Manapság a legtöbb gondunkat az okozza, hogy nem engedjük meg magunknak az igazi örömet. Ha valaki mosolyogva, magában dúdolgatva jár az utcán, már furcsán nézzük: talán bekattant szegény. Pedig lehet, hogy csak boldog. lehet, hogy abban a kegyelemben van része, amiben csak kevesen részesülhettünk: hogy nem az érdekli, mit gondolnak róla mások, hanem hogy mit érez.
Ezt élheted át odakint az őszi erdőben. Fesztelenül kacaghatsz egy ugrándozó mókuson, és ha kell megölelhetsz egy fát anélkül, hogy valamelyik vaddisznó udvariasan érdeklődne az elmeállapotod felől.
Használd ezt a gyógyszert hetente naponta!