Márta PankucsiHolnap lesz 26 éve, hogy 1988. március 5-én Miskolcon az Avas-déli lakótelepen lévő 2 szobás lakásunkban megalakult a Magyar Demokrata Fórum első helyi szervezete.
A férjem: Furmann Imre volt a szervező. Bevezetőjében Bibó Istvánt idézte: „demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”. Soha nem éreztem aktuálisabbnak ezt a bibói mércét, mint akkor.
Az eredeti terv szerint március 5-én az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is megalakultak volna az MDF helyi szervezetei. Valójában csak Kiskunmajsán alakult meg Kozma Hubáéknál és itt nálunk. Utóbb a titkosszolgálati jelentésből olvashattuk: mennyire elégedettek voltak a tartótisztek a férjemet figyelő besúgók munkájával, akik nemcsak jelentettek, hanem az utasításoknak megfelelően hatékony dezinformációs tevékenységet is folytattak. Magyarul sokakat lebeszéltek, elriasztottak, ijesztgettek és rémhíreket terjesztettek. Azt híresztelték, hogy mindenkit letartóztatnak, aki nálunk lesz. Sokakat nem is kellett börtönnel fenyegetni – elég volt a munkahelyükről történő elbocsátás lehetőségét felemlegetni.
Fájt látni legjobbnak hitt barátainkat, amint a félelem eluralkodott rajtuk. Rémülten szaladgáltak fűhöz-fához. Próbáltak minket is megrémíteni. Ha mindenki egyformán fél, egyformán gyáva, az már szinte olyan, mintha nem is félnénk, nem lennénk gyávák – így gondolták és gondolják talán ma is sokan. Mennyivel kényelmesebb mondjuk negyed század elteltével úgy emlékezni, mintha nem is történt volna azon a március 5-én semmi… Sok helyen még erősebb volt a félelem, azokon a helyeken tényleg nem történt semmi.
Miskolcon kéttucatnyi ember legyőzte félelmét. Rendőrök vették körül a házunkat. Lengyel László tartotta a nyitó előadást. Először jött hozzánk, nem tudta melyik házban lakunk. A rendőrök készségesen megmutatták neki. Jöttek egyetemisták és ott volt Loss Sanyi, akinek előző napon született meg az első fia. Nem féltette szerződéses egyetemi oktatói állását. Volt, aki órákkal hamarabb eljött, mert otthon akkora nyomás nehezedett rá, hogy később nem biztos, hogy elmert volna jönni.
Életem egyik legszebb napja volt, számomra a szabadság napja. Nagyon jó volt Imrével kettesben maradni. Jó volt felemelni a fejünket. Hittük, hogy a változás, amit annyira akartunk: megszünteti a félelem intézményesült rendjét. Bíztunk benne, hogy a rendszer megváltoztatása elegendő lesz a félelem megszűnéséhez. Aztán sok minden megváltozott. Ma összehasonlíthatatlanul szabadabban élünk. Ám a félelem sokak lelkében megmaradt. Sokan nem mernek, félnek igazán élni. Az emberi mentalitás megváltozása nem követi automatikusan a politikai és gazdasági változásokat. Ma is aktuális Bibó tanítása: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni. Avagy Pál Apostol szavaival: Nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Ideje lenne végre mentalitást váltanunk!