Van-e nálunk kárpótlás? Kárlátó Kálmán a
biztosítási csalás nagy öregje nyolcvan éves. Mivel mindig nagyon ügyelt a jó hírére, igazi nagy szakmai sikereit a titoktartás fátyla fedi. Ő, aki tanulóéveit a Lloyd biztosítónál töltötte, szakmai rutinját az Állami Biztosítónál szerezte, és a nagy átverés professzorának tartotta magát, öregségére (mint mondja) szájtátva bámulja a többszörös átverés jelenlegi mesterkurzusát. Most amikor egy országos kárrendezés folyik, a megszállók kivonulása után, kíváncsian kérdezzük a szakma nagy öregjét, Ő hogyan látja a folyamatot?
— Óriási fiam! Óriási!
— Miért Kálmán bácsi?
— Tudod, akit kár ért, elvették a házát, földjét, jószágát, tulajdonát, az természetes, hogy sír, Mink, mint biztosítósok igyekezzünk megnyugtatni a károsultat, kifizetni aprópénzzel, hogy a cég is megéljen. De, hogy papírral szúrjuk ki a szemit, és licitáljon a sajátjára, az -soha nem jutott az eszünkbe! Fenomenális!
— Úgy látja?
— Úgy én fiam. Igazi kárpótlást itt csak az ötven év alattiak kapnak! Ők viszont jó bőven! Ledolgozták a fiatalságukat bagóért, és most ők fizessék a kárpótlást, azoknak akik okozták!
— Miért Kálmán bácsi?
— Mert nem tik mentetek a Donkanyarba, édes fijam, hogy az orosz idejöjjön, és szocializmus legyen! A ti nyakatokra rálőcsölték a kárpótlás fizetését, Te se látod? Úgy jártál, mint a nősüléssel!
— Hogyan Kálmán bácsi?
— Amilyen virágot (vezetőséget) választottatok, olyat szagoltok! Meg is érdemlitek Szent Antallt!