Pénteken a kérdező Vajdáné Homovics
Dóra, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény – Módszertani Központjának munkatársa beszélgetett Pankucsi Mártával, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézetének főiskolai docensével. Szóba került egy 1985-ös településszociológiai konferencia, amikor magyar városokat jellemeztek egy-egy szóval a résztvevők. Egyikük akkor „lumpenvárosként” írta le Miskolcot, ami – elmondása szerint – Pankucsi Márta számára olyan volt, „mintha kést döftek volna a szívébe”.
Mint kifejtette, itt született, és élete nagy részét itt is töltötte, így fájt neki a jelző, ugyanakkor nem tudta azt mondani rá, hogy igazságtalan. Akkoriban a város „piszkos és szürke” volt, rászolgált az „Acélváros” jelzőre. Az Avas-Délen, ahol lakott, a házak ablakából az Edda híres, „Elhagyom a várost” című dalának sorai szűrődtek ki.
Elhangzott, rossz döntés volt Miskolcra erőltetni az iparosítást, a folyamattal járó társadalmi problémák rányomták bélyegüket a városra – még jelentés is készült arról, hogy a városban élő emberek „szomorúak”.
Ez az élettér, ez a „lumpenvárosi” miliő motiválta Pankucsi Mártát, hogy bekapcsolódjon a rendszerváltás folyamatába: „hogy emberibb életünk lehessen”. Felemlegette az időszakot, mikor férjével, Furmann Imrével közös avasi lakásuk három szobájában három párt helyi szervezete tartott ülést egy időben.
Az időszak legfontosabb feladatának a civil társadalom megszervezését tekintették. Olyan lokális célok lebegtek szemük előtt, amik fontosak voltak számukra; mint a miskolci szegények megsegítése. Teljes cikk itt.