Ric Elias-nak a 1549-es

járat első ülésén volt helye. Azon a járaton, amelyik a New-York-i Hudson folyóban landolt. Mi ment keresztül fejében mindeközben? Most elmeséli.Képzeljenek el egy nagy robbanást, miközben 1000 méter magasban vannak. Képzeljenek el egy füsttel teli repülőt. Képzeljenek el egy hangosan zakatoló motort. Ijesztő hangja van. Aznap szerencsém volt, az 1D helyen ültem. Én voltam az egyetlen, aki a légikísérőkkel beszélni tudott. Egyből rájuk néztem, és azt mondták: „- Semmi probléma. Valószínűleg nekimentünk pár madárnak.” A pilóta már fordította a gépet, nem voltunk messze Manhattantől. Két perccel később három dolog történt egyszerre. A pilóta a Hudson folyó felé irányítja a gépet. Ez általában nem az útvonal része. Megállítja a hajtóműveket. Most képzeljék el, hogy egy teljesen hangtalan repülőn vannak. Ezután három szót mondott – a legérzéketlenebb három szót, amit valaha hallottam: „Készüljenek a becsapódásra.”  Ezután már nem kellett az utaskísérővel beszélnem, láttam a szemében a rémületet.

 

Most meg szeretném osztani azt a három dolgot, amit akkor tanultam magamról. Rájöttem, hogy minden egy pillanat alatt megváltozik. Van ez a bakancslista, vannak dolgok, amiket az életben meg akarunk tenni. És azokra az emberekre gondoltam, akiken segíteni akartam és nem tettem, azokra a dolgokra, amiket helyre akartam hozni, azokra az élményekre, amiket át szerettem volna élni és nem tettem. Ahogy erre később visszagondoltam, egy mondás jutott eszembe: „rossz borokat gyűjtök”. Mert ha ott a bor és ott az ember, akkor ki kell nyitni. Nem akarom többé halogatni a dolgokat. És az a vészhelyzet teljességgel megváltoztatta életemet.

Ezt már olvastad? 10, a repülőkön leginkább előforduló embertípus

A második dolog, amit akkor tanultam – miközben a Washington híd felett suhantunk, nem túl messze tőle – arra gondoltam…. egyetlen dolgot bántam igazán. Jó életem volt. Az emberségemmel és hibáimmal együtt, mindig azon voltam, hogy jobb legyek mindenben. De emberségem felett az egóm erősebb volt. És bántam azt az időt, amit értelmetlen dolgokra áldoztam olyan emberekkel, akik számítanak. A feleségemmel, barátaimmal és a körülöttem levő emberekkel való kapcsolatomra gondoltam. Miután erre rájöttem, úgy döntöttem, kiiktatom életemből a negatív energiákat. Most sem tökéletes – de sokkal jobb. Két éve nem vitáztunk a feleségemmel. Elképesztő! Már nem ragaszkodom a saját igazamhoz. Csak boldog akarok lenni.

A harmadik tanult dolog – miközben megy a visszaszámlálás, „15, 14, 13,…” – . Látod, ahogy betör a víz. Azt mondogatom magamban, „Kérlek, robbanj!”. Nem akarom látni, ahogy a gép ezer darabra hullik, mint a dokumentumfilmekben. Zuhanás közben az az érzésem volt, hogy a halál nem ijesztő. Olyan, mintha egész életünkben erre készülnénk. De nagyon szomorú volt. Nem akartam meghalni. Szeretem az életem. És ez a szomorúság egyetlen gondolatba sűrűsödött. Egyetlen dolgot akarok csak. Akarom látni felnőni a gyerekeim. Egy hónappal később a kislányom egyik színházi előadásán voltam – első osztályosan, nem egy művész tálentum – még. És boldog voltam, úgy nevettem, mint egy kisgyerek. És ez volt akkor az életem összes értelme. Akkor rájöttem, hogy az egyetlen dolog, ami számít az életemben az, hogy remek apuka legyek. Hogy mindenekfelett az egyetlen életcélom jó apának lenni.

Aznap kaptam még egy lehetőséget az élettől. A jövőbelátás lehetőségét, az újragondolás lehetőségét és a változtatás lehetőségét. Bárkivel megtörténhet ilyen dolog (Isten őrizz!), de képzeljék csak el… mi lenne az, amin változtatnának? Mit tennének meg az eltervezett dolgokból, amiket jobb időkre tartogatnak? Hogyan változtatnának negatív energiájukon és a vele való kapcsolatukon? És a lehető legjobb szülők?