„A balliberális értelmiségnek van egy olyan
magja, akik, ha továbbra is meghatározó szerepet tudnak játszani az MSZP politikájában, esély sem nyílik arra, hogy alapvető kérdésekben valamilyen nemzeti minimum megszülessen. Régóta az első racionális lépés lenne a párt vezetésétől, ha tőlük ellépnének, és arra figyelnének, hogy vidéken hogyan fordultak el tőlük tömegesen a választóik a Jobbik felé”.
„Nem érdekel, hogy mit mond az értelmiség egy része. Jöjjenek le Borsodba, nézzék meg, hogy élnek itt az emberek, mire van szükségük. Hogy nekik az számít, kapnak-e esetleg valakitől egy liter étolajat, meg öt kiló lisztet, amivel pár napig ki tudják húzni. Ha ezekkel az emberekkel nem tudjuk elhitetni, hogy nem a Jobbik a megoldás, akkor vége, ne is csináljuk tovább, mert nem érdemes”.
„Be kell vallanom, naiv voltam, de amikor egy kampánykörúton Észak-Magyarországon egyszer csak azon kapom magam, hogy egy csomó nyomorban élő ember ül velem szemben (mellesleg a nagy részüknek már a latin szappanoperákban hallható keresztneve van), és egy 12 éves kislány ugyanakkor arról beszél, hogy neki az a legnehezebb az iskolába járásban, hogy amikor reggel hétkor felkel, rajta kívül még mindenki alszik a családban, mert senki nem dolgozik, viszont hajnali fél háromig tévéztek, akkor elgondolkodtam, értjük-e mi ezt az országot, és kell-e azt mondani a közmunkára, hogy megalázó”.
A fenti három mondat nagyjából ugyanarról szól, de van köztük egy kakukktojás: az egyik egy ismert fideszes képviselőtől származik. A másik kettő viszont befolyásos szocialista politikusoktól. Cikk itt.